40 éve történt a Heysel-tragédia

Az 1984–1985-ös szezon BEK-döntőjére 1985. május 29-én került sor Brüsszelben, a Heysel stadionban a brit Liverpool és az olasz Juventus között. A mérkőzés előtt egy órával a stadionon belül szurkolói rendbondtás következtében tömeges tragédia történt, amely során 39 ember vesztette életét és több, mint 600 személy sérült meg. A futballtörténelem egyik legsúlyosabb katasztrófája lett ez az eset, amely kerek négy évtizede ilyenkor sokkolta a világot. A megrázó esemény mellett, a tragédia helyszíne és a dorogi sporttörténet több szálon is kapcsolódik egymáshoz.

Éppen egy héttel a Videoton UEFA kupadöntős szereplését követően került sor a kontinens legrangosabb kupájáért való küzdelem fináléjára, ahol a címvédő Liverpool a Juventus ellen készült megvédeni titulusát és újra elhódítani a trófeát. A Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) 1955 óta létezett és minden évben az egyes európai országok bajnokságának aktuális győztesei indulhattak a kupáért. A csapatokat fordulónként sorsolták össze egymással és oda–visszavágó alapon, egyenes kieséses rendszerben végül az állva maradt két gárda vívta az egy mérkőzésből álló döntőt, amelyet semleges helyszínen rendeztek. Tekintve, hogy a döntő színhelyét már idővel előre kijelölték, így olykor előfordulhat, hogy éppen az a csapat jutott a fináléba, amelynek stadionja lett kiválasztva az aktuális évben. Volt is rá példa, mégpedig pont egy évvel korábban, amikor a római Olimpiai stadion nyerte a rendezési jogot és a BEK-döntőjébe történetesen az AS Róma jutott, amelynek otthona a nevezett stadion.

A Heysel stadion 1935-ben (forrás: wikiwand.com)

Az 1985-ös döntőre a brüsszeli Heysel stadion lett a rendező helyszín. Az aréna, amely egyben a belga labdarúgó-válogatott elsőszámú otthona volt, 1930-ban került átadásra. Eredeti neve Jubileumi stadion volt, a maga 70 ezres befogadó képességével. A belga főváros északnyugati területén lévő Parc de Leaken, vagy más néven a Királyi park közvetlen szomszédságában épült fel a stadion, amely 1946-ban kapta az ismert Heysel stadion nevet, Brüsszel azonos elnevezésű kerületéről. Szintén a stadion mellett található a település egyik jellegzetes jelképe, az Atomium. A korábbiakban többször is rendeztek benne kupadöntőt. A BEK-sorozatban elsőként 1958-ban adhatott otthont a döntőnek, ahol a Real Madrid hosszabbítást követően 3 : 2 arányban legyőzte az AC Milan csapatát. 1966-ban megintcsak a Real volt az egyik résztvevő, amely ezúttal a jugoszláv Partizan Belgrádot verte 2–1-re, míg 1974-ben a Bayern München nyert 4–0-ra az Atletico Madrid ellen. 1985-ben pedig immár a negyedik BEK-fináléjára készült a létesítmény. Ezen felül három alkalommal a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) döntőjére is itt került sor. Mindjárt az első alkalommal magyar résztvevővel, ugyanis az MTK játszhatott a kupaért a Sporting Lisszabon (Sporting CP) ellen 1964-ben. Azonban a meccs végén nem dőlt el a kupa sorsa, mivel hosszabbítás után sem bírtak a felek egymással a 3–3-as döntetlennel zárult találkozón.

A stadion látképe egy 1982-ben készült feltélen a Z-szektorból, ahol a tömegkatasztrófa bekövetkezett. Ekkora már a másik hosszanti oldali lelátó is fedett lett. Háttérben a város emblematikus szimbóluma, az Atomium, tőle jobbra pedig az óriáskerék látszik, amely 1985-ben szintén még meg volt, sőt, a döntőn történt incidens során is működött. (forrás: Juha Taminen on X online).

Ezért újrajátszásra került sor, de azt már Antwerpenben rendezték két nappal később. Ott viszont a portugálok kerekedtek felül 1 : 0 arányban és nyerték a kupát. 1976-ban a belga Andrelecht az angol West Ham United ellen diadalmaskodott 4–2-re, végül pedig 1980-ban a spanyol Valencia az angol Arsenal döntő a hosszabítást követően is gól nélküli eredményt hozzot, majd a 11-es párbaj döntött a spanyol gárda javára, 5 : 4 arányban. Ezen felül az 1972-es Európa-bajnokság döntőjének is otthont adott, ahol az NSZK 3–0-ra győzte le a Szovjetuniót. Az MTK által már említett vonatkozáson kívül egyéb magyar, sőt egyben dorogi kapcsolódása is van a helyszínnek. Az MTK csapatának két dorogi vonatkozású játékosa is pályjára lépett a Heyselben, mégpedig a Dorogi Bányász egykori kiválósága, Bödör László, valamint a dorogiak későbbi vezetőedzője, Nagy István. A magyar válogatott három alkalommal is itt csapott össze a belga válogatottal. Elsőként 1956. június 3-án, ahol Ilku István és Buzánszky Jenő, majd 1960. október 30-án Grosics Gyula személyében dorogi labdarúgók is pályára léptek. Az első találkozón a félidőben a mieink magabiztosan vezettek 3–1-re, a folytatásban pedig az addig a kapuban biztos pontnak számító Ilkut Gellér Sándor váltotta. A bekapott gól is egy meglehetősen véleményes 11-esből esett. Mint utólag kiderült, nem volt túl szerencsés a kapuscsere, miután Gellér nem volt élete formájában aznap és nem kis meglepetésre a házigazdák 5–4-re nyertek úgy, hogy több góljuk is elkerülhető lett volna. Különösen az egyenlítő találatuk száradt a magyar portás lelkén. A harmadik alkalommal pedig a tragédiát megelőzően szűk egy évvel, 1984. június 6-án Mezey György kapitány legénysége 2–2-es döntetlenre végzett. Ez utóbbi mindkét nemzeti csapat vb-selejtezőjére való felkészülési mérkőzése volt. Nem utolsó sorban, a Dorogi Bányász csapata mérkőzőtt meg ebben a stadionban a belga rendezésű Húsvéti kupa elődöntőjében 1962 áprilisában a First Viena FC gárdájával és Monostori Tivadar góljával 1–0-ra győzőtt.

A magyar válogatott mérkőzése a Heysel stadionban 1956-ban. A dorogi Ilku István hárít egy belga akció végén.

Egy héttel a BEK-döntő előtt a másik két rangos európai kupában már gazdára találtak a trófeák. Május 15-én Rotterdamban az angol Everton 3–1-re győzött osztrák Rapid Wien ellen, míg május 22-én, az UEFA-kupa döntőjének visszavágóján Madridban a Real Madrid végül 3–1-es összesítéssel hódította el a kupát. Május 29-én pedig sorra került a BEK-címért megrendezett döntő. A Juventus döntőbe vezető útja során elsőként a finn Ilves ellen kettős győzelemmel, 6 : 1-es összesítésel lépett tovább, majd a nyolcaddöntőben a svájci Grasshoppers csapatával szemben 6 : 2 arányban ugyancsak kettős sikert követően, a negyeddöntőben a csehszlovák Sparta Praha elleni otthoni 3–0-ás sikerét követően a prágai visszavágón 1–0-ás vereség mellett 3 : 1-es összesítéssel, végül az elődöntőben a francia Bordeaux 3 : 2 arányú kiejtésével (3–0 és 0–2) érkezett a döntőre. A másik ágon a Liverpool menetelése a lengyel Lech Poznań oda–vissza legyőzésével és 6 : 0-ás összesítéssel indult. Ezt követően a portugál Benfica csapatát búcsúztatta a hazai 3–1-es győzelme és lisszaboni visszavágón elszenvedett 1–0-ás veresége mellett. A negyeddöntőben előbb Bécsben 1–1-es döntetlent követően az odahaza aratott 4–1-es győzelemmel az elődöntő következett, ahol a görög Panathinaikószt verte oda–vissza 5 : 0-ás összesítéssel. A magyar színekek a sorozatban a Bp. Honvéd képviselte, amely mindjárt az első fordulóban búcsúzni kényszerült a Grasshoppers gárdájával szemben, miután az első találkozón Zürichben 3 : 1 arányban kikapott és a kispesti visszavágón csak 2–1-re tudott nyerni. Amennyiben a Honvéd továbbjut, a következő fordulóban a Juventust kapta volna ellenfeléül.

A szurkolói zónák kijelölés a döntő mérkőzésén. Az angolok részére fenntartott X-szektorból történt a roham a Z-szektor ellen (forrás: Wikimedi Commons).

Világszerte élőben került közvetítésre a döntő, ám amikor a különböző tv-társaságok megkezdték kapcsolásukat a helyszínre, már javában kaotikus helyzet uralkodott a stadionban. Eredetileg az este 8 órai meccskezdést megelőzően a legtöbb adó átlagosan 7:45 körül sugározta az élő közvetítést. A Telesport élő adását Gulyás László kommentálása kísérte Brüsszelből, aki rögtön azzal fogadta a nézőket, hogy nagy a baj a helyszínen és nem elképzelhetetlen, hogy végül elmarad a mérkőzés. A tömegkatasztófa közvetlen kiváltó oka kétségtelenül az angol szurkolók agresszív viselkedése volt, akik áttörve a szomszédos szektortól elválasztó védőkerítést, rátámadtak az elviekben semleges részlegnek nevezett, ám zömében Juventus drukkerekkel teli lelátórészen tartózkodókra. Az előzményekhez tartozik, hogy délután 5-kor nyitották meg az aréna kapuit a mintegy 60 ezres szurkolói sereg előtt A döntő előtt helyi utánpótlás csapatok részvételével amolyan előmérkőzést rendeztek. A két fél éppen a kupadöntő résztvevő csapatainak színeiben lépett pályára. A vörös mezben játszók már 3–0-ra vezettek az angol drukkerek nagy örömére, amikor a fehér dresszes gárda szépített. Ez tűzbe hozta a Juve híveket és kisebb-nagyobb verekedések alakultak ki a lelátókon. A rendezők úgy döntöttek, hogy inkább végetvetnek a mérkőzésnek és a csapatok le is vonultak a játéktérről. Amíg zajlott az előmérkőzés, legalább addig lekötötte az egyre jobban megtelő stadion nézőseregét, így viszont egymással kezdtek foglalkozni a felek. Szemtanúk szerint az olaszok kezdték hergelni az X-szektorban lévő angolokat, majd mindkét oldalról dobálózások indultak. Ami a kézbe került, az repült a szomszédos szektorba, közte a máladozó lelátó betondarabjai is. A szűnni nem akaró dobálózás 7 óra körül csak fokozódott.

A tömeg egy része sikeresen a pálya területére tört utat magának a jó darabig ellenálló rendőrökkel konfrontálódva (forrás:impronteneltempo.org)

Ekkor történt, hogy angolok kidöntötték a komolynak cseppet sem nevezhető választókerítést, elsodorva az ott posztoló néhány rendőrt és megrohamozták a szomszédos Z-szektort. Néhányan felvéve a kesztyűt, megütköztek az angol drukkerekkel, a többség viszont inkább fejvesztett menekülésbe kezdett. A tömeg próbált kimenekülni a szektorhoz vezető kapun, de a rendezők lezárták a kijáratot, majd próbáltak a játékteret övező futópályára özönleni, de ott viszont a rendőrök nem engedték őket. A megbolydult tömeg az egyetlen, egyben végzetes irányban, a szektort lezáró kőfalnak indult. Többen a földre kerültek, akiken az eszét vesztett többi ember átgázolt, azonban a falhoz préselődve nem volt hová hátrálni. A nagy nyomást a betonfal nem bírta és egy jó darabon leomlott, vele együtt pedig zuhantak az emberek is. Sokuk a leomló törmelékek alá, vagy közé szorultak, miközben az eszeveszett menekülés egyre nagyobb pánikot generált. Sokakat egyszerűen agyontapostak és gyakorlatilag teljessé vált a káosz. A legtöbben igyekeztek szabadulni a végzetes csapdába szorulás elkerülésének érdekében, azonban néhány szurkoló megőrizve lélekjelenlétét, igyekezett társainak segíteni, a beszorult, magatehetetleneket kiszabadítani. Végül az önkívületi állapotba került tömeg egy része nagy nyomásra sikeresen bejutott a játéktérre, ezzel nagyban csökkentve a szektor zsúfoltságát. Mihelyt jelentősebb számú néző kimenekült a szektorból, láthatóvá vált, hogy számos mozdulatlan test fekszik szerte a lelátón, közülük többen is élettelenül.

Tömegtumultus és káosz a lelátón (forrás: rtbf.be online)

Idővel megérkeztek a mentők, akik a szektor melletti kapu mögött, a stadionon kívül rögtönzött ellátóhelyeket alakítottak ki. A mentőautók sorra vitték a súlyosabb sérülteket a kórházba és helikopterek is bekapcsolódtak mentési munkálatokba. Az elsősegélyt nyújtó személyzet tagjai közül többen a lelátón és annak közvetlen környezetében igyekeztek a mentésbe bekapcsolódni. Munkájukat próbálta pár rendőr is segíteni, elsősorban a sérültek kiemelésében, de akadtak olyan rendőrök, akik újraélesztést is végeztek. A kordonkerítés darabjaiból rögtönzött hordágyak lettek, számos egyént ezekre fektetve vitték a stadionon kívülre, köztük a halottakat is. Közben rendőri erősítés is érkezett. Jelentősebb számban jöttek a stadionban rohamrendőrök és egy szakasz lovasrendőr is. A túlélésért való küzdelem közepette, a stadion ellentétes oldalán az olasz drukkerek kezdték tovább gerjeszteni a rendbontást. Áttörve a játékteret elválasztó kerítést, rengetegen özönlöttek a pályára a lelátó elemeiből letépett fémrudakkal felfegyverkezve. Megindultak az angol szektorok felé, viszont a rendőrök az útjukat állták. Egy szabályos közelharc alakult ki, amely sokáig elhúzódott. A helyzet teljesen kezelhetetlenné és átláthatatlanná vált. A stadion székházában rögtönzött tanács alakult a legilletékesebb személyek részvételével. Többek között a város vezetése, a helyi rendőrkapitány, az UEFA képviselői próbáltak valami használható tervet készíteni a válság kezelésére. Úgy döntöttek, hogy a történtek ellennére le kellene játszani a meccset, mert félő, hogy amennyiben elmaradt a döntő, az csak fokozza majd az indulatokat.

Az olasz szurkolók üzenete és véleménynyilvánítása az angolok felé (forrás: Getty Images)

Kérték a két résztvevő klub jóváhagyását is, amelyre a felek végül hajlottak. Megállapodás született, hogy a két csapatkapitány személyesen beszéljen a szurkolókhoz és csitítsa őket. Így a Liverpool részéről Phil Neal, míg a Juve oldaláról Gaetano Scirea a közvetítőtoronyból mikrofonon keresztül szólt a tömegekhez, akik nem csak hallhatták, de jól láthaták is a két játékost. Mindketten kérték a higgadtságot és bárminemű további rendbontás elkerülését, egyben kilátásba helyezték a mérkőzés megtartását, amennyiben kellő fegyelem és rend lesz. Közben néhány Juventus játékos már dresszbe öltözve az olasz tábor elé ment a kanyarba, ahol többen is odarohantak hozzájuk. Hasonlóan a másik oldalon is kimentek az angol játékosok. Ennek ellenére jelentősebben nem csillapodtak az indulatok és főleg az olaszok táborában számos szurkoló szűnni nem akaró intenzitással továbbra is hőzöngött. Folyamatosak voltak a kisebb-nagyobb csetepaték, mialatt előkerült egy tekintélyes méretű molinó, rajta öblös betűkkel pingálva a „REDS ANIMALS” – azaz Vörös állatok felirattal, amelyet több olasz drukker tartott kifeszítve. Tekinte a drapéria kivitelezését, cseppet sem úgy tűnt, mintha ott, helyben rögtönözték volna. Nem elképzelhetetlen, hogy előre le volt gyártva, mindenesetre furcsa, hogy mondhatni nyomdai tökéllyel, egyetlen festék megfolyás nélkül, szabályos egyenbetűkkel igazán profi minőségű munkának hatott.

Valóságos csatatér képét mutatta a Z-szektor (forrás: Royal Belgian Futball Association – rbfa.be)

Végül közel másfél órás csúszással kezdetét vette a döntő. A mérkőzést a neves és elismert svájci bíró, André Daina vezette. A két gárda a kor legjobb csapatai közé tartozott, egyes vélemények alapján 1985-ben egyértelműen Európa két legerősebb egyesületének tartották. A Juventus soraiban az 1982-es világbajnok olasz válogatott számos tagja játszott akkoriban. A két csapat a következő összeállításban kezdte a meccset: Juventus – Stefano Tacconi, Luciano Favero, Antonio Cabrini, Massimo Bonini, Sergio Brio, Gaetano Scirea, Massimo Briaschi, Marco Tardelli, Paolo Rossi, Michel Platini, Zbigniew Bonek. Vezetőedző: Giovanni Trapattoni. Liverpool – Bruce Grobbelaar, Phil Neal, Jim Beglin, Mark Lawrenson, Steve Nicol, Alen Hansen, Kenny Dalglish, Ronnie Whelan, Ian Rush, Paul Walsh, John Wark. Vezetőedző: Joe Fagan. Minden bizonnyal cseppet sem volt könnyű a játékosoknak ilyen előzmények után pályára lépni, s máig megoszlanak a vélemények, hogy valójában mennyit tudtak a felek a történtek súlyosságáról. Állítólag a labdarúgók tisztában voltak azzal, hogy halálos áldozatai is voltak az incidensnek, de annak mértékéről csak később értesültek. Maga a meccs inkább nagy csatát hozott, mint szemetgyönyörködtető játékot, bár pár klasszis megoldást mindkét fél részéről látni lehetett. Alapjában kiegyenlített küzdelemet hozott, kevés igazi helyzettel. Az angolok már a 4. percben kényszerű cserét hajtottak végre. Lewrensont Gery Gillespie váltotta. A mérkőzés során mindkét fél kihasználta a cserelehetőségeit. A vörösöknél Walsh helyett Craig Johnston folytatta a második játékrészt, míg a zebráknál az utolsó 10 percben belül hajtottak végre két cserét. Előbb Briaschi, majd Rossi ment le, helyettük Cesare Prandelli, illetve Beniamino Vignola érkezett.

A pályára özönlők tumultusa (forrás: Getty Images)

A meccs talán egyetlen valóban ziccernek nevezhető mozzanata az angol gárda előtt adódott. Inkább jól irányzott átlövések jelentettek veszélyt, s ebben is az angolok jeleskedtek inkább. Sok mindent elárul, hogy a mezőny legjobbja az olasz Tacconi kapus volt. Összességében egy tipikus döntetlent sejtető mérkőzés volt, vagy amolyan egy gólos. Végül a játékvezető döntött a kupa sorsa felől, miután nem kicsit nézte el a Bonek ellen elkövetett szabálytalanságot, amelyet 11-esnek ítélt, ám az eset méterekkel a büntető területen kívül történt. A lengyel légiós a másik légióstól, a francia Platinitől kapott egy tértölelő pazar indítást, amellyel Bonek egyedül törhetett kapura, ám a két utolsó védő közrefogta és az egyikük buktatta. Téves büntetőt igen, viszont jogos – legalább – sárga lapot nem ítélt a játékvezető. Platini nem zavartatva magát, biztosan értékesítette az ajándékba kapott lehetőséget az 58. percben. Éppen abba a kapuba talált be, amely mögött két órával korábban emberek haltak meg. Ugyanakkor Daina a másik oldalon valamivel később viszont egy jogos 11-est nem adott meg a Liverpoolnak. A két jelentős bírói tévedés döntően befolyásolta az eredményt, s vele együtt a kupa sorsát. Ebben a puskaporos közegben könnyen végzetes is lehetett volna, de szerencsére a történteknél nagyobb tragédia már nem alakult ki. A meccs szinte teljes ideje során az olasz szurkolók egy része folyamatos küzdelmet folytatott a rendőri erőkkel szemben. Nem elég, hogy játékvezetői vétség miatt igazságtalan eredmény született, s a példátlan rendbontás következtében halálos áldozatokkal járó előzményekre, a kupa átadásának ceremóniáját annak rendje és módja szerint megejtették és a győztesek önfeletten ünnepeltek. Pedig mint kiderült, összesen 39 ember halt meg és több, mint hatszázan megsérültek, köztük közel ötvenen súlyos, egyesek életveszélyes állapotban kerültek kórházba. A halálos áldozatok döntő többsége – összesen 32 ember – olasz, négy belga, két francia és egy északír. Köztük hölgyek is és két fiatalkorú személy, 11 és 17 évesek. A legidősebb elhunyt is csak 55 esztendős volt.

Pánik és menekülés a lelátón (forrás: Goal.com online)

A mérkőzést követő napokban megkezdőtek a vizsgálódások az incidens ügyében, amely során egyedüli felelősként és bűnbakként az angol drukkereket nevezték meg. Tagadhatatlan tény, hogy a katasztrófa közvetlen kiváltásában az angol szurkolók az elsődleges vétkesek még akkor is, ha őket is érték korábban sérelmek és inzultusok. Teljes mértékben elítélendő a szomszédos szektorba történt rohamuk, bár szinte egészen biztos, hogy egyiküknek sem állt szándékában bárki életét kioltani. A trégédiát könnyen meg lehetett volna már azzal is előzni, ha a minimum szabályokat és előírásokat betartják az illetékesek. Sajnos nem ez történt, így az egyik legnagyobb felelőség magát az Európai Labdarúgó Szövetséget, az UEFA-t terheli. Ugyanis nem lett volna szabad a Heysel stadiont választani a döntő helyszínének. Az aréna már évekkel korábban sem volt alkalmas komoly és nagy tömegeket vonzó nemzetközi sportesemény megrendezésére. A benne zajlott 1980-as KEK-döntőt követően rengeteg kritika és panasz érte. Azóta pedig csak rosszabb viszonyok uralkodtak. A lelátók általános lepukkant állapota omlásveszélyt is hordozott magában. Minden mérkőzés előtt terepbejárást kell ejteni, kiemelt eseménynél pedig tüzetes ellenőrzésen kell átesnie a színhelynek. Ebben is nagyfokú mulasztás történt, mivel az UEFA ellenőrző csoportja ugyan valóban kiszállt a helyszínre, de roppant felületes és összekapkodott volt a stadionbejárásuk, amely nem is terjedt ki a legtöbb dologra. Ugyanis számukra is fel kellett volna tűnni, hogy semmi szín alatt nem szabad itt ekkora mérvű sporteseményt megrendezni. Azonban ezen felül is lett volna lehetőség a jobb belátással való helyszínváltoztatásra, ugyanis miután eldőlt a két fél döntős részvétele, mindkét egyesület vezetői megkeresték az UEFA illetékeseit és határozottan kérték, hogy tegyék át más stadionba a döntőt.

Rendfenntartók a pályán (forrás: Getty Images.com)

A Szövetségben azonban mindez süket fülekre talált. A másik súlyosan vétkes fél a stadion működtetője és rendezősége. Nekik is tisztában kellett volna lenni saját létesítményük viszonyaival és jelezni az alkalmatlanságot. Azonban további komoly szabálysértés a szurkolók elhelyezésével kapcsolatos előírások áthágása. A felek szurkolóit lehetőleg a két kanyarban lévő ellentétes lelátókon kell lehelyezni, lehető legmesszebb egymástól. Elviekben a Heyselben is ennek megfelelően lettek volna szurkolók izolálva. A stadion déli kanyarulatát kitevő M, N és O szektorok a Juventus, míg a szemközti kanyarban, az X, Y és Z szektorok a Liverpool híveinek volt kijelölve. Mégis önkényesen egyesek az angol zónához tartozó Z-szektort kinevezték semleges részlegnek. Ez több szempontból is szabálytalan, viszont ebben az esetben egyenesen végzetes lépésnek bizonyult. Ugyanis ezáltal ide zömében Juventus drukkerek jutottak jegyekhez. Ezzel két ellentétes csoport közvetlen szomszédságba került. Ha már a Szövetség ennyire felelőtlen és hajthatatlan volt, ragaszkodva a helyszínhez, legalább ezzel a fatális lépéssel ne kísértették volna a balvégzetet. A rendezői gárdát is komoly elmarasztalás illetné, mert egyrészt elég hanyag volt a biztonsági ellenőrzés a belépéskor. Egyes szemtanúk állítása szerint nem volt komoly csomagellenőrzés, így érthető, hogy mindkét oldalon hogy került a stadionban temérdek petárda és rakéta és a rendőri jelentések szerint még lőfegyver is az olaszok részéről. Különösen az angol drukkerek közül igen sokan viszonylag könnyedén bejutottak jegy nélkül is. A külső ellenőrzés elhanyagolható volt és a létesítmény gyenge kerítésein nem volt nehézség lyukakat ütni és azon keresztül akadálytalanul bejutni. Ezért is fordult elő, hogy az amúgy is zsúfolásig telt angol szektorokban messze a valódi kapacitás feletti létszám gyűlt össze, hogy szószerint nem lehetett volna egy gombostűt sem elejteni.

Fémrudakkal felfegyverkezett Juve hívek a pályán belül (forrás: Getty Images)

A rendezők további felelőtlensége, hogy midőn a baj már tetőzni kezdett és javában próbáltak menekülni a szurkolók, nem nyitották ki a kaput a számukra. A rendőrséget, élén a városi rendőrkapitánnyal is komoly felelőség terhelt. Egyrészt messze nem biztosítottak elegendő rendfenntartó erőket a stadionon kívül és belül egy ilyen nagyszabasú rendezvény biztonságos lebonyolításához. A körültekintő előkészítés során nem vették figyelembe, hogy a nyolcvanas évekre sajnálatosan eluralkodott futball-huliganizmus jelensége fokozott készültséget és elővigyázatosságot kívánt. Az egyre elharapozó helyzetben ráadásul az angol csapatok szurkolói élenjártak, köztük is éppen a liverpooliak számítottak a leghírhetebb társaságnak, s na persze az olasz drukkereket sem kellett félteni e téren. A kiterjedt elhárításnak és egyéb ügynöki hálózatoknak és általuk a rendőri szerveknek is tudniuk kellett volna számos egyéb veszélyességi faktorról, ami a kupadöntő fokozott készültségét méginkább indokolottá tette volna. Nevezetesen, éppen egy évvel korábban a Liverpool szurkolóit előre megtervezett módon, csoportos támadások érték a Róma fanatikusai részéről. Sokukat összevertek és számos britet megkéseltek. Az angolok mindezt nyilván nem feledték és ha nem is pont a Róma, de mégiscsak egy olasz csapat volt újra az aktuális ellenfél. Továbbá a Szuper Kupa döntőjében 1985 januárjában találkozott egymással a Juventus és a Liverpool Torinóban. Az angoloban ez is tovább mélyítette az olaszok iránti ellenszenvet. A meccset a Juve nyerte 2–0-ra, azonban a visszavágó elmaradt, mivel az angol fél nem talált megfelelő időpontot a versenynaptárában. Ennek ellenére csak kisebb létszámú egységek foglaltak helyet a stadionban, azok is jószerével a játékteret ölelő futópályán. A legkritikusabb pontokon, élén a szektorokat elválasztó kerítéseknél csak mutatóban volt néhány rendőr. A zűrzavarban nem tudtak érdemben közbeavatkozni, s tetézték a bajt azzal, hogy megtagadták a menekülni próbálók bejutását a játéktérre, amely nagyban segített volna enyhíteni a lelátón összezsúfolódott tumultus túlnyomásán. Helyette néhány méterről szemlélték, ahogy ezrek vívják élet–haláltusájukat.

Lehangoló stadionkép a döntő másnapján a tragédia közvetlen színhelyén (forrás: Foot.Histo.be online)

Mindennek ellenére kizárólag az angolok bűnössége nyert megállapítást és közülük mindössze 14 személy részesült bírósági ítéletben. 3 év börtönbüntetést kaptak, amely végül egy évre változott. Később a fentebb említett szervek képviselőinek felelőssége is előkerült, de érdemi elmarasztalás és felelőségre vonás nem született. Ugyanakkor az UEFA határozatának értelmében egy teljesen igazságtalan és észszerűtlen dötést fogadtak el, amely alapján az összes angol klubcsapatot határozatlan időre kizártak minden nemzetközi tornáról, míg a Liverpool azon túl további 3 évig sem térhetett volna vissza. Az önmagában is elhibázott ítéleten túl, egyetlen olasz egyesület, kiemelten a Juventus semmi szankciót nem kapott. Tekintve, hogy az elhunytak döntő többségben olasz emberek voltak, talán a Szövetség úgy vélte, hogy az áldozatok éppen elég sújtás az olasz labdarúgásra. Sokan inkább az angol csapatok elleni bosszút sejtettek. Egyrészt a brit gárdák kiemelten a hetvenes évek második felétől domináltak az európai kupák színpadát és egyetlen évtől eltekintve, a BEK-sorozatnak folyamatosan angol győztese volt. Továbbá a kizárás nem terjedt ki az angol válogatottra, így az angol szurkolókat sem lehetett távol tartani a stadionoktól. Márpedig a britek nemzeti csapatának fellépéseinek sorra velejárói voltak a szurkolói rendbontások. A csapatok a legkevésbé tehettek a drukkerek viselkedéséről és elfogadhatóbb, vagy érthetőbb lehetett volna kizárólag az angol huligánokat kitiltani az arénákból. Végül öt évig voltak száműzve az angol csapatok és a Liverpool eredeti 3 évben megszabott plusz büntetését is egy évre csökkentették.

A tragédiának emléket állító kegyeleti dísztábla a 39 áldozat nevével a helyszínen (forrás: Wikimedia Commons)

A Heysel stadionban ezt követően többé nem rendeztek futballmeccset. Kerek 10 évig állt még, ahol atlétikai versenyek ugyan zajlottak, végül 1995-ben teljesen lebontották és egy új arénát építettek a helyén. A nevét is elvették és Baudouin király lett az új létesítmény neve. Egyedül egyetlen régi kapurészlet maradt meg mementóként a régi stadionból, valamint a világítást tartó négy kandelláber. A Heysel nevet mára csak a stadion mellett lévő metróállomás viseli. Sajnos a tragédiát nem lehet meg nem történtté nyilvánítani és fájdalmas hogy a lehető legértelmetlenebb halál jutott ennyi embernek osztályrészül. Jóvátenni soha sem lehet, viszont legalább csökkenteni a fájdalmakat és a jövőre gondolva, hogy ilyen a legkisebb mértékben sem fordulhasson elő. Annyit viszont kétség kívül sikerült elérni, hogy az egykor vadállatinak bélyegzett angolok háza táján óriási változások mentek végbe. A kilencvenes évek elejére sikerült olyan biztonságot szavatolni, amely világszerte példátlan volt. Sajnos ehhez további tragédiák is kellettek. Éppen a Liverpoolt érintette közvetlenül az 1989-ben bekövetkezett rettenetes katasztrófa Sheffieldben, amely során 97 liverpool-drukker halt meg és több, mint 700 fő szenvedett sérülést. A szurkolókat regisztrációs rendszerhez kötötték, s a legkisebb rendbontás esetén is örökre kitiltják az összes stadionból. A rendszer olyannyira működött, hogy az angol pályákon többé nincs szükség magas, erős, egyben igen ronda kerítésekre, mégis senkinek eszébe sem jut visszaélni ezzel.

Ugyancsak az egykori Heysel stadionnál felavatott emléktábla (forrás: X.com)

Négy nappal a döntőt követően Dorogon, a dorogi csapat aktuális bajnoki mérkőzését megelezően egy perces  néma felállással tisztelegtek a katasztrófa áldozatai előtt. Érdekességként a két csapat a döntőt vívott két gárdának megfelelő mezben lépett pályára. A Dorog a Juventushoz hasonlatos fekete-fehér hosszanti csíkos mezben, fekete nadrágban, míg a vendég Ráckeve játékosai tiszta piros szerelésben játszottak. A találkozó itt is a „Juve” győzelmével zárult, miután a dorogiak 2 : 1 arányban nyerték a mérkőzést. Ezen felül érdekesség, hogy majdnem pontosan fél évvel a döntő napjára, november 20-án egy terjedelmesebb cikk jelent meg a Népsport aznapi számában, amelynek vastagon szedett nagybetűs címe az „Anti Heysel” volt. A tartalma pedig nem másról szólt, mint a dorogi szurkolók előző napokban mutatott drukkolásásáról és viselkedéséséről Érden a két csapat kiélezett bajnoki mérkőzése során. A cikkíró kellemes meglepetésének adott hangot a vendég-szurkolókkal kapcsolatban, mondván, hogy ilyen sportszerű tábort még nem látott és a közelmúlt tragikus eseményeinek árnyékában micsoda reménysugarat jelent mindez. Példának állítva a dorogi B-közepet a többi szurkolótábor elé.

Borítókép: Az összetorlódott menekülni próbáló szurkolók a leomlott kőfalnál (forrás: La Razon.es online)

Szabó Gyula