Hírek

Elismerték Tóth Tibor festőművész munkásságát

Augusztus 20-án, a kesztölci községi klubnál tartották meg a Szent István Napot és az új kenyér ünnepét.

Az ünnepség során Fejes Csaba plébános megáldotta az új kenyereket, majd Farkas Krisztina polgármester mondott beszédet. Az eseményen többek között jelen volt Radovics Istvánné, a település alpolgármestere, valamint Erős Gábor, a térség országgyűlési képviselője is.

Az ünnepi rendezvényen a Kesztölc Község Emlékplakettet Tóth Tibor festőművész vehette át. A „Példás porta, takaros ház” díjakat Ócsai Leventének illetve Vincze Józsefnek adták át. A díjak átadása után a Kesztölci Pávakör műsorát hallgathatták meg a résztvevők, majd megszegték a megáldott kenyeret.

Fotók: Erős Gábor Facebook oldala

Megosztás