Pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabhatnak ki azzal a táti férfivel szemben, aki egy tokodi kocsmában italozott, majd motorkerékpárra pattant. A motorost a nem jól rögzített rendszámtábla miatt akarták ellenőrzés alá vonni a rendőrök, azonban ő elmenekült, sőt, a menekülés közben még balesetet is okozott.
2024. május 18-án a rendőrjárőrök gépkocsival közlekedtek, Tát lakott területén a Határ utcában észlelték a férfit és a motorkerékpárt, aminek a hátsó rendszámtáblája fellibbent. A rendőrjárőrök a férfit ellenőrzés alá kívánták vonni, ezért utána mentek, és a Szép utca, illetve a Madách Imre utca útkereszteződésében, a megkülönböztető hang- és fényjelzés egyidejű használatával felszólították a megállásra. A férfi hátrafordult, majd a sebességét fokozva a Béke tér irányába távolodott az őt követő, megkülönböztetett jelzést használó rendőrjárőrök elől. Az elkövető a haladása során a táti Béke tér és a Bécsi út útkereszteződéséhez ért, ahol a kihelyezett „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtábla utasítása ellenére, ittasága miatt nem biztosított továbbhaladási elsőbbséget a Bécsi úton, a haladási irányához képest balról-jobbra, szabályosan közlekedő személygépkocsinak. Emiatt a személygépkocsi az elejével a motorkerékpár bal oldalának ütközött. Az ütközést követően a vádlott egyensúlyát vesztette és a motorkerékpárral az úttestre zuhant. A rendőrjárőrök a vádlottat a baleset helyszínén elfogták. A baleset során sérülés nem keletkezett.
Az ittas járművezetés vétsége miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség az Esztergomi Járásbírósághoz benyújtott vádiratban pénzbüntetésre és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.
Fotók: Rendőrség
Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség