Esztergom

Lakossági fórumot tartanak Esztergomban

Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, illetve a városban működő egyházakat, érdekképviseleti-, civil- és gazdálkodó szervezeteket, hogy módosul a város településkép védelméről szóló 22/2017. (IX.29.) számú rendelete.

2024. október 1. napjától, a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (a továbbiakban: Méptv.) normaszöveg nagy részének hatályba lépésével jelentős változás állt be az építésügyi jogszabályi környezetben, mely változások érintik a településkép védelmére vonatkozó szabályozást is. Jelen módosítás a településképi eljárások tekintetében a magasabb szintű jogszabályokkal való összhang megteremtése érdekében szükséges, valamint pontosításra kerülnek a reklámokra, reklámhordozókra és az egyes sajátos építményekre vonatkozó településképi szabályok. Továbbá a Királyi városrészben a helyi védett építészeti örökség kiterjesztését és Csoóri Sándor nyaralójának a levédését tervezik.

A helyi partnerségi egyeztetés során a témában lakossági fórumot tartanak 2024. december 9-én, hétfőn 15:00-kor a Városházán a Kistárgyalóban (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.)

A véleményezési dokumentációval kapcsolatos javaslataikat, észrevételeiket legkésőbb december 16. napjáig Dr. Zsembery Ákos főépítésznek címezve: írásban (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) vagy elektronikus levélben a foepitesz@esztergom.hu e-mail címre, illetve a lakossági fórumon szóban és a fórumot követő 5 munkanapon belül, legkésőbb december 16. napjáig a fenti elérhetőségekre küldve írásban vagy e-mailben tehetik meg.

További részletek>>

Forrás: esztergom.hu

Megosztás