Esztergom

RC repülőgép modellek lesznek főszerepben a hétvégén Esztergomban

A Kánya Repülő Klub 2024 október 20-án, vasárnap 10 és 16 óra között ingyenes nyílt napot szervez az esztergomi id. Rubik Ernő repülőtéren található modell reptéren, amelyre szeretettel várja a fiatalságot és a régebb óta fiatalokat! A rendezvénynek többek közt célja, hogy a nyílt nap során – a repülő modellezéshez kedvet érző – látogatókat a tagságuk soraiba toborozzák.

Az eseményen a több mint 100 évre visszatekintő sportág esztergomi képviselői betekintést nyújtanak a régióban élők számára ennek a sokrétű és rendkívül látványos sportnak a megismeréséhez. A klub kiváló pilótái bemutatnak szabadon repülő sikló gépeket, élethű elektromos, robbanómotoros és gázturbinás meghajtású látványos RC modelleket.

Kik érkeznek a rendezvényre?

➤ Budaörsről a Goldtimer Alapítvány Kánya R-18c repülőgéppel. Ezt a repülőt – amely egyben az egyetlen működőképes változat – az esztergomi Sportárú Termelő Vállalatnál készítették el 1953-ban. Nagy pillanat lesz ez a Kánya Repülő Klub életében, hiszen alelnökük, Süttő Péter elkészítette ennek a futárgépnek az 1:5 arányú működőképes R/C változatát, amely a 2021-ben megrendezett Régi Rubik Repülőmodellek találkozóján kiváló minősítést kapott. A két gép soha nem volt még közel egymáshoz.

➤ A Magyar Modellező Szövetség elnöke, az IMAC Hungary Cup versenysorozat versenyigazgatója, nemzetközi versenybíró, a Paul Tissandier-diploma kitüntetettje Hársfalvi Pál. Az ő segítségével próbálható ki a modellezés modellirányítási része a szimulátor sátorban.

Kratochwill Rudolf és kedves barátja Barna Róbert komoly technikákkal. Rudolf a tervek szerint Airworld MB 339 gázturbinás és a Cmelák Z-37 csillagmotoros gépekkel érkezik, míg Róbert, hatalmas Extra 300S műrepülője csodás látványt nyújt az érdeklődők számára.

IMAC Hungary Cup és az IMAC Europa Cup két kiváló magyar pilótája Kunert Dávid és Szommer Gábor. A rendkívüli műrepülő képességekkel rendelkező pilóták között Dávid a Magyarországon megrendezett EuroCup Hungary versenyen első helyezést, míg Gábor 5. helyezést ért el. Dávid az Intermediate kategóriában – idén először indulva az Európa bajnokságon – maga mögé utasította a mezőnyt és Európa bajnoki címet ért el!

A rendezők felhívják a figyelmet arra, hogy a Kánya Repülő Klub nyílt napjának helyszíne kizárólag a közzétett térkép alapján közelíthető meg! A programmal kapcsolatos egyéb információkat a klub a Facebook-oldalán, valamint a Facebook-eseménynél folyamatosan közzéteszi.