Esztergom

Jó tanuló – jó sportoló díjakat adtak át Esztergomban

December 11-én, szerdán az MNM Esztergomi Vármúzeumának Nagytermében rendezték meg az „Esztergom Megyei Jogú Város jó tanulója-jó sportolója” pályázat díjkiosztó ünnepséget.

A rendezvényen közreműködött: Rákosi Sámuelt, a Dobó Katalin Gimnázium tanulója. Ezt követően Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere lépett a pulpitushoz, hogy elmondja köszöntőjét. Beszédében hangsúlyozta: „Jó tanulónak, jó sportolónak lenni külön-külön, vagy együtt: óriási teljesítmény és óriási eredmény. Ezért büszke vagyok rátok, hiszen példaképek vagytok. Akarattal, elszántsággal élitek az életeteket, hogy a kitűzött célt elérjétek. Kortársaitoknak jó példát mutattok. Tanultok, ami mellett az edzések, a felkészülési időszak, a versenyek összehangolása nem egyszerű feladat. Ebben jó összhangban működnek veletek együtt az edzők, a szülők, a pedagógusok, a sportegyesületek és az intézmények. Ezért mindenkinek jár a köszönet és az elismerés, amit most Esztergom Megyei Jogú Város nevében tolmácsolok Nektek!” A beszéd után Hernádi Ádám polgármester és Heckel Zoltán sportügyi tanácsnok átadták a díjakat.

Először a 8 éves vagy annál fiatalabb sportoló gyermekek vehették át. Lányok közül ezüst fokozatban részesült: Szalkay Erzsébet (triatlon); arany fokozat Sallai Diána (triatlon). Fiúk közül ezüst fokozatot vehetett át Koller Bence (labdarúgás), míg Bukó Dániel (birkózás) és Studt Gábor (jégkorong) arany fokozatot.

A 9-10 évesek korcsoportjában lányok közül bronz fokozatban részesült Nagy Anna (vívás), Tóth Enikő (úszás) és Pathó Patrícia (labdarúgás); ezüst fokozatban Blonszki Nelli (triatlon), míg arany fokozatban Csizi Marianne (triatlon), Szerencsés Zoé Luca (triatlon) és Tóth Anna Molli (triatlon). A fiúknál bronz fokozatot vehetett át Schönwalder Zétény (labdarúgás) és Tanka Noel Richárd (labdarúgás); ezüst fokozatot Ochtinszky Mátyás Henrik (birkózás), Horváth Milán (birkózás) és Szalkay László (triatlon), míg arany fokozatot Szabó Ármin (triatlon) és Tóth Szabolcs (úszás).

11-12 éves korosztályból lányok közül bronz fokozatban részesült Bajor Lia Noémi (vívás) és Kujbus Emília Flóra (vívás), ezüst fokozatban Dávid Johanna (vívás), Nádudvari Réka (triatlon), Berczeli Eszter (triatlon) valamint Herczeg Eszter (triatlon), arany fokozatban pedig Rausz Fruzsina (tánc), Szalkay Zsuzsanna (triatlon) és Sallai Enikő (triatlon). Fiúk közül bronz fokozatot vehetett át Csépke Csaba (labdarúgás), Geiszler Áron (labdarúgás), Sándor Bence (labdarúgás) és Sándor Tamás (labdarúgás); ezüst fokozatot Juhász Márton Péter (kosárlabda), míg arany fokozatot Farkas Áron (birkózás) és Steinhöfer Vendel (vívás).

13-14 éves korosztályból a lányok közül bronz fokozatban részesült Farkas Csenge (birkózás), Németh Gréta Dorina (kézilabda), Kovács Viktória (atlétika), Jung Zsófia (birkózás), Porkoláb Blanka Éva (kajak) és Nyírő Zsuzsa (fitkid), ezüst fokozatban Vas Virág (triatlon), Veres Szonja (birkózás) és Katona-Kovacsics Anna (kézilabda), arany fokozatban pedig Ardelán Alexa (kézilabda), akinek az átadó idején épp mérkőzése volt, így a díjat nem tudta átvenni, de természetesen a szervezők eljuttatják részükre. Fiúk közül bronz fokozatot vehetett át Basovszki Máté (úszás), Félegyházi Gábor (labdarúgás), ezüst fokozatot Bende Dávid (rögbi) és Carré Noah (vívás), míg arany fokozatot Hegedűs Ábel (triatlon) és Sárközi Sándor (tánc).

15-16 éves korosztályból a lányok közül bronz fokozatban részesült Ambrus Tamara (fitkid), ezüst fokozatban Bartal Zsófia Zita (triatlon), arany fokozatban pedig Móczik Lili (kick-boksz),  Rózsa Szonja (kick-boksz), Horváth Borbála (triatlon) és Göncz Zsófia (triatlon). A fiúk közül bronz fokozatot vehetett át Jung Marcell (birkózás), ezüst fokozatot Gergely Mátyás (triatlon), arany fokozatot pedig Kovács Noel (triatlon), Czuczor Ervin (birkózás), Kántor László (tánc) valamint Zámbó Benedek Mátyás (triatlon).

A 17-19 éves korosztályból lányok közül bronz fokozatban részesült Kicsindy Anna (birkózás), ezüst fokozatban Kovács Viola Veronika (birkózás) és Bakk Eszter (kempo), arany fokozatban pedig Brosch Bettina (kézilabda) és Varga Panna (rögbi). A fiúk közül bronz fokozatot vehetett át Kis János (floorball) és Villányi Csongor (labdarúgás), ezüst fokozatot Józsa Attila (birkózás), arany fokozatot pedig Czuczor Dominik Attila (birkózás) valamint Lévai Levente (birkózás).

Minden díjazottnak, szüleiknek, edzőiknek szívből gratulálunk, és további sikereket és eredményeket kívánunk!

A rendezvényen készült képek ide kattintva tekinthetők meg!

Fotók, forrás: esztergom.hu