Hírek

Közös reggelivel ünneplik a 23 éves Mária Valéria hidat

A hídünnep keretében rendezik meg a „Reggeli a hídon” elnevezésű eseményt, melyre várják az esztergomi és a párkányi kötődésű egyének jelentkezését.

Az 1895-ben épült Mária Valéria hidat az első és a második világháborúban is felrobbantották. Először 1927-ben, majd a második felrobbantását követően több mint 50 év után, 2001-ben építették újra. Azóta az esztergomiak és a párkányiak minden évben megünneplik a híd avatásának napját.

A tavalyi nagy sikert követően szeptember 21-én a Visit Esztergom és az OOCR Štúrovo-Parkan újra meghirdeti a „Reggeli a hídon” című identitást erősítő programot, melynek segítségével összehozzák a Duna két partjának lakosait. A híd újjáépítésének 23. évfordulója alkalmából a Mária Valéria hídon 23 asztalt helyeznek el, ahol egy-egy esztergomi és párkányi közéleti, illetve civil személy foglalhat helyet, hogy egy finom reggeli mellett átbeszélhessék a híd által megélt határon túli élményeket. Az ötlet Mattia Mura olasz rendezőtől származik, aki korábban egy dokumentumfilmet forgatott a Mária Valéria hídon, melynek alapja egy beszélgetés helyzetének megteremtése volt: két, egymást nem ismerő ember, egy párkányi és egy esztergomi lakos félúton találkoztak a Mária Valéria hídon és egy közös reggeli elfogyasztása adta a lehetőséget a köztük lévő kapcsolat felfedezésére.

A „Reggeli a hídon” eseményre pályázat útján várják a jelentkezőket. A kiválasztott pályázatok lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek, hogy tartalmas beszélgetéseket folytassanak, és megosszák egymással a közös történelmünk szépségeit egy finom reggeli elfogyasztása közben. A pályázatokat 2024. szeptember 10-ig várják. A pályázat részletei ide kattintva érhetők el!