Hírek

Idén is megünnepelték az idősek világnapját Dorogon

Dorog Város Képviselő-testülete minden évben ünnepi műsort szervez az idősek világnapja alkalmából, amelyet idén szeptember 29-én tartottak a Dorogi József Attila Művelődési Ház nagytermében.

Először Erős Gábor, térségünk országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Romanek Etelka, Komárom-Esztergom Vármegye közgyűlésének alelnöke mondott ünnepi beszédet. Dr. Tittmann János polgármester kiemelte, hogy ez a mai nap különösen jelentős, hiszen a jelenlévők munkájukkal és teljesítményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy 40 évvel ezelőtt Dorog a városi címet megkapja.

Az idei műsor fellépője Herczog Ricsi, „Komárom-Esztergom megye kedvenc harmonikása” volt, aki színvonalas műsorával csalt mosolyt a vendégek arcára. A közel egy órás műsor során megidézte többek között Szécsi Pál és Aradszky László ismert slágereit. Előadása során remek hangulatot teremtett, a közönség vele együtt lelkesen énekelte a vidám dallamokat.

A koncertet követően az idősek számára lehetőség nyílt még tovább folytatni a koncert előtt megkezdett beszélgetéseket, valamint elfogyasztani a felszolgált süteményeket és innivalókat.

Fotók, forrás: dorog.hu

Megosztás