A Tesco „Start a jövőért” pályázati programjának 1. fordulójában többek között iskolai közösségi tér fejlesztését, angolnyelvű filmklubot, óvodai környezetvédelmi programokat, társasjátékpedagógiai készségfejlesztést és közösségi tankertet támogat Komárom-Esztergom vármegyében. Az elsősorban a 25 év alatti gyermekek és fiatal felnőttek életkörülményeinek javítására fókuszáló közösségi projekteket finanszírozó kezdeményezés keretében az áruházlánc összesen 2 millió 850 ezer forintot biztosít 9 szervezet projektje számára a vármegyében. A rendelkezésre álló pénzügyi keret szétosztásáról a helyi vásárlók döntöttek, akik a legtöbb voksot a Kék Duna Óvoda és Bölcsőde dunaalmási zöld óvoda pályázatára adták le. A 46-os körzetben két dorogi és egy esztergomi szervezetre lehetett voksolni.
Tavaly októberben indította útjára a Tesco „Start a jövőért” elnevezésű pályázati programját, amely az áruházlánc nyolc éven át sikerrel futó „Ön választ, mi segítünk” programját váltotta fel. A közösségi kezdeményezés célja, hogy támogatást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani. A korábbi támogatási programhoz hasonlóan a Tesco ezúttal is a vásárlói kezébe adta a döntést a saját környékükön megvalósuló projektek számára biztosított finanszírozás szétosztásáról.
Komárom-Esztergom vármegyében 9 pályázatra voksolhattak a vásárlók január 20. és február 16. között, a legtöbb zsetont pedig a tatabányai Tesco hipermarket vásárlói dobták be. A vállalat országszerte mintegy 57 millió forinttal támogat 176 pályázó szervezetet. Ebből 2 millió 850 ezer forint támogatást nyújt a vármegyében megvalósuló projektekre.
A helyi szervezetek a Start a jövőért 1. fordulójában változatos, kreatív pályázatokkal küzdöttek a vásárlók voksaiért, így a Tesco támogatásának köszönhetően például a konyhai zöld hulladékot újrahasznosító óvodai tankert, játékos készségfejlesztő projekt, a nyelvtanulást támogató filmklub, környezettudatos óvodai programok, valamint közösségi játszótér létesítése is megvalósulhat a régióban.
A közösségi programban beérkezett több mint 450 pályázat közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azt a 176-ot, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Mind az 59 körzetben a legtöbb szavazatot összegyűjtőket 500 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 300 ezer, a harmadik helyezetteket pedig 150 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco, míg a különdíjasokat pályázatonként további 365 ezer forinttal jutalmazza. A támogatott projektek többsége oktatásra és készségfejlesztésre, illetve a közösségi tevékenységek és kapcsolatok építésére irányul, míg 18 százalékuk a testi és lelki egészséggel, 12 százalékuk pedig környezet- és természetvédelemmel foglalkozik.
„A Tescónál minél többet szeretnénk visszaadni azoknak a közösségeknek, ahol vásárlóink és munkatársaink élnek. A 15 fordulót megélt „Ön választ, mi segítünk” programunk után a „Start a jövőért” keretében olyan intézmények és szervezetek jelentkezését vártuk, amelyek javítani szeretnék a közvetlen környezetükben élő gyerekek és fiatalok tanulási lehetőségeit, készségeket és képességeket fejlesztenének, tehetségeket gondoznának, számukra programokat, helyi közösségi eseményeket szerveznének, illetve jobbá tennék az érintettek életkörülményeit. Büszkék vagyunk rá, hogy az első fordulóban számos olyan rendkívül hasznos közösségi projekt megvalósításához járulhatunk hozzá, amelyek 80 százaléka kifejezetten a 25 év alattiakat célozza. A Tescónál mi magunk is elkötelezettek vagyunk a fiatalok jövőjének támogatása mellett, nemrég például a Tesco Akadémia munkatársai szerzőként működtek közre az Oktatási Hivatal által fejlesztett első államilag akkreditált tananyag összeállításában a kereskedelemben tanuló sajátos nevelési igényű (SNI) diákok számára. Köszönjük vásárlóink aktív és lelkes közreműködését a programban, és izgatottan várjuk a fiatalok jövőjét megalapozó fejlesztések, tevékenységek megvalósulását” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.
Nyertesek a 46-os körzetben (az esztergomi és a dorogi áruházban lehetett szavazni):
Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található.