Hisszük, hogy imáinkban személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet abbahagyni a békéért való imát.
A bíboros arról beszélt: nem tudjuk pontosan, hogy Isten hogyan és mikor, de hisszük, hogy valamiképpen beavatkozik a világ dolgaiba. Ezért „odaadó könyörgésünk” arra irányul, hogy az Istennel való személyes kapcsolatban kérjük a békét, kérjük a segítségét a mi történelmünkben, a mi környezetünkben.
Hozzátette: az ukrajnai háború kitörése óta a Szent István-bazilikában és máshol is imádkoznak katolikus közösségek a békéért.
Erdő Péter szólt arról: az embernek bármilyen nehéz helyzetben van reménye, és ezt a reményt Jézus adja. Mert ha Isten emberként megszületett, meghalt és föltámadt, akkor a mi emberi életünk sem ér véget a halállal, hivatásunk több a földi életnél. Ez az életünk igazi perspektívája.
A bíboros úgy fogalmazott: „Krisztus a mi reményünk, mert az ő feltámadása hordozza az ígéretet, hogy mi is feltámadunk”. Ez a rövid állítás az egész Krisztus-esemény lényege és örömhíre, és ezért a szeretet mellett a remény ünnepe Jézus születése.
Erdő Péter szólt arról is, hogy a 2025-ös szentév, amelyet Ferenc pápa szenteste nyit meg Rómában, a „remény zarándokai” mottót kapta. Ez a remény sokféle lehet: reménykedünk Isten irgalmában, aki megbocsáthat nekünk és embertársainknak, és reménykedünk abban is, hogy itt, a Földön segít apróbb és nagyobb bajainkban.
A szentévekről szólva felidézte: a jubileumi év az Ószövetségben szereplő jóbel év keresztény továbbvitele. Az ötven évente megtartott jóbel év a teljes kiengesztelődés, a tulajdonosától elvett javak visszaadásának alkalma volt.
Hogy a gyakorlatban mennyire érvényesült, azt nem tudjuk pontosan, de az eszmény, hogy ötven évente tiszta lapot kell nyitni, az adósságtól, az igazságtalan viszonyoktól meg kell szabadulni, a földeket parlagon kell hagyni, hogy pihenjenek, ökológiai szempontból is nagyon aktuális gondolat.
Elmondta: a keresztény szentév a krisztusi megváltás nyomán a bűnbocsánattal is összefügg, aminek elnyeréséhez azonban bűnbánatra is szükség van.
Elsőként VIII. Bonifác pápa hirdetett 1300-ban a régiek emlékére utalva jubileumi évet. Eleinte 100 évenként tartottak szentévet, fokozatosan csökkent 25 évre a jubileumok közti idő. A búcsú elnyerése mindig valamilyen jó cselekedethez, elsősorban vezekléshez volt kötve, a vezeklés pedig lehetett zarándoklat, ami a középkori ember számára még komoly, sőt, veszélyes megpróbáltatás volt.
Hozzátette: más jó cselekedetekhez is fűztek búcsúkat, de a szentévben kifejezetten a zarándoklattal kötötték össze. Ez a hagyomány fejeződik ki Ferenc pápa rendelkezésében, amely a remény zarándokai témát adta a 2025-ös szentévnek.
A zarándoklat célja nem kell, hogy mindenképpen Róma legyen, Ferenc pápa engedélyezte, hogy minden egyházmegyében a székesegyházban, illetve más, „kisebb bazilika” címmel rendelkező templomokban, illetve a főpásztor külön döntése alapján további helyeken is el lehessen nyerni a teljes búcsút.
Ugyanakkor – hangsúlyozta a bíboros – az imádság az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt kap a zarándoklatok során. Régen sokan nem fogalmazták meg szavakkal az odaadásukat, a bűnbánatukat, elég volt bizonyos gesztusok megtétele. A zarándoklat azonban ma már nem lehet csak fizikai cselekedet.
Erdő Péter szólt arról is: ma divat a vallási turizmus, de a zarándok, szemben a vallási turistával, nem a szakrális művészet vagy a történelem iránt érdeklődve keres fel szent helyeket, és nem csak az esztétikumot keresi, még ha ugyanúgy szállásra, kosztra, közlekedésre van is szüksége, mint a turistának.
Egy hosszú gyalogútnak természetesen lehet mentálhigiénés haszna, de a zarándoklat több ennél: a zarándok valahová és valakihez, valamilyen kéréssel vagy valamiért hálát adni megy. A zarándoklatnak tehát mindig természetfeletti dimenziója van, a zarándok azért indul útnak, hogy személyes kapcsolatba kerüljön Istennel.
Erdő Péter a katolikus hívek számáról szólva azt mondta: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében különösen a főváros pesti oldalán sok plébánián a népességcsökkenésnél is nagyobb arányban csökkent a keresztelések száma, sokan vannak, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs sem a katolikus, sem más egyházzal. Ugyanakkor az agglomerációban javulnak a statisztikák.
Emellett Budapesten új jelenség, hogy a Szent István-bazilika, a belvárosi és más templomok is megtelnek az angol nyelvű szentmisék alkalmával. Afrikai, Fülöp-szigeteki, vietnámi közösségek és a világ más tájairól érkezők is szép számmal, rendszeresen gyakorolják a vallásukat a főváros templomaiban.
„Nem tudom, hogy kinek hol van az állandó lakhelye, milyen állampolgár, de látom, hogy katolikus hívők, akik gyakorolják a vallásukat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az idők jeleit látja ebben.
A bíboros nagy missziós területként, ugyanakkor nehéz feladatként beszélt az egyház által fenntartott köznevelési intézményekről. Ezeken az intézményeken keresztül nagyon sok nem vallásos, ugyanakkor az egyházra nyitott, hiszen a gyerekét katolikus iskolába járató családdal találkoznak.
Nagy odafigyeléssel, empátiával kell közelíteni ezek felé a gyermekek felé – mondta, hozzátéve, lassan felkészültek erre a feladatra is.
Meglátása szerint jó irányt találtak az ifjúságpasztorációval foglalkozó lelkiségi mozgalmak, amilyen például a Shalom közösség. Ezek a csoportok egyházmegyei találkozójukon beszámoltak a munkájukról, és arról is, hogy hány hozzájuk csatlakozó fiatal készül a keresztségre. Ez pedig jól mutatja, hogy felnőtt korban, messziről érkezve is el lehet jutni a katolikus hitre.
Forrás: MTI
