Esztergom

Közel kétmillió forintot lopott egy szauna öltözőjéből

Börtönbüntetésre, illetve a sértett kárának megfizetésére ítélhetik azt a férfit, aki az esztergomi fürdő szaunájának öltözőjéből közel kétmillió forintot lopott.

A vádirat szerint a sértett férfi 2024. augusztus 13-án az esztergomi fürdőbe ment szaunázni. A sértett a szauna részleg öltözőjében a táskáját a szekrénybe tette, ezt megelőzően átszámolta a nála lévő, mindösszesen 1.998.000 forint készpénzt – azt kettő darab befőttesgumival összefogta –, mindezt az elkövető figyelemmel kísérte. A sértett a készpénz átszámolását követően azt a táskájába tette, azonban annak cipzárját nem húzta be, majd hátat fordított a szekrénynek azért, hogy arrébb menve egy szaunalepedőt vegyen magához. Az elkövető a sértett ezt kihasználta, odalépett a nyitott szekrényhez, a táskában lévő, összegumizott 1.998.000 forint készpénzt magához vette, azt ellopta, ezután elhagyta az öltözőt.

Az elkövető büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősül.

A lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze a sértett meg nem térült kárának megfizetésére.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség