Kereken nyolc évtizede, 1944. Szentestén heves tűzérségi belövésekkel előkészített katonai csapás vezette be a Karácsony első napján városunkat elérő Vörös Hadsereg invázióját, amely lendüles támadást mért a Dorogot védő magyar és német erőkre. Az esemény kiemelt szerepe mind a magyar, mind az egyetemes historiában vitathatatlan, ráadásul Dorogon megrekedt a front, amely bő három hónapon át tartó ádáz ostrommá vált. Ez egyben az idei évben megjelenő utolsó cikkem, így ezúton kívánok Áldott, békés, boldog Karácsonyt és örömteli, sikeres új esztendőt minden kedves Olvasónak! (Az öt évvel ezelőtti cikkem bővített, frissített változata).
Városunkban mint mindig, akkor is ugyan úgy készültek a helybeliek az év végi jeles ünnepre, noha vészjósló hírekkel teli komor fellegek folyamatosan gyülekeztek. Az 1943 február elején bekövetkezett sztálingrádi fordulatot követően, a németek és az oldalukon harcoló magyar, olasz, román, horvát, szlovák és finn egységek által megtámadott Szovjetuniót ért invázió nem csak holtpontra jutott, hanem hamarosan az addig jószerével csak védekező Vörös Hadsereg ellentámadásába ment át. Néhány hónap alatt jelentős területeket foglaltak vissza a betolakodóktól, majd az 1943 nyarán lezajlott Kurszki tankcsata végleg megroppantotta a német erőket, amely innentől kezdve elvesztette kezdeményező képességét a Keleti fronton és folyamatos védekezésre kényszerült. A szovjet hadsereg pedig gőzerővel és ellenállhatatlanul nyomult előre, egyre nyugatabbra szorítva vissza a Wehrmacht és szövetségeseinek erőit. Egy évvel később, 1944 nyarára a Vörös Hadsereg felszabadító hadjárata a Szovjetunió határáig verekedte magát, területéről kiűzve az utolsó megszálló egységet is. A szovjet hadvezetés azonban nem állt meg ezen a ponton, hanem eltökélt végső célként a Berlinig történő előretörés és az ellenség totális megsemmísitése lett kitűzve.
1944 augusztusában az előretörő szovjet hadsereg elérte hazánk keleti felét biztosító, jelentős védrendszerét, a Kárpátokat. A románok árulása, egyben a szovjetekhez való átállása megkönnyítette és felgyorsította a hadműveletet, amely augusztus 29-én sikeresen áttörte a védelmi vonalat. A természetes akadály leküzdését követően, a támadók számára előnyös terepviszonyoknak is köszönhetően egyre gyorsult az előrenyomulás az ország belseje felé és október elején már Debrecent is elérte. A hajdúsági központ elestével nyitva állt az út a fővárosig, amelyet hamarosan le is küzdöttek a szovjet erők és az év végéhez közeledve ostromgyűrűt vontak Budapest köré. A zárt kelepcének egyetlen nyitott pontja maradt, mégpedig térségünk és annak központja Dorog. Ez volt az utolsó olyan kiszögelése a frotszakasznak, amelyet erősen tartottak még a németek és szövetségei. A főváros bevétele nem sikerült diplomáciai úton. Az oroszok felszólították Budapest védőit a város harcnélküli feladására, ám Hitler erről hallani sem akart és elrendelte a főváros utolsó csepp vérig való tartását. Ez megpecsételte nem csak budapestiek, de a dorogiak további sorsát is. A fő csapásmérés előtt azonban a szovjeteknek biztosítaniuk kellett a minden irányból való tökéletes ostromzárat, ezért a főváros ostromának megindítása előtt Dorogot feltétlen el kellett foglalniuk. Így került sor városunk Karácsony időszakára esett ostromára.
Szovjet haditérkép részlet térségünkről, a középpontban Doroggal, amely a Vörös Hadsereg csapásterveit illusztrálja 1944 végén.
Pedig városunknak szép és emlékezetes időszakot hoztak a front ideérkezését megelőző közvetlen hónapok. Dorog egy dinamikusan fejlődő település képét mutatta 1944-re, amely egyben a térség ipari és kulturális központjának szerepét is betöltötte. Akkoriban még ugyan községi rangban, ám szinte kivétel nélkül a különböző média orgánumok városként, de minimum városkaként emlegették. Településünk sok minden mellett ekkora már sportnagyhatalomnak is számított, noha a háborús évek alaposan sanyargatták a helyi versenysport kiválóságait, azonban a labdarúgók a legvégsőkig kitartva szinte csúcsra értek ebben az évben. 1944 nyarán fölényesen megnyerték az NB III-as bajnoki csoportjukat, amellyel az NB II-be jutottak és hatalmas ráadásként szintén ez év nyarán a Magyar Kupában elődöntőt játszottak. A Kolozsváron lejátszott mérkőzéskor még kevesen sejtették, hogy az erdélyi csodaszép város hamarosan ismét elvész és idegen ország kebelezi be. A dorogiak meneteltek a magasabb osztályban is és a frontesemények előtt listavezetők voltak, amellyel immár a legfelsőbb osztály kapuit döngették. Dorog minden napjait gyakorta zavarták meg légiriadók, vagy a folyamatos bevonultatások. Mindenki érezte, hogy kézzelfogható közelségbe került a front és csak idő kérdése a település megtámadása. 1944 március végén a németek megszállták Magyarországot és bár szövetségesek voltunk, a német haderő ferde szemmel tekintett hazánkra. Azonban nem feltétlenül és kizárólag a magyarok kiugrási kísérletét megakadályozandó özönlötték el az országot, hanem előretolt védőrségként itt kívánták feltartóztatni a szovjet hadsereget. Magyarországot feláldozták és csatatérnek minősítették, ahol számukra semmi sem volt drága. Budapest feladásának megtagadása csak előrevetítette a sok nyomorúsággal, tetemes vér- és anyagi áldozatokkal járó végkifejletet. Dorogra két irányból is hatást akartak gyakorolni a propaganda aggitációi. A szovjetek megadásra, átállásra, míg a németek, valamint a Nyilas párt a végsőkig való kitartással ostoroztak.
Haditérkép 1944 karácsonyi időszakában. Jól látható a főváros körüli ostromgyűrű, amely viszont éppen Dorog irányából még nyitott volt.
A küszöbön álló katasztrófa kézelfogható volt, de a helyiek készültek Karácsony szent ünnepére. A lehetőségekhez képest maximálisan igyekeztek méltón és áhítattal ünnepelni. Díszítettek, karácsonyfát állítottak, ételeket és ajándékokat vásároltak. Látszólag minden olyan volt, mint bármelyik korábbi karácsonyi időszak. Ahogy közeledett az ünnep, úgy közeledett a front is. Dorogon több, mint tízezer ember rekedt. A helyi lakosság mellett számos menekült keresett itt oltalmat, akik az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől húzódtak nyugatabbra. Szenteste előtti napokban Dorogtól nem messze a szovjetek kilőtték az Esztergom-Budapest vonalon közlekedő személyvonatot. Ez volt az utolsó szerelvény, amely a háborús időszakban közlekedett. Magát a Szentestét még megülték a dorogiak és a szentmisék is meg lettek tartva a templomokban, azonban már ekkor megkezdődtek az ostromot előkészítő bevezető tüzérségi tevékenységek. A legtöbb család éppen csak túl volt Karácsony első napjának ünnepi ebédjén, amikor kora délután két irányból betörtek az oroszok Dorog területére és megszólaltak a fegyverek, s a csatazaj egyre erősödött. A támadás egyik fő csapása keletről, Budapest és Kesztölc irányából, míg a másik délről, Csolnok irányából érkezett. A támadó alakulatok a Bágerben érték el először városunkat. A Csolnoki utat biztosító véderők állásának bázisa a temető felett volt kialakítva.
Karácsony Dorogon 1944-ben. A képen Újvári Marika – született Solymos Mária – (forrás: Újvári Marika családi albumából).
Ők okozták a legnagyobb veszteséget az ostromlók soraiban. Több ellenséges harckocsit is sikeresen kilőttek. A fegyverropogás csak a késő esti órákban csendesült és Karányony estére az oroszok elfoglalták Dorogot. A lakosság zöme az óvóhelyeken töltötte Karácsony első napjának estéjét. A beözönlött ellenséges erők beszállásolták magukat a dorogiak otthonaiba és a település vezető intézményeibe. Tekintve, hogy ezen alakulatok harcoló egységeivel érkeztek a legelvetemültebb frontkatonák, így nem csak pánik tört ki a városlakók körében, de bizony jelentős pusztítást is okoztak az emberi mivoltukból kivetkőzött bakák. Itt akár véget is érhettek volna Dorog világháborús történetei, azonban amit még szinte senki sem sejtett akkoriban, a németek komoly erőket vontak össze a közelben és napokkal később egy mindent elsöprő ellentámadást indítottak Dorog visszaszerzésére. Bár vásosunk többek között a bánya, a gépgyár, a lepárló, a karbidgyár és az erőmű által jelentős célpontot is képzett, azonban ipari értéke mellett, a földajzi elhelyezkedése miatt elsőszámú stratégiai jelentőséggel is bírt. Ráadásul jelentős anyagi – főleg élelmiszer és gyógyszer – tartalékot vontak itt össze a védők, ezért annak megkaparintása, birtoklása sem volt elhanyagolható szempont. Dorog betöltött szerepe akár büszkeséggel is eltölthetné a helybelieket, azonban ezúttal éppen ez okozta a vesztét. Mindkét fél részére kardinális kerdéssé vált Dorog birtoklása, így az ádáz harcok elkerülhetetlenné váltak.
A fura érdekességek egyikének tudható be, hogy Amerikában ismerkedtem meg egy idős, Hawaiiban élő honfitásrunkkal, Bogár Gyulával, aki frontszolgálatosként éppen 1944 szentestélyén Dorogon részese volt az ostromtűznek. Visszaemlékezéséből az alábbiakban idézek.
„Szüleimről hat hónapja nem hallottam, János bátyámról 2 éve nem tudtam, hogy hol van. Nagynéném sírva kísért a vonathoz, kért, hogy ne menjek el. Nehéz volt a búcsúzás és a 12 éves jövendőbeli feleségemre gondoltam, vajon látjuk e még egymást? A vonat elindult, hamar elhagyta a ismert tájakat, a kimerültségtől elaludtam. Mikor felébredtem, nem tudtam hol vagyok, bajtársaim egy része aludt, másik része kártyázott. A gőzös rohant előre, időnként fütyült egyet, majd hirtelen megállt. Sípolás, kiabálás, légitámadás. Mindenki védőhelyre, távol a vonattól! -volt a parancs. Közel volt egy folyó, annak a partjára többen menekültük.
Bogár Gyula levente egyenruhában
Megtudtuk, hogy Szőny előtt vagyunk, a Dunaparton. A repülők ledobták a bombákat a környékre és elszálltak. Megállapították, hogy a vasúti vágányok nem használhatók a mozdony is megsérült. A Dunából kézigránáttal fogtunk halakat, majd jött a parancs: teljes felszereléssel sorakozó. Észak Komáromba gyalog mentük, késő este értünk a törökök idejében épített földalatti erődbe, ahol mindenki saját maga készített szalmából fekvőhelyet. Napokig vártuk a parancsot a tovább indulásra. Az erődöt németek őrizték, de a lőszer, élelmiszerraktár és a szálláshelyekere mi adtuk az őrséget. Egyik nap éjféltől Pénzes Andrással őrségbe voltam az egyik szálláshelyen, majd hajnalban fényt és mozgolódást látunk a barak végén, gondoltuk, hogy felvételezni mennek.
Odamentünk, kérdeztük hová készülnek?
– Budapestre mondta az egyik.
– Hogy hogy, miért? – kérdeztük.
– Nem hallottátok, hogy a ruszkik beakarják keríteni a fővárost? Nekünk ott a helyünk nem Németországban.
– De hogy mentek vissza? – kérdeztük.
– Nyílt paranccsal – mutatta a hamisított papírt, – Gyertek ti is!
– Mi szolgálatba vagyunk nem mehetünk, jó utat, vigyázzatok magatokra! – válaszoltuk és visszamentünk az őrhelyünkre.
Másnap sorakozó, létszámmellenőrzés. Vagy 46 fő hiány volt. Éjjeli őrség előre! – volt a parancs. Remegve, szótlanul álltam én is előre.
–Hol vannak a hiányzó személyek? Csönd, nincs válasz. Nem mertem szólni.
– Ki tud róluk szólt dörgő hangon Folk őrmester?
Pénzes megszólalt – Visszamentek Budapestre.
– Hova? Mivel?
– Nyílt paranccsal – válaszolt Pénzes.
Folk őrmester Kovács századoshoz fordult, beszéltek valamit.
– Oszolj, mindenki a szálláshelyére! – volt a parancs.
Később megtudtuk, hogy felhívták Hindy Iván altábornagyot, aki azt válaszolta, hogy mivel a katonák önkéntesek voltak, engedjék őket vissza Budapestre. Én félve attól, hogy büntetést kapok az engedélynélküli katonák eltávozásáért, az elsők között voltam, akik jelentkeztek visszamenni Budapestre. Hamar megkaptam a nyílt parancsot, ami jogosított arra, hogy megállíthattam minden járművet s igazolás, hogy nem vagyok katonaszökevény. Voltunk vagy negyvenen, zárt sorba vonultunk ki az erődből, a német őrök tisztelegtek nekünk. A főútra érve vártuk a jó szerencsét. Már esteledett amikor egy német teherautó közeledett, leállítottuk. Egy német tiszt és egy civil sofőr ült benne. Mutattuk a két nyelven írt nyílt levelet, intettek, hogy szálljunk fel. Felkapaszkodtunk, hamar megtelt a nyitott hátsó rész. A teherautó elindult, s éreztük a rendkívüli hideget. Én a jobb sarokba ültem háttal a vezető fülkének, pokrócot magam köré csavartam, de nem védett meg a hidegtől, a bal lábam sarka megfagyott, amit később évekig gyógyítottak.
Nem tudtuk hol vagyunk, hová visz a teherautó. A hátul ülők mutogattak, beszélgettek, csak hangfoszlányokat lehetett hallani a motorzúgás és a szélsüvítés miatt.
– Sztálin gyertyák, ruszkik, ott vannak! – raktam össze a szavakat. Nem volt kedvem előre nézni, majd ágyúdörgést robbanást lehetett hallani. Remélem ezt kikerüljük gondoltam. Karácsony este van, hallottam, hogy az I. világháborúban az ellenfelek együtt ünnepelték a karácsonyt, most is azt kellene, – a ruszkik nem hisznek Istenben, – tűnődtem magamba. A Sztálin gyertyák fényében házak körvonalát láttam, egy kis városba érkeztük.
– Ez Dorog! -mondta valaki.
Közelbe gránátrobbanás, kiabálás, – álljon meg a teherautó, valaki leakart ugrani. Dörömbölők a vezetőfülkén, – Álljon meg! – a teherautó lassan, leoltott lámpával haladt tovább. Felettünk jobbról balról süvítettek a ruszkik, németek, magyarok ágyúlövegei, gránátok a közelbe robbantak. A teherautó látható volt a Sztálin gyertyák fényében, nem tudhatták, hogy kik vagyunk, így mind két fél lőhetett volna minket. Tehetetlenek voltunk, biztosan mindnyájan imádkoztunk. Majd haladtunk tovább a hátunk mögött hagytuk a földi poklot. A pokrócot magamra húztam és elgondolkodtam, vajon mi történt a dorogiakkal, akik az éjféli misére készültek? Ismerve a részeg ruszkik rémtetteit, a hideg rázott dühönben, hogy nem tudtunk segíteni a dorogiaknak, hogy békében ünnepeljék meg a Karácsonyt.
A kimerültség miatt félig aludtam, amíg a teherautó haladt tovább majd zökkenve megállt. Szálljanak le mondta a sofőr, mi nem megyünk tovább. Sötét volt, mondták, hogy az alagút pesti oldalán vagyunk, hajnal 5 óra van. Döcögve lemásztunk, megmozgatva elgémberedett végtagunkat, hogy minden meg van-e, majd megköszöntük az utazást és mindenki elindult hozzátartozóikhoz…..”
Borítókép: A Vörös Hadsereg támadása a Bécsi úton, a mai Papír- és írószerbolt és a Kossuth Lajos utca sárkán egy korabeli katonai filmhíradóból.
Szabó Gyula
Legutóbbi cikkek
