December 15-én jön a szokásos, éves menetrendváltás! Sokak számára jelenthet azonban könnyebbséget, hogy az új, 2024/2025-ös vasúti menetrendben jóval kevesebb változással kell számolni, mint korábban: az utasok túlnyomó többségének nem kell új indulási és érkezési időket megtanulnia és az országos kínálat sem szűkül, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok.
Egyes mellékvonalakon ugyanakkor a pontosság és a megbízhatóság javítása érdekében a menetidőket a ténylegesen tapasztalható eljutási időkhöz igazítják, így az utasok számára kiszámíthatóbbá válik az utazás és az átszállások tervezése, elérése, és a csatlakozó vonatok pontossága is javul.
Az utasok visszajelzése alapján azonban valamivel több menetrendi módosítást vezetnek be december 15-étől a VOLÁN-buszjáratokon, hogy az ország több pontján javuljanak a munkába és iskolába járás lehetőségei, illetve még hatékonyabban kiaknázzák a MÁV-csoport – egyebek mellett a vasúti és autóbuszos kiszolgálás jobb összehangolását jelentő – integrációját.
A HÉV-vonalak menetrendje nem változik: 2025-ben is ugyanannyi HÉV, ugyanolyan gyakran és ugyanakkora kapacitással fog közlekedni.
A közlekedési társaságok a vonatok, buszok és HÉV-ek menetrendjét folyamatosan töltik fel a MÁV appba, a
jegy.mav.hu oldalra és az
EMMA utazástervezőbe, a következő napokban már az összes járattal lehet tervezni a december 15-ét követő időszakra is.
Az új tarifarendszernek, valamint a kedvező árú vármegye- és országbérleteknek köszönhetően lényegesen többen veszik igénybe a MÁV-csoport járatait utazásaikhoz. Kiszolgálásuk érdekében az új menetrend alapját jövőre is az idei évre kialakított kínálat adja, azaz a december 15-én kezdődő 2024/2025-ös mentrendi időszakban is a korábban megszokott vasúti-, HÉV- és buszjáratokkal utazhatunk. Így jövőre a menetrend kapcsán a korábbi évekhez képest kevesebb változáshoz kell alkalmazkodnia az utasoknak, ám néhány fontosabb – a kiszámítható eljutást célzó – módosítást természetesen így is életbe léptetnek. A nagyforgalmú vasúti fővonalakon a menetrend lényegében nem változik, azonban pár perces módosulások ezeken a vonalakon is előfordulnak, ezért javasolják, hogy a jegy- és bérletvásárlás, illetve az utazások előtt tájékozódjanak az utasok.
A megszokott menetrendi kínálat megőrzéséhez folyamatos fejlesztésekre és karbantartásra, több esetben pedig rendkívüli beavatkozásokra is szükség van. Ezeket a lépéseket meg fogják tenni, illetve már el is kezdték őket. Ilyen lépés az ötpontos akcióterv elindítása, amelynek része a jelenleg 100 leállított InterCity-kocsi – jelentős karbantartást követő – újbóli forgalomba állítása, a mozdonybérlések, vagy épp a pályaudvar üzembiztonságának növelését célzó komplex beavatkozás, a Keleti-program felgyorsítása.
A Volánbusz (jövő évtől Volán) menetrendjének főbb változásai térségünkben
- Új menetrend bevezetése Komárom-Esztergom vármegyében, illetve egyes Győr és Székesfehérvár felé vezető autóbuszvonalakon:
- 2024. december 15-től Esztergom, Komárom, Tata, Tatabánya, Oroszlány, Mór és Székesfehérvár térségében számos autóbuszvonalon új menetrendet vezetnek be. A fejlesztéseknek köszönhetően az autóbuszok könnyebben megjegyezhető, ütemes menetrend szerint közlekednek, valamint rendszeresen csatlakoznak a vonatokhoz, illetve egyéb autóbuszjáratokhoz, és számos településről kedvezőbbé válik a járásközpontok, megyeszékhelyek közvetlen elérhetősége.
A nemzetközi vonatokra már váltható jegy az ádventi időszakra is
A külföldre vagy a külföldről hazánkba utazók már megválthatják nemzetközi jegyeiket a karácsonyi időszakra. Ezt a szomszédos országok fő- és nagyvárosaiban megrendezett, a magyarok körében is egyre népszerűbb ádventi vásárok miatt sokan kérték. A fejlesztés számukra is segítség, hiszen a foglalások alapján jobban fel tudják mérni az igényeket és szükség esetén plusz kocsikkal, erősítésekkel közlekedtethetik az érintett vonatokat. A nemzetközi jegyeket, a belföldihez hasonlóan 60 nappal előre lehet majd megvásárolni. A vásárlások során érdemes a MÁV appot vagy a jegy.mav.hu weboldalt használni, ahol a kedvezményes START Europa jegyek is elérhetők – minél korábban vásárolva, annál kedvezőbb jegyárakkal.
Hol érhető el az új menetrend?
A vonatok, buszok, HÉV-ek menetrendjét folyamatosan töltik fel az utazástervezési felületekre, azaz az EMMA-ra, az ELVIRA-ba, a menetrendek.hu oldalra és a MÁV applikációba. A már elérhető járatokra az utasok elővételben is meg tudják váltani a menetjegyeket és a helyjegyeket.
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság