Húsvéti erősítéssel készül a MÁV-csoport. Mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik majd az ünnepi, hosszú hétvégén. Elővételben váltott jegyekkel maguk az utasok is segíthetik a többletkapacitások elosztását. „Válts jegyet előre, magadnak és másoknak is segítesz!” – üzeni ezért a közlekedési társaság, hiszen minél többen jelzik előre, hol és mikor vennék igénybe a vasúti vagy autóbuszos szolgáltatásokat, annál biztosabbá tehetik nem csupán a saját utazásukat, de közvetve az utastársakét is. Az elővételi információk birtokában a MÁV-csoport valóban ott vetheti be a megerősített járatokat, ahol azokra leginkább szükség lesz. Ennek köszönhetően idén húsvétkor is mindenki biztos lehet abban, hogy pontosan akkor és azzal a járattal utazhat el a szeretteihez és a barátaihoz, vagy épp a pihenésre kiválasztott úticéljába, amikor és amelyik járattal tervezte.
A menetjegyek kényelmesen megvásárolhatók jegykiadó automatáinkban, online a https://jegy.mav.hu oldalon, valamint a MÁV applikációban és MÁV+ applikációban, amellyel már az autóbuszokra is megválthatók a helyközi menetjegyek és helyjegyek. Utazásuk megtervezéséhez ajánljuk az utasoknak az EMMA weboldalt, a MÁV-csoport integrált menetrendi útvonaltervezőjét.
Az április 17-én kezdődő iskolai tavaszi szünet nem befolyásolja a MÁV közlekedési rendjét, azonban a szünidő végén, 26-án és 27-én előreláthatóan jóval többen utaznak majd a szokásosnál.
Az ünnepi időszakban utasforgalom szempontjából kihasználtabb reggeli és délutáni InterCityk szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek. A helyjegyek elővételi vásárlásától függően – a lehetőségekhez képest – a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Békéscsaba közötti Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged közötti Napfény, a Budapest–Nagykanizsa közötti Tópart, a Budapest–Keszthely közötti Balaton, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCityket több kocsival indítja el a vasúttársaság.
Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi. A jegy.mav.hu online jegyváltási felületen látható az adott helyjegyes vonat telítettsége az eladások alapján, így az utasok a szerint is választhatnak a vonatok közül, hogy melyiken van több szabad férőhely. Amennyiben a járaterősítések ellenére mégsem találnak utasaink szabad ülőhelyet a számukra megfelelő viszonylatú InterCityken, akkor érdemes alkalmas személyvonatot igénybe venni.
Április 22-én, kedden a hét első tanítási szünetes munkanapjára, 23-án és 24-én tanítási szünetes munkanapra, 25-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára vonatkozó közlekedési rend lesz érvényben. 26-án, szombaton szabadnapon, 27-én, vasárnap a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 28-án, hétfőn pedig már a hét első tanítási- és munkanapján érvényes menetrend szerint közlekednek a járatok.
Arra érdemes még figyelni utasainknak, hogy a H9-es HÉV helyett Cinkota és Csömör között pótlóbusz jár április 14-17-ig és 22-25-ig. A közlekedési renddel és a pótlóbuszokkal kapcsolatos bővebb információkat a BKK weboldalán olvashatnak.
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság