Hírek

Szeptember 16-tól Budapest és Esztergom között kalauz nélküli vonatok közlekednek

A MÁV-START Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatai pilot jelleggel jegyvizsgáló nélkül közlekedtek április 7-től május 31-ig. A tesztelési, majd pedig az értékelési folyamatot követően számos – feltételeknek megfelelő – elővárosi és vidéki vonalra is kiterjesztik a – Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott – kalauz nélküli közlekedést.

A sikeres, mintegy kéthónapos próbaüzemet a tapasztalatok szerint az utasok és a munkavállalók is pozitívan fogadták, ezért döntöttek úgy, hogy több ütemben további budapesti elővárosi vonalra is kiterjesztik a kalauz nélküli közlekedést. Az utasok biztonsága továbbra is a legfontosabb, így csak olyan viszonylatokon vezetik be, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy ne legyen állandó jegyvizsgálói jelenlét a vonatokon.

Szeptember 2-tól valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaáll a kalauz nélküli rendszer. Következő lépésként szeptember 16-tól pedig Budapest és Esztergom között is, valamint a Budapest–Győr vonalon a reggeli csúcsidőszakban Bicske és Budapest–Kelenföld között közlekedő G10-es, egy-egy Déli pályaudvar és Komárom közötti S10-es, valamint a hétvégente közlekedő egyes – szeptember 2-tól már Rába InterRégió elnevezésű – vonatokon fog megvalósulni a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.

Szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatokat vonják be az új rendszerbe.

Október 14-től pedig az előváros keleti részét is eléri a változás, hiszen innentől a Nyugati pályaudvar és Monor között közlekedő S50-esek, hétköznap egyes ceglédi, illetve hétvégente egyes szolnoki vonatok, a Keleti pályaudvar és Sülysáp, illetve éjszaka Nagykátára közlekedő S60-osok és a Keleti és Gödöllő közötti S80-as személyvonatok fognak jegyvizsgáló személyzet nélkül közlekedni.

Az érintett vonalakon teszt jelleggel vezetik be a kalauz nélküli közlekedést. A kiindulási állomásról, illetve minden nagyobb forgalmú állomásról történő indulást követően felhívják az utasok figyelmét arra, hogy az adott vonat kalauz nélkül közlekedik. Ezzel együtt jelzik azt is, hogy vészhelyzet esetén használják az ajtók mellett elhelyezett vészhívót. Ugyanis az utasok a fedélzeten történő rendkívüli helyzet, pl. egy utas rosszulléte vagy egyéb módon nem észlelhető műszaki rendellenesség esetén a vészhívó segítségével vehetik fel a kapcsolatot a mozdonyvezetővel, aki azonnal intézkedik. Fontos, hogy a mozdonyvezetőt a vészhívón csak valódi vészhelyzet esetén hívják!

Utazás csak érvényes menetjeggyel vagy bérlettel

Az utazást kizárólag érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet megkezdni, szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon. Amennyiben az utas a menetjegyellenőrzés során nem tudja felmutatni érvényes menetjegyét, bérletét vagy kedvezményes díjtermék használatakor az arra jogosító okmányát, akkor abban az eseten a jegyellenőr a menetdíj mellett megemelt pótdíjat számol fel az utasnak.

Kalauz nélküli közlekedés esetén, ha az utasnak igazolásra van szüksége, akkor azt az ügyfélszolgálattól igényelheti. Ezek közé tartozik a forgalmi akadállyal kapcsolatos késés tényéről, idejéről, csatlakozás elmulasztásáról, járatkimaradásról, útmegszakításról, utazásról való lemondásról, illetve a menetjegy fel nem használásáról szóló igazolás.

Fogyatékkal élők és mozgásukban korlátozottak utazása

Ezúton is kérik at utasokat, hogy segítség nyújtás iránti igényükről legalább 36 órával az utazás tervezett megkezdése előtt értesítsék a vasúttársaságot annak érdekében, hogy eleget tudjanak tenni kötelezettségüknek, illetve az utazás a legkényelmesebben történjen.

A mozdonyvezetők feladatköre is bővül

A mozdonyvezetők az eddigi feladataikon kívül ellátják az élőszavas utastájékoztatást a motorvonat hangosbemondó berendezésén keresztül, amikor automatikus információközlésre nincs mód valamilyen rendkívüli helyzet vagy forgalmi okból történő megállás során. Indulás előtt a visszapillantó tükrök, illetve a kamerarendszer segítségével ellenőrzik az utasok biztonságos fel- és leszállását. A fogyatékossággal élő vagy mozgásukban korlátozott utasok be- vagy leszállítását segítik a kerekesszék-emelő berendezés kezelésével. Valamint a mozdonyvezető hatáskörébe tartozik a biztonságos közlekedés egyes feltételeinek ellenőrzése, mint pl. a megfelelő ajtóműködés vagy az utastér szemrevételezéssel történő átnézése, egyes utazási komforttényezők (pl. beltéri hőmérséklet) ellenőrzése.

Rendkívüli helyzetben, például baleset vagy műszaki hiba okozta fennakadás esetén a vasúttársaság átmenetileg jegyvizsgálói jelenléttel közlekedtetheti az érintett vonatokat.

Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Megosztás