Hírek

Az Esztergomi Várszínház nagykoncertjei

Idén megalakulásának 35. jubileumát ünnepli az Esztergomi Várszínház, a teátrum nyári programsorozatának kiemelkedő része a Bazilika előtti téren megvalósuló két nagykoncert: augusztus 9-én Kozma Orsi és a Mendelssohn Kamarazenekar a Barbra Streisand és én? című estje, majd másnap Bogányi Gergely zongoraművész és vendégei érkeznek a szakrális helyszínre.

Az Esztergomi Várszínház az elmúlt három és fél évtized alatt meghatározó tagjává vált a hazai és nemzetközi szabadtéri színházak mezőnyének. Mintegy 19 ezer előadóművész közel 1300 előadást vitt színre – 85 saját, illetve koprodukciós premierre került sor, ebből 18 ősbemutató született, éves átlagban 10 ezer körüli nézőszám mellett. Az idei programból sem hiányozhatnak a nagykoncertek, amelyek minden évben emelik a nyári repertoár színvonalát.

Augusztus 9-én – az Esztergomban már visszatérő vendégnek számító – Kozma Orsi az idén nyolcvanegy éves Barbra Streisand karakterét idézi meg, amelyben saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar lesz segítségére. Az esten elhangoznak a legnagyobb slágerek és korai ritkaságok éppúgy, mint a legendás partnerekkel előadott duettek, amelyekben a sztárvendég, Szabó Kimmel Tamás működik közre – mindezt a jazz irányából megközelítve.

Augusztus 10-én az Esztergomi Várszínház és a Forrás Produkció közös estjeként valósul meg Bogányi Gergely koncertje, a Kossuth-díjas zongoraművész vendégeivel (gondoskodik majd a feledhetetlen élményről. „Nem kell, hogy egy zeneszerző nagyon különleges legyen, elég, ha ő a legjobb. Lisztet nem megtalálni, hanem elkerülni művészet. A remekművek hordozzák az igazságtartalmat. A zene minősége, életem minőségét adta – fogalmaz Bogányi, aki mellett színpadra lép Boros Misi, Junior Prima díjas, a Magyar Klasszikus Zene Ifjú Nagykövete díjas zongoraművész, csodagyerek, Binder Károly Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, Magyarország Érdemes Művésze és Varga Gábor zongoraművész, Binder Károly tanítványa.

Forrás: deszkavizio.hu

Megosztás