Április 28-án nyílt napot hirdettek a Dorogi Rendőrkapitányságon, ahol a rendőri munka iránt érdeklődő felnőtteket, illetve prevenció céljából az iskolás csoportokat várták.
A diákoknál a fő téma a drogprevenció volt, amely során megismerhették a különböző kábítószereket és annak káros hatásait, betekintést nyerhettek a rendőri munkába, bejárhatták az épületet és megtekinthették a kapitányság járműparkját is. A gyerekeket Cserődi Péter rendőr alezredes, a Dorogi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztály vezetője, illetve Sováczki Gábor rendőr őrnagy kísérte körbe az intézményben, majd a rendőrkapitánnyal együtt a rendőrség tanácstermében tartottak nekik előadást.
Dr. Kotsis Éva címzetes rendőr őrnagy, a Dorogi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója elmondta, hogy fontos már az általános iskolában elkezdeni a drogprevenciót. Kiemelte, hogy most a dorogi Zrínyi iskola nyolcadikosai érkeztek, akiknek a nagy része már betöltötte a 14. életévét, tehát velük már a büntetőjogi következményekről is fontos beszélni. Ők most kerülnek majd be egy új közegbe, a középiskolába, ha kipróbálnának bármilyen kábítószert, az ne tűnjön egy jó „bulinak”, tisztában kell lenniük annak veszélyeivel és azzal, hogy tetteiknek büntetőjogi következményei is lehetnek.
„A civilek megismerhetik a munkákat, az elhelyezésünket, a felszereléseinket, megkérhetnek, hogy mutassuk meg a fegyvereinket, az előállító helyiségeinket, továbbá párbeszédet is kezdeményezhetnek kollégáinkkal” – mondta Dr. Bolehradsky Szilveszter rendőr alezredes, a Dorogi Rendőrkapitányság vezetője a nyílt nap kapcsán. Hozzátette: „Szerencsére egyre több helyi és környékbeli intézménytől érkezik felkérés, hogy mutassuk meg a gyerekeknek a rendőrséget, valamint, hogy különböző prevenciós előadásokat tartsunk nekik”. A rendőrkapitány kiemelte azt is, hogy a rendőrség napjához kötődően áprilisban egy kiemelt nyílt napot is szoktak hirdetni, mint ez a mostani.
A rendőrség tanácsterme egyébként délután is megtelt, hiszen a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum keretében a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot itt tartotta meg a Dorogi és az Esztergomi Rendőrkapitányság. A Fórumon a két kapitányság illetékességi területéhez tartozó települések polgármesterei, polgárőregyesületek vezetői, középiskola képviselője vettek részt. A kapitányságvezetők beszámoltak a DELTA program keretében végrehajtott akciókban, a folyamatban lévő nyomozásokban eddig elért eredményekről. Elmondták, hogy az illegális szerek lefoglalása, a bűnös tevékenység útján szerzett vagyon elvonása, az elrendelt letartóztatások alapján bíznak abban, hogy a két kapitányság illetékességi területén jelentősen csökkentették az illegális szerek kínálati oldalát.