Esztergom

Csütörtökön elstartol az MCC Feszt

Számos újdonsággal, neves nemzetközi és hazai szakmai előadókkal, interaktív programokkal és zenekarokkal várja látogatóit augusztus 1. és 3. között az MCC Feszt Esztergomban.

Július 30-án, kedden a háromnapos rendezvény helyszíneit sajtóeseményen mutatta be a szervező MCC képviseletében Szalai Zoltán főigazgató és a fesztiválnak helyet adó Esztergom Megyei Jogú Város képviseletében Hernádi Ádám polgármester.

„Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre városunkban a fesztivál, és azt kell, hogy mondjam, Esztergom neve összeforrt az MCC Feszttel.” – mondta Hernádi Ádám az eseményen, majd megjegyezte, hogy a tavalyi évben 47 ezer látogatót számláltak a három nap alatt és bízik abban, hogy idén is elérik ezt a számot. Hozzátette, hogy a város ezzel a lendülettel próbálja kihasználni azokat az adottságokat, amit a rendezvényre érkezők hoznak magukkal. Statisztika is bizonyítja, hogy az MCC Fesztre érkezők egy része később visszatér a városba. A polgármester kiemelte, hogy a tavalyi év első felében 119 ezer vendégéjszakát töltöttek el Esztergomban, idén pedig ez a szám mintegy 10 ezerrel növekedett az év azonos időszakában. Végezetül elmondta, hogy az MCC Feszt nem csak a szórakozásról szól, hiszen közéleti beszélgetésekkel, az Edu sétányon pedig rengeteg kiállítóval várják az érdeklődőket. Sőt, évről évre mindig megújul és mindig valamivel többet hoz a fesztivál, ezzel is színesítve Esztergomot és Esztergom hírnevét.

Szalai Zoltán elmondta, hogy amikor elindították ezt a fesztivált, akkor körülbelül 10 ezer fővel számoltak, és már az első alkalommal 13 ezer látogatót számláltak, ez a szám pedig az évek során folyamatosan emelkedett olyannyira, hogy tavaly elérték a 47 ezres létszámot. „Az látszik, hogy mind a városlakók, mind a környékbeliek megszerették ezt a fesztivált, megértették a lényegét, hogy ez nem csak a buliról szól, hanem különböző kerekasztal beszélgetésekről, vitákról és előadásokról. Ez is volt a célunk, hogy a napközbeni intellektuális feltöltődés után mindenki ki tudjon este kapcsolódni” – jegyezte meg a főigazgató, majd hozzátette, hogy a rendezvényen olyan előadókat is meghallgathatnak a résztvevők, akiket az országban máshol nem. Olyan témákat hoznak el és olyan szemszögből világítják meg a kérdéseket – legyen az a nemzetközi politika, legyen az kultúra, legyen az bármilyen társadalmi kérdés – amelyet máshol, más fesztiválon, ezen a nyáron nem vitatnak meg.

A rendezvényen a nemzetközi előadók széles táborát erősíti az Oxfordi Egyetem Bizánckutató Központjának igazgatója, Peter Frankopan, a Bild-Zeitung egykori főszerkesztője, Kai Diekmann, valamint a harvardi plágiumbotrány feltárója, az akadémiai integritás védelmezője, Chris Rufo. Emellett a fesztivál vendége lesz többek között Matt Goodwin, a Kent Egyetem politológia professzora, az Egyesült Királyság egyik legnagyobb Substack platformjának szerzője, Chaya Raichik, a tantermi aktivizmus elleni harc éllovasa, a Libs of TikTok alapítója, valamint C. Raja Mohan író, India külpolitikájának egyik legismertebb szakértője. Továbbá elfogadta a meghívást a rendezvényre Dan Schnur, Kalifornia legnevesebb politikai tanácsadója, a UC Berkley professzora és Lauren Chen, kulturális és politikai témák vakmerő véleményvezére, többmilliós eléréssel rendelkező influenszer.

Az MCC Feszten a hazai könnyűzenei élet színe-java is képviseli magát. A fesztivál látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal találkozhatnak, mint a Follow the Flow, a Margaret Island, a Blahalouisiana, a Tankcsapda, Majka, a Halott Pénz, a Valmar, a Balkán Fanatik, a Budapest Bár, az Irie Maffia, valamint a Csík Zenekar, a Random Trip, Paulina és a Parno Graszt.

Emellett a fiatalok körében különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, így találkozhatnak az érdeklődők Metzker Viktóriával, Regán Lilivel, Jaurival valamint Pixa-val és a Lofti Begi & Friends-el. A Feszten fellép továbbá a Nox a Mehringer, a 4S Street, a Kacaj, a Kultúrkör, Hangácsi Márton, Szivák Zsolt, valamint az előadók sorát erősíti Yamina, Andro, Willcox, Szeresd a Trashem Bébi és az Erős vs Spigiboy.

Az MCC Feszt részletes programja IDE KATTINTVA tekinthető meg!

Épül a „Mindmegette” Gasztro Sétány.

Az esemény főtámogatói: MOL Nyrt., MOL-Új Európa Alapítvány

Támogatók: Richter Gedeon Nyrt., MBH Bank Nyrt., Magyar Suzuki Zrt., Kirchhoff Hungária Kft., Főber Zrt., TE Connectivity, Zoltek Zrt., NMHH, TSPC, Market Építő, FőTaxi, Baker McKenzie, Béres, B5 Építészstúdió, Porsche Hungária, Diákhitel, RWi Zrt., Hotel Adalbert, Prímás Pince, Grand Tokaj, La Roche Posay, Esztergom Megyei Jogú Város Önkormányzata, Visit Esztergom.

Megosztás