90 éve született Prohászka János, minden idők egyik legkiemelkedőbb dorogi labdarúgója

Kerek kilenc évtizede ezen a napon született a legendás dorogi labdarúgó, Prohászka János, a Dorogi Bányász emblematikus alakja, a Dorogi FC Örökös tagja, aki nemcsak a pályán, hanem az élet minden területén példát teremtett. Emlékcikkünkkel tisztelgünk személye és kiemelkedő pályafutása előtt – a két évvel ezelőtti cikk frissített változata –.

Prohászka János tősgyökeres dorogiként 1934. október 7-én született. Gyerekként élte át Dorog szörnyű és hosszú háborús ostromát. Mint a legtöbb helyi ifjú, igen korán lett a futball szerelmese és társaival együtt naphosszat rúgta, kergette a labdát. Az elhivatottság nem kis tehetséggel is párosult, amely igen korán megmutatkozott. Hamarosan a Dorogi AC kölyökcsapatának igazolt játékosa lett. A korosztályos utánpótlás csapatoknál történt pallérozását követően, 1953-ban került a felnőtt gárda keretéhez.

A kirobbanó formában játszó Prohászka uralja a légteret a Honvéd elleni győztes meccsen 1957-ben

Élete legelső bajnoki találkozójára egy hónappal a 19. születésnapja előtt került sor. 1953. szeptember 6-án a régi Üllői úti stadionban 30 ezer néző előtt a Fradi ellen mutatkozott be elsőként. Az akkori edző, a neves olimpikon, Jeny Rudolf a kezdő csapatba jelölte és végig is játszotta a teljes meccset. Ugyan a dorogiak hatalmas csatában 1 : 0 arányban alulmaradtak, szégyenkezésre egy cseppet sem volt oka.

A bajnok Győri ETO legyőzése során társát, Fellegi Istvánt biztosítja

Rögvest a következő forduló hozta számára az eredményt tekintve is az első sikert, ahol 8–1-re győztek a Bp. Postás csapata ellen és maga is góllal járult hozzá a fényes győzelemhez. Érdekességként, a mérkőzésen duplázó Varga Jánost még ki is állították. A bajnokság végén a csapattal a 10. helyen végeztek az NB I-ben.

A Honvéd ellen 1955-ben az 1–1-re végződött találkozón fehér mezben jobbról a harmadik. A túloldalon a játékvezetőkhöz legközelebb az első játékos Puskás Öcsi, mellette balról Grosics Gyula.

Innentől fogva szinte állandó kezdőnek számított és csak esetleges sérülés miatt hagyták ki, illetve egy ízben vakbélműtéten esett át, s ezért kellett Őt mellőzni. A soronkövetkező egymás utáni két évad kimagasló sikert jelentett számára, ugyanis a Dorog 1954-ben és 1955-ben is a Vidék legjobbja címet nyerte, amely igen nagy bravúrnak számított. Ne feledjük, a magyar labdarúgás aranykorszaka volt ez, amelyben az élvonalban játszani önmagában is kimagasló ténynek minősült, hátmég ott meghatározónak lenni.

Az MTK csapata ellen győztes dorogi gárda. Az álló sorban jobbról a másodikként.

Tehetségére nemcsak Dorogon figyeltek fel. Még az utánpótlásban töltött éveiben meghívást kapott az ifi-válogatottba, ahol meggyőző teljesítményét látva nagy jövőt jósoltak számára. Felnőtt éveibe lépve a B-válogatottban szerepelt, ahol 12 alkalommal ölthette magára a címeres mezt. A szurkolók egyik legnagyobb kedvence lett és tiszteletet, s tekintélyt harcolt ki az ellenfél játékosainak körében és a futballt szerető közönség soraiban országszerte. Iparkodtak is mindent megtenni a legnagyobb egyesületek, hogy soraikba láthassák, ám Jani bácsit nem lehetett még hatökrös szekérrel sem elvontatni Dorogról. Elszántságán még az sem változtatott, hogy neves fővárosi egyesületekből tálcán kínálták volna számára a helyet a nagy válogatottban. Mindvégig hűen és következetesen kitartott a város és csapata, a Dorogi Bányász mellett.

A Rappan Kupa-mérkőzésen a svájciak ellen fehér mezben, a dorogiak csapatkapitányaként a játékvezetők mellett balról az első.

Aktív pályafutása során 14 évadot szerepelt a Dorog-színeiben, amely során 249 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen, s fedezet létére 11 gólt szerzett. Teljes pályafutását az élvonalban töltötte. A klub történetének legnagyobb sikereiben kivétel nélkül szerepet játszott. Nemzetközi szinten is szép eredményeket ért el a csapattal, közte két neves trófeát is nyerve és megannyi külföldi túrán vett részt számtalan országban. Kétség kívül a legszebb emlékeinek egyike az Antwerpenben rendezett nemzetközi Húsvét Kupa-döntőjének megnyerése a Bayern München ellen. A fedezet poszton a kor legjobbjának tartották a szakemberek világszerte. Legendás társa Pálmai Sándor volt, akivel feledhetetlen fedezet-kettőssé váltak, mégpedig világklasszis szinten.

Leányával, Magdival otthoni környezetükben (forrás: Dolgozók Lapja, a Prohászka cikkhez megjelentettett fotó)

Játékos pályafutását követően edzői szakvizsgát tett és évtizedekig trénerként tevékenykedett a dorogi klub kötelékében. Egyaránt munkálkodott az utánpótlás csapatoknál és a felnőtt csapat mellett is, ahol volt pályaedző és vezetőedző is, egyben lelkes és rendszeres szereplője volt a Dorogi öregfiúk mérkőzéseinek. Az 1990-es évek végén megalakult Dorogi Diófa Focióvoda szervezésében és irányításán is bábáskodott. A civil életben több tanulmányt is végzett. Előbb közgazdasági technikumi érettségit tett, majd bányaipari aknászképző érettségit. A Dorogi Szénbányászati Tröszt megbecsült dolgozója volt, ahol központi terv statikus, később pedig mint közgazdász munkálkodott. 1989-ben vonult nyugdíjba. Az 1956-os események forgatagában labdarúgó társaival együtt önkéntes nemzetőrként vigyázták a település rendjét és ellátását. Számtalan társadalmi munkából vette ki részét és mindig a közjóért tevékenykedett. Lelkes és elkötelezett dorogi lokálpatrióta volt.

Büszke nagypapaként az unokákkal

Híres sportoló családból származott. Apai nagybátyja, egyben keresztapja, Prohászka József neves labdarúgója volt a dorogi csapatnak a két világháború közötti időszakban. Apai ágon lévő unokatestvére pedig, az ugyancsak Prohászka János – alias Furulya – , kiemelkedő dorogi atlétaként vált sikeres élsportolóvá. Házassága lévén további jeles sportemberek sorakoztak a rokonságában. Élén apósával, Vojtek Istvánnal, aki nagyszerű atlétaként abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az 1936-os berlini olimpiára tartó olimpiai lángot vihette térségünkben. Az olimpiai fáklya és a hozzátartozó díszes oklevél a mai napig a Prohászka család hagyatékát képzi. Jani bácsi leánya, Prohászka Magdolna pedagósus, a dorogi Eötvös József általános iskola megbecsült tanára. Veje, a fiatalon tragikus autóbalesetben elhunyt Goldschmidt Gyula, a dorogi labdarúgó csapat kiválóságaént játszott az 1970-es – 1980-as években, akinek édesapja ugyancsak neves futballistának számított az 1950-es években. Két unokával, Orsolyával és Ritával, majd általuk több dédunokával is büszkélkedhetett. Orsi szintén közvetlen sportvonalon tevékenykedik, mégpedig Dorog Város Egyesített Sportintézményeinél.

Az egyik dédunokájával edzésen 

Közvetlen szomszédja a pályán is állandó társa és jó barátja, Fellegi István volt. Ha bárki annak idején arra sétált, szinte biztos lehetett abban, hogy a Rákóczi és Zrínyi utca sarkán álló Prohászka-ház portája körül fogja Jani bácsit találni. Hol kertészkedett, hol az udvart csinosította, máskor a kerítésen kívül rendezte a területet. A mindig kedélyes, jó humorú embernek mindenkihez volt legalább egy jó szava, vagy akár hosszasan is elbeszélgetett a járókelőkkel. Olyan ember volt, akit kivétel nélkül mindenki szeretett és becsült. Számomra külön megtiszteltetés volt a vele való kedves, már-már nagyszülő-unoka viszony egészen kiskoromtól kezdve. Valóban mindannyiunk életét bearanyozta, szebbé, jobbá tette. Igazságszerető, szókimondó ember volt, akivel mindenről élvezet volt a társalgás. Visszaemlékezéseit, anekdotázásait ajándék volt hallgatni, legyen annak témája a sportmúltja, ifjú kora, vagy a háborús évek. Szerényen, soha sem magát emelte ki, inkább rendre társait magasztalta.

Utolsó közös találkozásunk alkalmán elkapott pillanat, amely halálát megelőzően néhány hónappal készült, 2012 kora tavaszán, amikor hazalátogatásom során lányomat is megismerhette.

Személye és lelkülete meghatározó és mindannyiunkra kihatott. Ezt hagyományozta az utókorra is, amelyért mindig is rajongott és bízott bennük. 2012. december 20-án életének 79. évében Dorogon hunyt el. Emléke örök, életpályája, embersége követendő mérce és példa a jelen és az eljövendő generációk számára is. A legendák köztünk élnek.

Borítókép: Prohászka János 1954-ben készült tablóképe

Külön köszönet Goldschmidt Ritának a családi albumból megosztott képekért.

Szabó Gyula