Hírek

Átadák Esztergomban a ferences gimnázium épületszárnyát és tornacsarnokát

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében átadták október 4-én, pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát. A több mint ötmilliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg.

„Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti azok szétválasztását, mert egyszerre vagyunk tagjai az egyházunknak és polgárai a hazánknak” – mondta köszöntőjében Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes hozzátette, mivel a vallásos emberek nem másodrangú állampolgárok, az állam feladata, hogy a közfeladatot átvállaló vallási intézményeket ugyanúgy finanszírozza, mint állami vagy önkormányzati társaikat. Rámutatott: azért van túljelentkezés az egyházi iskolákban, mert ezek természetükből adódóan a test és a szellem mellett a léleknek is adnak valamit. „A tanterem és a tornacsarnok mellett templom is van, így az ember teljességét szólítják meg” – fogalmazott. Semjén Zsolt elmondta, hogy a rendszerváltás óta közel húsz százalékra emelkedett az egyházi oktatásban lévők száma, ez az óvódától az egyetemig közel negyedmillió diákot jelent.

Hernádi Ádám, Esztergom Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy a beruházás legfontosabb célja, a sportolási lehetőségek bővítése és olyan terek létrehozása volt, ahol a diákok örömmel tudnak kikapcsolódni, vagy a szabadidejükben mozogni. Hozzátette, hogy ez a fejlesztés állami támogatások segítségével valósult meg, és hatalmas mérföldkő, hiszen sok generáció álma valósult meg. A polgármester kiemelte, hogy most egy élettel teli iskolaépületet látunk, amelynek mindenki csodájára jár. Vannak, akik az emlékeiket keresik, és vannak, akik egyszerűen örülnek a pozitív változásoknak. „Úgy gondolom, hogy a tanárok, diákok számára ez az épület a reményt, a jövőt, a jövőbe vetett hitet jelképezi. Hogy idáig elérjünk, nagyon sok mindenre volt szükség, szükség volt tervekre, tettekre és támogatókra. A tárgyak és a tettek megvoltak, s minthogy Esztergom az elmúlt években megtapasztalhatta, Magyarország kormánya mindent megtett azért, hogy a fiataljaink jövőjének biztosításában részt vegyenek, és biztosították a hátteret ahhoz, hogy ez a projekt is megvalósulhasson.” – tette hozzá.

Gutowski Robert építész, az új épület felelős tervezője beszédében elmondta, hogy hatalmas felelősséget adott a Jóisten a kezébe, amikor az iskola megkereste őket, hogy a régi kollégiumépületet és a régi iskolaépületet mintegy hídként építsék össze egy új tornateremmel, közösségi terekkel és tantermekkel. „El kell, hogy mondjam, ez egy komoly kihívás volt, előttünk több mérnök is megküzdött már ezzel a feladattal, mert egy történelmi belvárosban egy ekkora léptékű, tulajdonképpen ipari csarnokot elhelyezni óhatatlanul feszültséggel jár. És ilyenkor az ember mindig felteszi magának a kérdést, hogy mit jelenthet ma egy jó ház, mitől lesz ma igazán jó egy új épület.” – emelte, ki az építész, majd hozzátette, hogy ha a történeti műépítészethez nyúlunk vissza, akkor a válaszaink egyértelműek. Egy homlokzat akkor szép, hogyha arányos, tagolt és a funkciójának megfelelően kellő mértékben díszített.

Szánthó Gellért, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a gimnázium új épületszárnnyal és tornacsarnokkal való bővítésére a kormány 5,16 milliárd forintot biztosított, míg az önerő 125 millió forint volt. Kiemelte, hogy a gimnáziumban a fedett tornacsarnok létrehozásán túl az épületegyüttes iskolai szárnyán hat tantermet alakítottak ki, a kollégiumot közösségi terek létrehozásával bővíttették, és felújították az iskola udvarát, ide sporteszközöket helyeztek. Hozzátette, hogy a tornacsarnok középen kettéosztható, így egyidejűleg alkalmas edzésekre, iskolai testnevelésre, szabadidősportokra, illetve bérleményként hasznosítható. A száz ülőhelyes lelátó tetején pihenőparkot alakítottak ki.

Az átadóünnepség előtt a ferences templomban Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, bíboros ünnepi szentmisét celebrált Assisi Szent Ferenc tiszteletére, majd megáldotta az új iskolai szárnyat.

Háttér: az iskolában négy-, illetve hatosztályos rendszerben 250 diák tanul, és szinte mindenki kollégista. Az intézménybe az ország különböző részeiből érkeznek diákok és jellemzően havonta egyszer utaznak haza, így a gimnázium fejlesztése új szabadidős lehetőségeket nyit meg számukra. Az intézményt 1931. szeptember 8-án alapították mariánus ferencesek, még Szent Antal Reálgimnázium néven. Helyén a kolostor már régebb óta működött, ugyanis a ferencesek itt telepedtek le a városban 1222-ben. A gimnázium a középkori rendház helyén, az esztergomi Bottyán János utcában, a belvárosában található a vele egybeépült kolostorral és a Szent Anna ferences templommal. A szocializmus évei alatt az iskola egyike volt a nyolc egyházi fenntartásban működő gimnáziumnak.

Forrás: dorogimedence.hu / MTI
Sajtófotók: dorogimedence.hu
Intézményi fotók: Milotai Richárd