Dorog

20 éve történt: A dorogi sportegyesület fennállásának 90. évfordulója

A dorogi sportegyesület 2004-ben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját. Az 1989-ben rendezett 75. évfordulót követően, valamennyi helyi versenyszakosztály és egylet újfent közösen szervezett központi ünnepség keretében együtt tartotta a jeles évfordulót. Egyben ez volt az utolsó olyan nagyszabású sportmegmozdulás a városunkban, amelyen az egykori legkiemelkedőbb sport legendák még valamennyien együtt ünnepelhettek. A központi ünnepségre 2004. szeptember 11-én került sor.

Az ünnepi év alkalmából nem volt kérdéses, hogy az addigra már külön egyesületként működödő labdarúgó klub, a Dorogi FC és a többi szakosztályt egyesítő Dorogi Egyetértés SE közösen fogja ünnepelni a jubileumot. Ugyancsak csatlakozott mindehhez a Dorogi Diófa sportegyesület is, amely alá a legkisebb korosztályos helyi focicsapatok és a női csapat tartoztak. A két egyesületi vezető – a Dorogi FC részéről Kiss László ügyvezető igazgató, valamint a Dorogi ESE részéről Csuha András klubelnök – személyesen lettek a rendezvény főszervezői, akik a város vezetőivel egyeztetve dolgozták ki az ünnepi programot. Tekintve, hogy a Bányásznapot 2004-ben különösen zsúfolt programok gazdagították, így mindenképpen egy külön időpont szükségessége merült fel. A közös megállapodás értelmében a Bányásznapot követő hétvégét fogadták el az ideális időpontként, így lett végül szeptember 11-ére, szombatra kitűzve.

Az ünnepség beharangozója a 24 Óra megyei lapban (forrás: Dorog város archívuma)

A szervezők egy teljes napot kitöltő program-sorozatot irányoztak elő, amelyet az aktív sportesemények és az ünnepi közgyűlés töltöttek ki. A hivatalos megnyitó reggel 9 órakor vette kezdetét a sporttelepen. Csodálatos és zavartalan napsütésben, igazi nyárutóra jellemző kellemes melegben telt a teljes nap. A dorogi mazsorettek és a Bányász zenekar részvétele emelte és színesítette a megnyitót, ahol Csuha András klubelnök mondott köszöntőt és hivatalosan is megnyitotta a jubileumra szervezett emléktornákat és sportversenyeket. Gyakorlatiag valamennyi sportágat képviselő szakosztály részére írtak ki tornát. Ennek megfelelően a kézilabdázók, a birkózók, az asztaliteniszezők, a kickboxosok, az ökölvívók, a röplabdázók részvételével zajlottak a küzdelmek, zömében a Sportcsarnokban. A labdarúgók számára is igazi focicsemege ígérkezett, ahol az öregfiúk és az akkori felnőtt csapat egyaránt főszerepet kapott. Az öregfiúk a Vasas öregfiúi, míg az első csapat a Körzeti válogatott elleni mérkőzését írták ki. Sajnálatos programváltozást kellett eszközölni, ugyanis végül a Vasas öregfiúk csapata nem tudta vállalni a szereplést és helyettük a Táti öregfiúk érkeztek, hogy megmérkőzzenek a dorogiakkal.

A részletes ünnepi program a Meghívóban (forrás: Dorog városi archívuma)

Délután 6 órakor a Művelődési Központ színháztermében vette kezdetét az Ünnepi Közgyűlés, amelynek számos kimagasló díszvendége volt. Köztük a legnagyobb dorogi labdarúgó legendák is tiszteletüket tették, mint Bakonyi István, Bartalos József, Buzánszky Jenő, Csóri László, Fellegi István, Grosics Gyula, az Ilku testvérek, Kertes László, Lakat Jenő, Monostori Tivadar, Pálmai Sándor, Prohászka János és Szűcs Lajos. Ez volt az utolsó olyan alkalom, amikor ezen említett nagyszerű sportemberek utoljára lehettek így együtt. Rajtuk kívül is több egykori klasszis labdarúgó és más sportágak kimagasló képviselői, mint Szax Róbert, Tramita Mária, Bacsa Ferenc, vagy Pick József, hogy csak néhányukat említsünk a teljesség igénye nélkül. Természetesen a dorogi klub egykori kiváló és oszlopos vezetőségi tagjai is képviselték magukat, mint Kovács Antal, Pap Kálmán, Göb Sándor, Kollár Lajos, Ivanics TIbor. Sajnálatos módon, az ugyancsak legendás sportvezető, Kaiser „Gömbi” József már nem lehetett jelen, aki éppen a rendezvény előtt néhány hónappal hunyt el. Róla méltóképpen emlékeztek meg. Az ünnepség Csuha András klubelnök és dr. Tittmann János polgármester ünnepi köszöntőjével vette kezdetét, majd az általam összeállított 90 éves történeti visszaemlékezést Erdős Ferenc tolmácsolásában hallgathatta meg a népes közönség.

A 90. évforduló alklmábó adományozott Emléklap, benne a 90 év történetéről szóló munkám fedőoldalával

A dicső múlt képeinek felevenítése mellett szó esett a dorogi versenysport jelenéről is. Nem ünneprontásként, de megállapítást nyert, hogy a korábbi évfordulókkal összehasonítva, a 90 éves alkalmával volt a legkritikusabb, legnehezebb időszaka az egyesületnek. A labdarúgók fennállásuk során először szerepeltek negyedosztályban ekkor. Két évvel korábban, három évadot követően elsősorban anyagi gondok miatt kényszerült búcsúzni az NB I B-től. Egy évvel később pedig az NB II-t sem tudták vállalni, így maguk kérték a negyedosztályú besorolásukat. A birkózók továbbra is folyamatosan nevelték a tehetségeket és mindig jól szerepeltek a különböző versenyeken. A legkiemelkedőbb eredményt és örömöt a férfi röplabda csapatunk szolgáltatta, miután az NB I-be jutott. Ezt követően dr. Bartalos József a tőle megszokott élvezetes, egyben emelkedett és nagyon bensőséges hangulatú visszaemlékezéseit foglalta gyönyörű csokorba. Beszéde közben többször is elérzékenyülve, elcsukló hangja csak még hitelesebben töltötte be a színházteremet. A közgyűlés záróaktusaként elismeréseket, díszokleveleket adták át a dorogi klubért kiemelkedő sporttevékenységet végzők számára. Az egyes események között a színpadon nívós előadások is emelték a hangulatot, amelyről a helyi Cantilena kórus és az esztergomi Carmen tánccsoport gondoskodott.

Színpadon az Írotkő Műhely együttes. Balról Menyhárt Csaba, Cselenyák Imre, Szabó Gyula és Tengerdi Tibor.

Az ünnepség bankettal folytatódott. A nagyszámú vendégsereg az alsó szinti bálterembe vonult, ahol műsorokkal tarkított közös és kötetlen formában, igazi össznépi vigasság vette kezdetét. A színpadon a dorogi Írottkő Műhely együttes programját láthatta az ünneplő közönség. A zenekar érdekessége, hogy tagjai – Cselenyák Imre író, Menyhárt Csaba és szerénységem, mint a dorogi klub krónikása, valmint sportörténet-író és kutató – egyben lelkes Dorog-szurkolók is. Az eseményen stílszerűen Dorog-mezben léptek színpadra. Repertoárjuk saját dalaikra, szerzeményeikre épült, majd zárásként a Dorog-indulót adták elő a nézősereg bevonásával, akik közül többen is együtt fújták velük a refrént. Az estébe nyúló nagyszerű hangulatú beszélgetésekkel és vacsorával telt a további ünneplés.

Az ünnepi beszámoló a Közhírré Tétetik lapban (forrás: Dorog városi archvuma)

Borítókép: A 90 éves évforduló ünnepi meghívójának borítója (forrás: Dorog város archívuma)

Külön köszönet Madarász Tímea részére a megjelölt képanyag megosztásában nyújtott segítéséért.

Szabó Gyula

 

Megosztás