Június 3-án, kedden rendezték meg a jubileumi, harmincadik Városi Polgármesterek Randevúját az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpont Dísztermében, melynek ötletgazdája és kivitelezője a kezdetektől a Szféra Európa.
A 30. polgármester találkozón az időjárás a szervezők kedvében járt, mert vakító napsütésben érkezhettek a vendégek a méltóságteljes épületbe. Teljesen megtelt a díszterem, több mint száz városvezető előtt bemutatkozott az Esztergom Táncegyüttes.
A tavalyi helyszín, Karcag nevében Szepesi Tibor polgármester köszöntött, majd Hernádi Ádám Esztergom MJV polgármestere üdvözölte a jelenlevőket. Dr. Dukai Miklós, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára átadta a rendezvény fővédnökének, dr. Navracsics Tibor miniszternek az üzenetét, majd szakmai kérdésekről beszélt előadásában.
A rendezvényen az önkormányzatok működése szempontjából fontos magyar cégek vezetői is megfogalmazták szakmai üzenetüket. Wachtler Tamás a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója az autóipar kilátásait elemezte, miközben tesztvezetés során lehetőség nyílt a legmodernebb gépkocsik kipróbálására is. Az érdeklődők Esztergomban és környékén vezethették a következő autókat: Cupra Terramar, Skoda Elroq, VW ID.7 Tourer, LNF VW Caravelle, Audi SQ5.
A gazdaságvezetők nagy érdeklődéssel kísér prezentációját a Magyar Telekom folytatta. A telekommunikációs óriás képviseletében képviseletében Bartók Tamás, Solution Sales Expert a manapság talán legtöbbször szóba kerülő kérdés egy speciális vetületéről tartott előadást. Arról beszélt, vajon milyen szerepet játszhat az önkormányok működtetésében a mestercéges intelligencia.
Dr. Oltványi Tamás a Szféra ügyvezetője elmondta, cége a rendezvénysorozatra 1997-ben díjat alapított, amely tisztelgés az önkormányzatban munkálkodók előtt. Szász Endre festőművész linómetszetét dr. Dukai Miklós államtitkár adta át az ünnepelteknek.
Az április közepétől május közepéig tartott országos internetes szavazás alapján idén a következő városvezetők kapták az elismerést:
Az Év Polgármestere városának az elektromos gépkocsitöltők forgalmazója, a MOON jelképesen átadott egy berendezést, amit a városban fognak telepíteni.
A Városi Polgármesterek Randevúját immár 30 év óta magáncégként szervező Szféra idén is különleges gesztust gyakorolt, mert köszöntött egy, különösen sikeresnek ítélt várost ez alkalomra készíttetett nagyméretű kulccsal. A Sikeres Város Kulcsa díjat Hajdúszoboszló kapta, mert évek óta több mint egy millió vendégéjszakával a magyar turizmus meghatározó települése. A díjakat dr. Dukai Miklós államtitkár adta át a Czeglédi Gyula polgármesternek.
Támogatók: MNB Bank, Magyar Telekom, Porsche Hungaria
Forrás: Szféra Európa
Fotók: Dorogi-medence