Hírek

Lánykérés a nagyhalfogó versenyen

Elindult a (KEMHESZ) nagyhalfogó versenye Neszmélyen, hétfő délután egy lánykérés is történt az eseményen. Kopcsók Gábor a horgásztársak előtt, a táborban kérte meg párja, Kiss Márta kezét, aki igent mondott és így eljegyzési gyűrűvel pecsételték meg 24 éves együttélésüket.

A négy napon át, éjjel-nappal tartó versenyen versenyzők dolgát már az indulásnál extrém körülmények nehezítették, a táborfoglalást és az első napot szakadó esőben csinálta végig a 29 csapat.

A most jellemző rendkívül alacsony vízállás a verseny végére az előrejelzések szerint egy méter húsz centivel lesz magasabban a jelenleginél, ez nagy kihívás elé állítja a horgászokat.

Minden csapatnak 3-4 hektáros területet biztosítottak a neszmélyi belső Duna-ágban. Csónakból horgászhatnak, csak az öt kiló feletti amurok és pontyok számítanak bele az eredménybe. A versenyt a „Fogd ki és engedd vissza!” elv jegyében rendezik. Minden csapatnak kötelessége a halakat a mérlegelésig épségben megőrizni, majd sebfertőtlenítő használata után a bíró jelenlétében visszaengedni, a fogások után azonnal mérlegelnek. A KEMESZ a tíz kiló feletti példányokat nyilvántartja az állomány felmérése érdekében.