Dorog

Ismét remekeltek a dorogi Lévai testvérek

Lévai Levente a kötöttfogásúak 72 kg-os súlycsoportjában arany-, míg Lévai Zoltán a kötöttfogásúak 77 kg-os súlycsoportjában ezüstérmes lett a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) rangsorverseny-sorozatának első állomásán, Zágrábban.

Lévai Levente azeri és finn versenyzőket győzött le, majd az elődöntőben az olimpiai, világ- és Ázsia-bajnok iráni Mohammadreza Geraejt verte, a fináléban pedig Szohrabival csapott össze. A mérkőzés elején szabálytalankodásért megintették az iránit (2-0), azonban két kiléptetéssel és egy leküldéssel még a szünet előtt 3-2-re fordított. A folytatásban Lévai remek megmozdulással lépett le Szohrabi válldobásáról, majd az iránit látták passzívabbnak a bírók (3-3), és lentről ugyan nem tudott akciót végrehajtani, de ez az eredmény már a magyar versenyzőnek kedvezett. Egy elvesztett challenge-nek köszönhetően pedig 4-3-ra nőtt a magyar előny, amelyet Lévai okos védekezéssel meg is őrzött a meccs végéig.

Lévai Zoltán 1-1-es vezetésnél lentről támadhatta az U23-as Európa-bajnok, vb-bronzérmes orosz Sztepanovot a kötöttfogású 77 kilogrammos döntőben, amikor fordított emelésből sikerült is 2 pontért megpörgetnie riválisát, ám végül az orosz alatt maradt, aki szintén 2 pontot kapott, azonban a 3-3-as végeredmény már Sztepanovnak kedvezett. Lévai Zoltán a hátralévő időben igyekezett magasabb fokozatra váltani, többször ki is terelte ellenfelét a zónához, de pontot nem tudott már szerezni, így akárcsak tavaly, ezúttal is ezüstérmes lett a Zagreb Openen.

77kg GR – Zotlan Levai (HUN)

A magyar birkózóválogatott végül 1 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel, valamint 5 pontszerző helyezéssel zárta az év első nemzetközi viadalát.

Forrás: MTI / Magyar Birkózó Szövetség
Fotók: Magyar Birkózó Szövetség