Dorog

NB III: győzött a Dorog, feljött a második helyre

A labdarúgó NB III 6. fordulójában egy mérkőzést rendeztek augusztus 31-én szombaton, az Északnyugati csoportban a Dorog 2–0-ra legyőzte a Komáromot.

A szünetig nem született gól a mérkőzésen, de három perccel a második félidő kezdete után Szerencsi Miklós tizenegyesből betalált, majd hat perccel később Vajda Milán növelte a dorogi előnyt. A 60. percben Ásványi Balázs kapust kiállították, így emberhátrányba került a vendégcsapat, ez pedig megpecsételte a sorsát. A Dorog 2–0-ra győzött, így feljött a második helyre a tabellán, míg a Komárom továbbra is nyeretlen az idényben.

NB III6. FORDULÓÉSZAKNYUGATI CSOPORT
Dorogi FC–Komárom VSE 2–0 (0-0)
Gólszerzők: Szerencsi (11-esből); Vajda
Dorog: Tímár – Ferkó M. (Szűcs), Ferkó Á, Hajdi, Lénárth, Forgó G. – Sidó (Hoszpodár), Szerencsi – Barna ( Kovács O.), Vígh (Vajda), Gula (Erdey)

Bekő Balázs: Örülök, hogy a csapat hozzájárult a bányásznapi ünnepségsorozat sikeréhez és sikerrel vívta meg a dorogi labdarúgás első villanyfényes bajnoki mérkőzését. Külön öröm, hogy hátul sikerült ismét nullára lehozni a kilencven percet.

Forrás: Nemzeti Sport / Dorogi FC
Borítókép: Dorogi FC

Megosztás