Az 1848–49-es magyar szabadságharcot az orosz cári csapatok elképesztő túlereje által leverték, amely a Világosi fegyverletétellel ért véget. Ezt követően a hadifoglyokat átadták a bécsi udvarnak, amely a nem sokkal korábban választott új császár, Ferenc József jóváhagyásával kegyetlen megtorlással állt bosszút a függetlenségéért harcoló Magyarország politikai és katonai vezetőin, de a polgári lakosságot sem kímélte. Ennek kiemelt részeként, Aradon tizenhárom honvédtábornokot, Pesten pedig a szabadságharc miniszterelnökét 1849. október 6-án kivégezték. Emlékcikkünk egyben a szabadságharc valamennyi áldozata előtt is tiszteleg.
Az 1849-es dicsőséges Tavaszi hadjárat kézzelfogható közelségbe hozta hazánk végleges felszabadulását a Habsburg birodalom igája alól. A magyar csapatok és felkelők katonailag és erkölcsileg egyaránt győzelmet arattak a császári erők felett. Márcsak a szálak elvarrását kellett volna beteljesíteni, midőn honvédseregeink Bécsbe történő bevonulással, majd a diplomáciai tárgyalások lefolytatásával szentesíteni Magyarország függetlenségét. Azonban a fentebb említett tavaszi hadjárat sikeres kiteljesedésének első nagy mérföldkövének számító győztes Komáromi csatát követően a császár végső mentsvárként az orosz cárhoz fordult katonai segítségért. Az osztrák császárt védő és éltető körök nem szívesen beszélnek arról, sőt valótlanságként állítják be, miszerint Ferenc József Miklós előtt térdre borulva és kezet csókolva esedezett a segítségért. A cár végül beleegyezett és 200 ezres sereget küldött a magyarok ellen. Ez a fordulat megpecsételte a szabadságharc végkimenetelét, noha elsőként a honvédsereg bátran szembefordult az új ellenséggel is.
Egy fennmaradt honvédzászló a szabadságharc ereklyéi sorából (forrás: Flags Of The Hungarian War Of Independence In 1848 49 online)
Több csatára és ütközetre is sor került a cári csapatok és a magyarok között, amely során kisebb-nagyobb sikerek is születtek, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ekkora méretű és erejű hadsereg ellen hosszútávon nem kerekedhetnek felül. Nem beszélve arról, hogy az orosz invázió megindulásakor jelentős osztrák erők felszabadultak nyugaton, ezáltal a magyar fél két tűz közé került. A magyar csapatok mindent megpróbáltak és Erdély felé indulva igyekeztek egyesíteni erejüket. Azonban véglegesen is be kellett látniuk, hogy nem lehet esélyük és csak idő kérdése, mikor örli fel az ellenség hatalmas túlereje őket. Kossuth Lajos kormányzó teljhatalommal ruházta fel Görgei Artúrt, aki a Haditanács jóváhagyásával fájó szívvel meghozta az egyetlen észszerű, egyben bölcs döntést, amely a harcok beszüntetését és a fegyverletételt jelentette. Azonban tettével egyben nyomatékosítva üzent is, ugyanis a fegyverletétel az orosz hadseregnek szólt, s nem a bécsi udvarnak adta meg magát. A fegyverletétel önmagában is rengeteg emberéletet mentett meg az értelmetlen pusztulástól, ugyanakkor egy későbbi felkelésnek, a szabadságharc újra történő kirobbantásának megmaradhatott a reménye és esélye. A fegyverletételre 1849. augusztus 13-án, délután 3 órakor került sor a Világoshoz közeli Csigérszőllősön, amelynek egyik fontos záradéka volt, hogy a magyar harcoló felek csakis a orosz túlerő miatt, az orosz cári csapatok előtt tették le a fegyvert, mégpedig annak az ígéret értelmében, hogy a magyar sereg katonáin és vezetőin nem állnak bosszút és méltányosságra számíthatnak. Maga, a békeszerződés aláírására a magyar és az orosz fél között a világosi Bohus-kastélyban zajlott. A fegyverletétel ellenére egyes csapatrészek még augusztus közepét követően is hadban álltak és harcoltak, Klapka György tábornok vezérletével pedig Komárom vára egészen szeptember végéig kitartott és véglegesen csak október 5-én adták fel és hagyták el az erődrendrendszert, mégpedig jelentős engedményeket nyerve. Klapka nem csak a védsereg részére, de a teljes magyar hadsereg és hazánk számára is igyekezett kedvező feltételeket kicsikarni, az osztrák fél azonban csak a várvédőkre vonatkozó követeléseknek tett eleget.
A szabadságharcunk utolsó nagy összecsapása, a Temesvári csata 1849. augusztus 9-én (forrás: Wikimédia Commons)
A bécsi udvar ennek ellenére kegyetlen bosszút készített elő, amelyben a korábban táborszernaggyá kinevezett Julius Jacob von Haynau teljhatalmat kapott. Haynau anyai ágon svájci zsidó származású, aki IX. Vilmos hassen-kasseli tartománygróf házasságon kívül született fia volt. Később nemesi rangra emelték és bárói címet kapott. Az osztrák császári hadsereg tisztjeként különös kegyetlenségei által híresült el. Többek között a „brescai hiéna” gúnynévvel illették. A magyar vezérkari tisztek esetében nem csak a halálos ítéleten volt a hangsúly, de katonatisztekhez méltatlan módon rendre akasztást szabott ki halálnemként. Ezen megtorló intézkedések első számú áldozata lett az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok is. Közülük négyüknek végül golyó általi halálra változtatták az ítéletét, akárcsak Batthyány Lajos volt miniszterelnök esetében is. A kivégzés napját tudatosan választották, ugyanis a magyar szabadságharc hatására előző év október 6-án Bécsben kitört a forradalom, amelyet csak a hónap végére sikerült vérbe fojtani.
A Világosi fegyverletétel korabeli grafikán (forrás: Wikimédia Commons)
A szabadságharc leverését követő bosszúhadjárat során kivégzett honvédtisztekre mért ítélet minden szempontból nézve galád és jogtalan megtorlás volt. A fő hivatkzási alap, miszerint zömében egykor a császári seregben szolgált katona árulása, esküszegés és felségsértés vádja volt, azonban valamennyien V. Ferdinándra tettek esküt és nem a menet közben kinevezett új császárnak, Ferenc Józsefnek. Felvetődik az a kérdés is, hogy mennyiben bűnös az a katonaviselt személy, aki hazája függetlenségéért fordul azok ellen, akiket korábban szolgált? Egy valódi uralkodónak tudnia kell kegyelmet gyakorolnia, s még amennyiben valóban a saját szemszögéből tekintve jogosnak is érezné a megtorlást, éppen a hatalmából eredően példát mutathatna emberségből, s mint a kereszténység zászlóvivője, gyakorlatban is alkalmazhatná a krisztusi megbocsájtást. Nem csak a magas erkölcsi szint igazolását erősíthetné, de diplomáciai síkon is előnyt kovácsolhatna. Arról nem beszélve, hogy milyen kétes alapon vezényelték le a véres bosszút, hiszen nem legyőző és legyőzött viszony állt fent, hanem egy kivülálló katonai erőnek, idegen beavatkozásnak köszönhette az így megvalósult látszatsikerét. A cári csapatok fővezére és maga az orosz cár is külön kérelmezte a hadifoglyokkal szembeni tisztességes eljárást. Részben ennek függvényében és ígéretében adták át a magyar hadifoglyokat a császáriaknak. A nagyfokú megtorlásokkal Ferenc József és a bécsi udvar csak a hitványságát és erkölcstelenségét erősítette, a szövetségesének tett ígéretének megszegése, semmibe vételével pedig mindezt csak tetézte. A bíráskodó és ítéletet kiszabó fél a lehető legostobább módon főként magának árt, amennyiben ellenfeleit, ellenségeit mártíromságra emeli. Egyben egy hatalom a maga gyengeségét igazolja a túlzott kegyetlenkedéssel. Azonban a valódi esküszegést éppen a bécsi udvar, élén a császárral követte el, amikor az általa jóváhagyott Független Magyar Kormányt és a Magyar Alkotmány szenetesítését visszavonta és fegyveres erőket küldött Magyarország ellen. Hiszen amennyiben nem így cselekednek, kis sem robbant volna a szabadságharc.
Az aradi várbörtön a XIX. század közepén (forrás: Digitális Képarchívum online)
Azonban a hóhérok is meglakoltak, s nem csak azért, mert széles néptömegek körében szitokká és megvetés tárgyává lett a nevük. A megtorlásokban résztvevő három főszereplő élete komor jövő elé nézett. Haynau csak alig több, mint három és fél évvel élte túl a halálba küldötteit. Előbb Londonban jártakor felismerték és a helybéliek csúfosan bántalmazták. Kezdetben minden kezükbe kerülő dologgal megdobálták, majd ütlegelték és a bajuszánál fogva húzták az utcán. Minden valószínűség szerint lincseléssé fajult volna a dolog, de Haynau egy kocsmába tudott menekülni és elbújni a felbőszült tömeg elől, miközben a kocsmáros sűrgősen értesítette a rendfenntartókat. Van, s talán nem is kis sorsszerűség abban, hogy halála éppen a magyar forradalom évfordulójára virradó napot megelőző éjszaka érte. Szélütés tünetei között rogyott össze, s mivel holtnak nyilvánították, a halottasházba szállították, ahol boncolására került sor. Azonban a koponyatető eltávolítása közepette szembesült a boncorvos azzal, hogy az illető még él. Három évig volt csak életben a másik főhóhér, Felix zu Schwarzenberg birodalmi miniszterelnök és külügyminiszter, aki 51 évesen telejesen váratlanul hunyt el, mégpedig magyar szemszögből nézve a szabadságharc döntő jelentősségű dicsőséges Isaszegi csata évfordulóját megelőző napon. Noha Ferenc József császár ellentétben igen magas kort megélt, viszont közvetlen családtagjainak tragikus elvesztései sújtották. Mindössze két esztendősen halt meg elsőszülött gyermeke, Zsófia, mégpedig 1857-ben, szinte napra pontosan Buda várának magyarok által történő visszafoglalásának évfordulóján. A halál helyszíne pedig történetesen Buda volt, mégpedig a vár. Rudolf fia is igen fiatalon, 30 évesen hunyt el, a hivatalos narratíva alapján öngyilkos lett. A császár magánéletbeli problémáit tetézte, hogy a látszat ellenére, nem volt jó a házassága. Felesége, Erzsébet, a magyarok Sisije pedig gyilkosság áldozataként vesztette életét 60 évesen. Idősebb öccsét, Ferdinánd Miksát 34 esztendős korában a felkelők végezték ki Mexikóban. A középső fivére, a betegeskedő Károly Lajos Palesztínában próbálta a gyógyulást keresni, s miután ivott a Jordán vizéből, fertőzés következtében elhunyt. Huga, Mária Anna Karolina kisgyerekként halt meg, egy öccse pedig halva született. Legifjabb öccse, Lajos Viktor homoszexuális lett és a sorscsapások még koránt sem a teljesség igényével lettek megemlítve.
Az Aradi Vértanúk emlékműve Aradon – Huszár Adolf szobrászművész alkotása (forrás: Romkat.ro online)
Az Aradi Vértanúk listája és az általuk elhangzott utolsó mondatok
- Aulich Lajos – Pozsonyban, Magyarországon született, ötvenhét éves, katolikus vallású, nőtlen, 1812-ben hadapródként lépett be a Sándor császár gyalogezredbe, legutóbb alezredes ugyanebben az ezredben. „Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”
- Damjanich János – Stazán, a 2. báni határőrezred területén született, negyvenöt éves, görög nem egyesült vallású, nős, gyermektelen, legutóbb százados és egy gránátosszázad parancsnoka a 61. Rukawina sorgyalogezredben. „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
- Dessewffy Arisztid – Csákányban, Abaújvár megyében, Magyarországon született, negyvenhét éves, evangélikus vallású, nős, korábban kapitány és századparancsnok a gróf Radetzky huszárezredben, 1839 óta nyugállományban. „Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
- Kiss Ernő – Temesvár, Temes megyében, a Bánságban született, ötven éves, katolikus vallású özvegy, öt gyermek apja. Korábban a császári hadsereg egyik dzsidásezredében kezdte szolgálatát, majd a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
- Knezić Károly – Veliki Grđevacon, a varasdszentgyörgyi határőrezred területén született, negyvenegy éves, katolikus vallású, nős, két gyermek apja, legutóbb százados a 34. Porosz herceg sorgyalogezredben. „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
- Láhner György – Besztercebányán, Zólyom megyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, egy gyermek apja, legutóbb őrnagy és a III. zászlóalj parancsnoka a császári királyi gróf Gyulay Feren gyalogezredben. „Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
- Lázár Vilmos – Nagybecskereken, a Bánságban született, harmincnégy éves, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, hadnagyi rangjáról a 34. gyalogezredben 1843-ban tiszti jellegének megtartása nélkül leköszönt. „Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
- Gróf Leiningen-Westerburg Károly – Ilbenstadtban, Hessen nagyhercegségben született, harmincéves, lutheránus vallású, nős, legutóbb százados a 31. gróf Leiningen sorgyalogezredben. „A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
- Nagy-Sándor József – Nagyváradon, Bihar megyében, Magyarországon született, negyvenöt éves, katolikus vallású, nőtlen, kapitány és századparancsnok az 5. huszárezredben, 1847 óta nyugállományban. „De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
- Poelt von Poeltenberg Ernő – Bécsben, Ausztriában született, harmincöt éves, katolikus vallású, nős, három gyermek apja, legutóbb kapitány és századparancsnok a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben. „Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!”
- Schweidel József – Zomborban, Bács megyében, Magyarországon született, ötvenhárom éves, katolikus vallású, nős, öt gyermek apja, legutóbb őrnagy a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezredben. „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”
- Török Ignác – Gödöllőn, Pest megyében, Magyarországon született, ötvennégy éves, katolikus vallású, nőtlen, alezredes a császári királyi utászkarban, és legutóbb Komárom várának helyi erődítési igazgatója. „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.”
- Vécsey Károly – Rzeczniówban, Oroszországban (ma Lengyelország) született, negyvenöt éves, katolikus vallású, nős, gyermektelen, korábban az 5. huszárezred hadnagya, majd a 2. huszárezred őrnagya. „Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.”
A Batthyány-örökmécses a főváros V. kerületében, a Báthory és Hold utca által határolt téren (forrás: Halasi Zsolt online oldal)
Ugyancsak október 6-án halt mártírhalált a 42 éves gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, akit golyó általi kivégzésre ítéltek Pesten. Utolsó mondata így hangozott: „Éljen a haza! Rajta, vadászok”. Halálának helyén állította később az utókor a Batthyány-örökmécsest. Az aradi vértanúk misztériumát emeli, hogy az apostolokhoz hasonlóan tizenkettő plusz egy volt a számuk (Jézus közvetlen tanítványai a 12 apostol és a tizenharmadik, a főapostol, maga Jézus Krisztus), akik Batthyány Lajossal kiegészülve pedig a Golgota állomásainak számát adják. A köztudatban főleg a tizenhármak maradtak meg, azonban valójában tizenhat tisztet végeztek ki Aradon, de különböző időben. A további három tiszt mártírhalálára három eltérő napon került sor.
Az október 6-án kivégzett mártírok emlékműve Sarkadon (forrás: Minden, ami magyar online)
Elsőként még augusztus 22-én kötél általi ítéletet hajtottak végre a 36 esztendős Ormai Norbert ezredesen, aki a vadászezredek főfelügyelője volt. Az osztrák származú Ormai ezredes Norbert Auffenberg néven született a csehországi Dobřanyban. Korábban a császári 31. sorgyalogezrednél szolgált alhadnagyi rangban. 1840-ben részt vett a császárellenes összeesküvésben Galíciában, amely következtében 14 évi várfogságra ítélték. A független magyar kormány megalakulásakor a munkácsi várbörtönben töltötte büntetését, azonban a Kormány a bécsi udvar által bebörtönzött politikai foglyokat szabadon engedte. Így szabadult Ormai is, aki nyomban felajánlotta szolgálatait Lázár Vilmos hadügyminiszternek, majd a szabadságharc kitörésekor csatlakozott a magyar sereghez. Ifjú házas volt, esküvőjére 1849 május végén került sor. Külön tragédiája, hogy kivégzésekor felesége már várandós volt születendő fiukkal. Tőle is fennmaradt egy idézet, amelyet a honvédsereghez történő csatkozásakor foglalt írásba: „Szívemből érzem és teljes lelkemből értem szülő hazám hívó szavát és érette utolsó csepp véremet fel fogom áldozni”
Az aradiak emlékműve Somoskőn (forrás: szoborlap.hu)
Október 25-én került sor a Széphalom községben született 29 éves Kazinczy Lajos honvéd ezredes golyó általi kivégzésére, aki a neves író és nyelvújító, Kazinczy Ferenc fia volt. Korábban hadapródként szolgált a császári 9. huszárezredben, majd tiszti rangot kapva Bécsbe helyezték. Azonban 1842-ben kilépett a császári hadseregből. 1848 tavaszán csatlakozott a szerveződő honvédsereghez és a szabadságharc szinte minden jelentős ütközetében részt vett, többek között a pákozdi, a schwechati, a szolnoki, a ceglédi és a nagysallói csatákban. Utóbbiban mutatott hősiességéért katonai érdemrendet kapott és kinevezték hadosztályparancsnoknak. Az utolsó aradi vértanú a 42 esztendős Egerben született Lenkey János honvéd tábornok volt, akinek halálára 1950. február 8-án került sor. Lenkey korábban a császári hadsereg 6. huszárezredében teljesített szolgálatot. Egységével 1848 tavaszán Galíciában állomásozott, ahol tanúja volt a lengyel felkelés brutális leverésének, amely során feloldhatatlan nézeteltérésbe került a felettesével. Ezt követően két tisztes társával és a századával Magyarországra szökött. A császáriak kérték a kiadatását, amely komoly diplomáciai súrlódást generált. A magyar fél nem kívánta kiadni, azonban félő volt, hogy a korábban kieszközölt magyar katonák ausztriából és a birodalom távoli részeiből történő hazarendelésének a jóváhagyása meghiúsul. Végül Lázár Vilmos hadügyminiszternek sikerült elsimítani az ügyet azzal, hogy majd ők megbüntetik Lenkeyt, akit a délvidékre küldtek a szerb felkelők fékentartására. Lenkey parancsnoksága alá kerültek Rózsa Sándor önkéntes betyárjai is. A Tavaszi hadjárat idején Komárom várában is szolgált. Az aradiak perében reá is halálbüntetés várt volna, azonban a vizsgálati fogság során mentális betegség jeleire hivatkozva, ügyét felfüggesztették, s az aradi várbörtönben érte a halál.
A Magyar Posta díszkiadású bélyege (forrás: Anyanyelvápolók Szövetsége, online)
A bécsi udvar Haynau vezetésével futószalagon gyártotta a hálálos ítéleteket, amelynek megjósolni sem lehetett volna a végső mértékét. Azonban a sorozatos megtorló kivégzések hatalmas nemzetközi felháborodást váltottak ki és jelentős nyomást gyakoroltak Bécsre. Az orosz cár és a katonai vezérkar is rosszallását fejezte ki. Ez végül meghátrálásra késztette a császárt, aki kénytelen volt leállíttatni a kivégzéseket, s több esetben is katonai vezetőkkel és polgári személyekkel szemben a már meghozott több száz halálos ítéletet bebörtönzésre változtatták. Ettől függetlenül is mértéktelenül nagyszámú volt az addig is végrehajtott kivégzettek sora. A várbörtönök megteltek és még a közkatonák közül is rengeteget ítéltek a birodalom Magyarországtól távoleső részeibe történő katonai kényszerszolgálatra. Jelentős volt a bujdosásra, vagy emigrációba kényszerültek száma is, köztük rengeteg tiszt és maga Kossuth Lajos is. Kossuth nem az életét féltette, hiszen a szabadságharc leverését követően kész volt önkezűleg végetvetni életének, azonban személye kulcskérdésnek számított a függetlenségi törekvések folytatása terén és a haza sorsa, jövője szempontjából egyaránt. A kormányzó kiemelkedő államférfiként, kora legjelentősebb személyeként garanciát jelentett minden téren. Nem beszélve arról, hogy mind a hazai, mind a nemzetközi közvélemény szemében elismert és hiteles vezetőként élt mindvégig. A megemlített tizenhat mártír, különösen az október 6-án kivégzettek még csak-csak élnek az emlékezetben, azonban a rengeteg további áldozat is feltétlen érdemes arra, hogy legalább nevük fennmaradjon.
Az aradiak legelső gyászjelentése (forrás: Arcanum)
Haynau még a szabadságharc leverését megelőzően megkezdte vérgőzös bosszúhadjáratát. A szabadságharc kivégzés általi első áldozatai Mednyánszky László őrnagy és Gruber Fülöp tüzérhadnagy voltak, akiket Haynau június 5-én akasztatott fel Pozsonyban. Nem sokkal később Rázga Pál pozsonyi lelkészt, továbbá egy testvérpárt, Nagy Bálint és Nagy Ákos honvédtisztetek agyonlövette. A megtorlás során két egyházi személy következett, mégpedig Streith Miklós boglári plébános és König Mór káplán. Mindkettőre akasztást mért, azonban az utolsó pillanatban a plébános kötél általi kivégzését golyó általira változtatták, míg a káplánt túl fiatal kora miatt mégsem végeztethették ki, helyette 15 év várbörtönre ítélték. A legelképesztőbb ötletének egyikeként, az Arad környékéről 50 ezer hadifoglyot összetereltette volna és ágyúval addig lövetné őket, amíg egy is mozdul még. Miután a tervről tudomást szerzett néhány osztrák főember annyira elborzadt mindezen, hogy megtiltották a bestiális mészárlás végrehajtását.
A megtorlások során a már említetteken felül kivégzettek listája, akikről sikerült igazolható dokumentumot fellelnem:
Abancourt Károly, Alurmann N., Bartha József, Bartalis Ferencz, Bencze Farkas, Bolcze János, Börcsök István, Bottos Mihály, Bugyik József, Csányi László, Csernyus Manó, Csőmy Zsigmond, Drechsler Kristóf, Dudó György, Fekete Emil (Imre), Fekete Ferencz, Förster Ferencz, Fuhrmann János, Fülöp György, Gábel Mátyás, Gálffy Mihály, Gancs (Gános) Pál, Gásparits Márk, Geyer Nándor, Gonzeczky Ján (Alajos), Giron Péter, Hauck Lajos, Havelka Ferencz, Horváth János, Horváth K. de N.-Várad, Hruby Gyula, Hübner Lipót, (András), Istók Imre, Jeszenák János br., Jubál Károly, Koczó György, Kolossy Gábor, Kuczka Mihály, Koncsur András, Loncsák György, Márkus János, Mednyánszky L. br., Melkó Nándor, Mészáros Dániel, Mezei János (József), Molnár, Montpart Antal, Murmann Sándor, Nimnichter János, Novák János, Noszlopy Gáspár, Ocsky György, Pallik Ignácz, Pavelka Ferencz, Perényi Zsigmond báró, Petőcz György, Potóczky Gyula, Raffay Ignácz, Rubic, Rulikovszky Kázmér, Sándor László, Sántha János, Sárközy Soma (Sándor), Schwelko Róbert, Stift József, Szacsvay Imre, Szathmáry János, Szikszay József, Szöll János, Tamás András, Török János, Tóth József, Treschler Nándor, Ujtz Mihály, Várady József, Varga Mihály, Voiti Adolf, Vörösmarthy József, Woronieczky Miciesláv, Zéhmark János.
Haynau már a bécsi udvarnak is kezdett egyre kényelmetlenebbé, majd vállalhatatlanná válni, ezért tisztségéből felmentették, így csillapodott némileg a nemzetközi felháborodás. Sokak így kerülték el a hóhér kötelét, köztük kiemelten Görgei Artúr is, akinek érdekében személyesen a cár járt közben. Büntetése így is hosszú internálás lett, amelyet Klágenfurtban töltött egészen az 1867-es kiegyezésig. Görgeinek külön lelki terhet is viselnie kellett, mégpedig jogtalanul és méltánytalanul. Ugyanis a szabadságharc egyik legkiemelkedőbb hősét árulónak bélyegezték. Még maga Kossuth mérte rá ezt a sértést, nyilvánvalóan a haza elvesztésében érzett végső tehetlenségében és fájdalmában. Görgei a kilátástalanná vált helyzetben kényszerből tette le a fegyvert, s ez nem csak személyes elhatározása, hanem a rendkívüli Haditanáccsal közösen, teljes egyetértésbe hozták. Két tisztet leszámítva még abban is egyetértés volt, hogy csakis az orosz előtt teszik le a fegyvert. Később Kossuth is visszavonta vádjait, azonban hazánk megszállóinak és rosszakaróinak kapóra jött a fővezér lejáratása, hiszen a magyarságnak nem elég fájdalmat jelentett a függetlenség elvesztése, a hősök és a jövendő siratása, de még azzal a szégyennel is igyekeztek sújtani, hogy a legnagyobb vezetőik árulták el és hagyták cserben az országot.
A Honvédtemtőben lévő emlékmű Esztergomban (forrás: geocaching.com online)
A megtorlás utolérte a helyi hőseinket is. Besze János esztergomi nemzetőrparancsnokot 10 év várbörtönre ítélték, amelyből 9 évet töltött le a szabadulásáig. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy 1892. október 16-án Aradon hunyt el. Palkovics Károly, Esztergom másik kiemelkedő szabadságharcos alakja kötél általi halálbüntetést kapott, azonban szerencsére még éppen időben lett Haynau félreállítva, így büntetését 12 évnyi várfogságra változtatták. Dorog történetének jeles alakját, Zsigmondy Vilmost is várbörtönre ítélték, mégpedig 6 évre, amelyet Olmüc várában töltött. A várbörtön az egyik legszigorúbb büntetésnek számított, ugyanis a rabság idejét vasba veretve kellett elszenvedniük. A szabadságharc és a vértanúk emlékét országszerte igyekeznek a legméltóbban és kiemelten kezelni. A legtöbb település valamilyen formában közterein emelt emlékművet, utcái közül számos viseli az 1848–49-es hősök neveit. Esztergomban a Honvédtemető méltó emlékhely, továbbá a város központjában lévő egyik tér viseli az Aradi Vértanúk tere nevet, egyben mind a tizenhárom vértanúról neveztek el utcát a városban. Dorogon a Bányász-körönd városnegyedben, az Eötvös iskola és a Borbála telep sarkán található az Aradi Vértanúk emlékparkja, ugyancsak van Aradi Vértanúk utcája, valamint Kiss Ernő altábornagy utca is. Ezen felül számos utca, tér és emlékmű őrzi a szabadságharc emlékét a Dorogi-medence többi településein is.
Az Aradi vértanúk emlékparkja Dorogon. A koszorútartóval ellátott sírkőszerű emelvényen márványtáblába vésve állnak a mártírok nevei, köréje pedig 13 tuját ültettek. A díszbokrok nemcsak a számuk alapján szimbolizálják az aradon kivégzett hősöket, de egyben a tuják élő minősége által tovább éltetik az aradiakat és emléküket. Az emlékhely idén jeles évfordulót is jegyez, ugyanis 35 éve készült, mégpedig a szomszédságában álló Eötvös József általános iskola tanárainak és diákjainak a kezdeményezésére. Avatására 1989. október 6-án került sor.
Borítókép: Az Aradon kivégzett tizenhárom honvéd tábornok portréival díszített emléklap (forrás: kurultaj.hu online – Október 6. – az aradi vértanúk emléknapja)
Felhasznált irodalom
- Gracza György: 1848/49-es szabadságharc története – V. A vérbosszú / Arcanum kézikönyvtár online
- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848–49. évi szabadságharcban, 1-2.; – Miskolci Egyetem, Miskolc, 2015
- Bona Gábor: Az 1848-49-es szabadságharc tisztikara – Arcanum Reference Library, 2015.
- Solymár Judit – Kovács Lajos: Dorogi Lexikon, 2008.
Szabó Gyula
