Nagyszabású fejlesztéseket valósított meg az E.ON Hungária Csoport a Flex.ON programmal a Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten három éves kutatás-fejlesztési program keretében. A beruházás célja, hogy a vállalatcsoport képes legyen kiszolgálni az ügyfelek egyre növekvő energiaigényét és még több napelemes rendszer csatlakozhasson az áramhálózatra. Az új megoldások a helyszínekre szabva, gyorsabbá, költséghatékonyabbá és rugalmasabbá teszik az energiaellátást. A 2,1 milliárd forintból megvalósult fejlesztéssorozat 39 százaléka állami támogatás, 61 százalékát az E.ON biztosította.
A Flex.ON program keretében mintegy 200 darab eszközt telepített az E.ON a hálózatán: ezek között van 19 vonali feszültségszabályozó, 63 darab smart mérőszenzor, az aszófői akkumulátoros villamosenergia-tároló, 3 terhelés alatt szabályozható kis- és középfeszültségű transzformátor, valamint 100 lakossági elosztott akkumulátoros villamosenergia-tároló. Az energiacég ezen kívül létrehozta a rugalmasság Európában is egyedülálló új platformját.
Az E.ON alternatív hálózatfejlesztési programjának egyik kulcseszköze a vonali feszültségszabályozó, amely 19 dunántúli és Budapest környéki körzetben került kialakításra. A nagy terhelés vagy épp a visszatermelés nyomán a kisfeszültségű hálózaton – általában csak egy-egy utcában – jelentkező feszültségproblémák gyors megszüntetésére fejlesztették ki. Olyan helyzetekben hasznos, amikor egy adott helyszínen a napelemes rendszerek működése miatt nappal nagyobb, estefelé és éjszaka kisebb a hálózatba termelés.
Az új smart mérőszenzorok forradalmasítják a hálózatmérési technológiát, mert folyamatosan képesek mérési adatokat és azonnali hibajelzéseket továbbítani, lehetővé téve a szakemberek számára a gyors reagálást és hibaelhárítást. A kisfeszültségű hálózatról nyert közel valós idejű információ segít hatékonyabb üzemeltetési folyamatok kialakításában, hosszú távon rövidítheti a hibaelhárításhoz szükséges időt. Az E.ON 63 darab kísérleti smart mérőszenzora Győrben, Baracson, Balatonakalin, Balatonszepezden és számos más dunántúli helyszínen működik.
A Flex.ON program részeként az E.ON egy 2 MVA teljesítményű, és 2 MWh kapacitású konténeres kivitelű akkumulátoros villamosenergia-tárolót telepített Aszófőre. A tároló célja, hogy jelentősen csökkentse a transzformátorállomásra – elsősorban a nyári csúcsidőszakban – nehezedő terhelést. Az energiatároló rendszer további előnye, hogy képes mérsékelni a napelemek termelése és a fokozott villamosenergia-felhasználás okozta időszakos helyi terhelés ingadozásokat.
A projekt részeként az E.ON együttműködik tizenegy magántulajdonú naperőművel, hogy hálózati túlterheltség esetén szabályozhassa azok termelését Ezek az eszközök a meleg nyári napokon tudják kiegyensúlyozni a rendszer teljesítményét, amikor a napelemek több energiát termelnek, mint amit az ügyfelek felhasználnak. Ez nem csak a hálózat biztonságát szolgálja, hanem a tulajdonosok számára is előnyös, mivel az E.ON szolgáltatási díjat fizet a rugalmasságért.
A hálózat megújulóenergia-befogadó képességét tovább szélesíti a terhelés alatt szabályozható elosztótranszformátorok (On-Load Tap Changing, OLTC), amiket Balatonfenyvesen, Gyöngyösfalun és Baracson helyezett el az E.ON. A terhelés alatt szabályozható transzformátorok folyamatosan igazítják a feszültségszintet a hálózat változásaihoz, javítva az ellátás minőségét. Emellett lehetővé teszik új napelemek hálózatra csatlakoztatását is.
A jövő háztartása már valóság a Dunántúlon, annak a száz napelemmel rendelkező ügyfélnek, akikhez az E.ON lakossági akkumulátoros elosztott tárolót telepített. Az eszközök csúcsidőszakban csökkentik a kisfeszültségű hálózaton a napelemes rendszerek feszültségemelő hatását és növelik az energiafüggetlenséget.
Az E.ON Európában is egyedülálló rugalmassági platformot hozott létre a dunántúli területén, amely lehetővé teszi az villamosenergia-hálózat optimális működését szolgáltatások igénybevételével.
A következő időszakban az E.ON Hungária Csoport folyamatosan elemzi a fejlesztések eredményeit és vizsgálja a jövőbeni fejlesztések lehetőségeit.
Az energiapiaci kihívásokra okos eszközök fejlesztésével és hálózatra kapcsolásával válaszoló Flex.ON programot az Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett „A villamos energia hálózat stabilitását és rugalmasságát innovatív eszközökkel biztosító fejlesztések megvalósítása” pályázat keretében alkotta meg az E.ON Hungária Csoport.
Borítókép, forrás: E.ON