Esztergom

Megjelent a szociális ellátás szakmatámogatásának új pályázata

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján megjelent a szociális ellátás területi szakmatámogatási rendszerének ellátására kiírt, három évre szóló, évente 380 millió forintos támogatást biztosító pályázat – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Esztergomban.

A Korona Integrált Szociális Intézményben Fülöp Attila hozzátette, a pályázati összeg ötven százalékkal több, mint az előző évben. Kiemelte: a 380 milliós keretösszegre 11 területi ellátó pályázhat, konzorciumvezetőként 12 szolgáltató munkáját összefogva. A pályázatra szeptember 30-ig lehet jelentkezni.

A Korona Integrált Szociális Intézmény Esztergomban saját telephelyén 150 pszichiátriai beteg ellátását végzi el és 150 embernek jelőrendszeres házi segítségnyújtás szolgáltat a Gondosóra programban, valamint 30 embernek fejlesztő foglalkozásokat tartanak. Az intézmény két másik részlegében fogyatékossággal élő emberek szociális ellátását és étkeztetését végzik, illetve nyugdíjasklubot működtetnek, összesen 160 embert ellátva.

A szakmatámogatási rendszer keretében 8 partnerrel működnek együtt és csaknem ezer szociális szakdolgozónak tartanak továbbképzéseket.

Forrás: MTI
Fotók: MTI/Kovács Attila

Megosztás