Hírek

Esztergom adott otthont az Ifjúsági Garancia Plusz nyitókonferenciájának

A május óta elérhető szolgáltatási és támogatási elemekkel eddig már közel 250 fiatalnak nyújtott segítséget az elhelyezkedésben az európai uniós társfinanszírozású program Komárom-Esztergom vármegyében – többek között ez is elhangzott a GINOP_PLUSZ 4.1.1-23 Ifjúsági Garancia Plusz kiemelt stratégiai jelentőségű Pillér projekt nyitókonferenciáján.

A 30 év alatti nem tanuló, nem dolgozó fiatalok foglalkoztatását segítő program ünnepélyes megnyitó eseményének az esztergomi Szent Adalbert Rendezvényközpont adott otthont, ahol Erős Gábor országgyűlési képviselő megnyitója után Dr. Kancz Csaba főispán és Steindl Balázs, Esztergom Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal rendezvényén közel 80 partner, köztük a térség foglalkoztatói vettek részt, ahol szakmai előadásokon keresztül betekintést nyerhettek a program adta lehetőségekbe, az eddigi eredményekbe és a célkitűzésekbe.

Elsőként a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Nádasi Zoltán szakképzési igazgató, stratégiai koordinátor beszélt a kamara eszközeiről, módszereiről a fiatalok szakmaválasztásának elősegítésére, a fiatal vállalkozók elindulásának támogatásaira. Az előadásban az együttműködés, a partnerszervezetekkel való együttgondolkodás fontossága is elhangzott.

Őt követően az Ifjúsági Garancia Plusz projekt konzorciumi partnereként működő OFA Nonprofit Kft. képviseletében Pirint Ákos projektvezető ismertette a programot kiegészítő és segítő szolgáltatásaikat, amik már foglalkoztatási osztályainkon is elérhetők. A GINOP_PLUSZ 4.1.1. projekt keretében eddig már két ún. Motivációs csoportos foglalkozást is megtöltöttek a térség fiataljai vármegyénkben. Az ötnapos tréningeken az OFA szakemberei a foglalkoztatási osztályok tapasztalt munkatársainak közreműködésével segítették a résztvevő 30 év alattiakat céljaik elérésében. Az OFA szolgáltatásai között többek mellett álláskeresési technikák tanítása és pályaorientációs csoportfoglalkozás is szerepel.

Pirint Ákos arról is beszámolt, hogy új szolgáltatási elemként elindult a pszichológiai tanácsadás a 15-30 év közötti NEET (nem tanuló, nem dolgozó) fiatalok számára. Az eddig kidolgozott módszereiket egyelőre pilot jelleggel három vármegyében, köztük Komárom-Esztergom vármegyében indították el, így már foglalkoztatási osztályainkon is lehetőség van az elhelyezkedést gátló problémák feltérképezését és megoldását segítő pszichológiai tanácsadás igénybe vételére.

A GINOP_PLUSZ 4.1.1. Ifjúsági Garancia Plusz program több támogatási elemmel igyekszik segíteni a fiatalok foglalkoztatását. A lakhatási, utazási támogatási lehetőségek mellett az egyik legnépszerűbb elem a bértámogatás, amit a munkáltatók vehetnek igénybe a célcsoportba tartozó fiatalok alkalmazása esetén. A havi támogatás mértéke a munkaadót terhelő bruttó bér 50%-a, maximum 250 ezer Ft, ami 4 hónapra, a fiatal hátrányos helyzete esetén 6 hónapra igényelhető. A nyitókonferenciának otthont adó Szent Adalbert Rendezvényközpont jelenleg is több fiatalt foglalkoztat a bértámogatás adta lehetőség által. A beszámoló szerint alacsonyabb iskolai végzettség esetén is magasabb bért tudnak kínálni munkavállalóiknak a programnak köszönhetően.

A nyitókonferencia utolsó felvonásaként Zölde Mónika, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője egy jó hangulatú, interaktív eszmecsere keretében hívta fel a figyelmet a fiatalok érintő problémára, mint jelenségre. Országos, illetve európai kitekintést nyújtva számolt be a számokról, amik azt mutatják, hogy bár az elmúlt években a NEET fiatalok aránya folyamatosan csökkent, még mindig igen magas.
A résztvevő partnerek is egyet értettek abban, hogy a generációs különbségek megértéséhez és áthidalásához együtt gondolkodásra, komplex megoldásokra, közös munkára van szükség. Ehhez pedig kiváló lehetőséget ad a GINOP_PLUSZ 4.1.1. program.

Az európai uniós társfinanszírozású projekt célkitűzései alapján Komárom-Esztergom vármegyében mintegy 700 fiatalt kell bevonni az Ifjúsági Garancia Plusz programba 2027 augusztusáig. A program sikerét és annak létjogosultságát azonban jól mutatja, hogy már most közel 250 esetben kaptak valamilyen, elhelyezkedést segítő támogatást a célcsoportba tartozók térségünkben. A támogatási elemek egyik kiemelt pontja a képzési lehetőség, mely alacsony iskolai végzettség, vagy éppen szakmaváltási célok esetén nyújthat segítséget a későbbi sikeres elhelyezkedésben.

Összességében elmondható, hogy a projekt nyitókonferenciáján a szakmai előadások, tájékoztatók és a közös eszmecsere újabb tapasztalatokkal, hasznos információkkal gazdagította a résztvevőket.

A GINOP_PLUSZ-4.1.1-23 Ifjúsági Garancia Plusz kiemelt stratégiai jelentőségű Pillér projekt az Európai Szociális Alap Plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében valósul meg, Komárom-Esztergom vármegyében 1,78 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból.

Fotók, forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal