Hírek

Bajna, Süttő és Úny is sikeresen pályázott a Magyar Falu Programban

Négyszázhatvankilenc kistelepülés nyert el forrást önkormányzati tulajdonú utak, hidak, járdák és kerékpárutak fejlesztésére a Magyar Falu Programban meghirdetett pályázaton. Térségünkből Bajna, Süttő és Úny önkormányzatai pályáztak sikeresen.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szeptember 16-án, Budapesten ismertette, hogy az idén július közepén lejárt pályázatot ötmilliárd forinttal hirdették meg. Az út, híd vagy kerékpárút felújítására egy-egy önkormányzat legfeljebb 45 millió, míg járdafelújításra maximum 10 millió forintot igényelhetett. Ez a pályázati lehetőség ötödik éve az egyik legnépszerűbb pályázati forma, és bár a Magyar Falu Program szerteágazó fejlesztési lehetőséget kínál, az utakat, járdákat, hidakat mindenki használja – tette hozzá.

A kormánybiztos elmondta, az elmúlt öt év alatt több mint ötezer pályázat érkezett útfelújításra, az állami kezelésben lévő, településeket összekötő utak esetében pedig több mint négyezer kilométeren történtek felújítások. Kiemelte: az állami, önkormányzati utak és járdák felújítására a Magyar falu programban már több mint 380 milliárd forintot költöttek el. A nyertesek névsora megtalálható a kormány és a Magyar falu program honlapján, az elnyert támogatást előfinanszírozással kapják az önkormányzatok.

Térségünk települései az alábbi támogatásokat nyerték el:

  • Bajna Község Önkormányzata: 9 996 293 Ft
  • Süttő Község Önkormányzata: 9 992 360 Ft
  • Úny Község Önkormányzata: 9 990 074 Ft

A további települések listája ide kattintva érhető el!

Forrás: MTI/magyarfaluprogram.hu
Borítókép: MTI/Vasvári Tamás