Hírek

Megkezdte az áramszolgáltatás újraindítását az árvíz sújtotta területeken az E.ON

Az árhullám levonulásával egy időben megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária Csoport. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatnak összesen több, mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikacsolnia az áramszolgáltatást, ez több, mint 2200 ügyfelet érintett. Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, a többi között Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Az energiacég szakemberei folyamatosan figyelik a Duna apadását, és ha a vízállás lehetővé teszi az elektromos berendezések biztonságos beindítását, azonnal visszaállítják az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás a legtöbb esetben automatikusan történik.

Az E.ON ugyanakkor arra kéri az érintett ügyfeleket, ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk, vagy más elektronikai berendezések, például konnektorok, csatlakozók.  

Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát és azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás. Ezután az ügyfélnek kell kérnie a visszakapcsolást az E.ON ügyfélszolgálatától, ezt legegyszerűbben telefonon teheti meg. Ilyen esetekben az is fontos, hogy a visszakapcsolás egyeztetett időpontjában az ingatlanban tartózkodjon az ügyfél, mert csak így állítható vissza az áramszolgáltatás.

Az érintettek számára a visszakapcsolás menetéről részletes tájékoztatás érhető el az E.ON weboldalán: Árvíz miatti áram visszakapcsolás (eon.hu)

Az E.ON Hungária Csoport megerősített létszámmal dolgozik az árvízhelyzet kezelésén és mindent megtesz annak érdekében, hogy az árhullám levonulását követően mindenhol a lehető legrövidebb időn belül visszakapcsolja az áramszolgáltatást.

Borítókép, forrás: E.ON

Megosztás