Dorog

Dorogi FC: véget ért a felkészülési időszak, kezdődik a bajnokság

Július 28-án, vasárnap rendezik meg a 2024/25. évi NB III Férfi Felnőtt Nagypályás Labdarúgó Bajnokság Észak-Nyugati csoportjának első fordulóját, melyben a Dorogi FC a Puskás Akadémia FC II. csapatát fogadja a Buzánszky Jenő Stadionban.

Július 20-án az Újpest II. csapata ellen döntetlennel (3-3) zárta felkészülési időszakát a Dorogi FC. Bekő Balázs vezetőedző a klub közösségi oldalán a következőképpen értékelte a mérkőzést: „A bajnoki rajtra készültünk ezzel a meccsel. 60 percig egy szavam se lehet a csapatra, hiszen kompaktak voltunk, a több helyen megerősített újpestieket nem engedtük helyzetbe kerülni, nekünk pedig több ziccerünk is volt emellett a játékunk is gördülékeny volt. A második félidőben a folyamatos cserék után sem volt nagy gond, de ekkor az összeszokottság hiánya miatt már több volt az egyéni hiba. Mindent összevetve egy jó ellenfél ellen, jó játékot produkálva, egy színvonalas meccset láthattak a nézők.„

2024-es fordulók (tervezet)

  • Július 28. vasárnap, 17:30 Dorogi FC – Puskás Akadémia FC II.
  • Augusztus 7. szerda, 17:30 Érdi VSE – Dorogi FC
  • Augusztus 11. vasárnap, 17:30 Dorogi FC – Bicskei TC
  • Augusztus 18. vasárnap, Dorogi FC – Újpest FC II.
  • Augusztus 28. szerda, Gyirmót FC Győr II. – Dorogi FC
  • Szeptember 1. vasárnap, Komárom VSE – Dorogi FC
  • Szeptember 8. vasárnap, FC Soprton – Dorogi FC
  • Szeptember 22. vasárnap, Dorogi FC – Balatonfüredi FC
  • Szeptember 29. vasárnap, Kelen SC – Dorogi FC
  • Október 6. vasárnap, Dorogi FC – III. Kerületi TVE
  • Október 13. vasárnap, Budaörs – Dorogi FC
  • Október 20. vasárnap, Dorogi FC – VSC 2015 Veszprém
  • Október 27. vasárnap, Szombathelyi MÁV Haladás VSE – Dorogi FC
  • November 3. vasárnap, Dorogi FC – ETO Akadémia
  • November 10. vasárnap, Credobus Mosonmagyaróvár – Dorogi FC
  • November 17. vasárnap, Puskás Akadémia FC II. – Dorogi FC
  • November 24. vasárnap, Dorogi FC – Érdi VSE

Új játékosok a felnőtt NB III-as keretben

  • Vajda Milán támadó (18 éves, Puskás Akadémián nevelkedett, majd egy ausztriai kitérő után az Újpest és a REAC érintésével érkezett Dorogra).
  • Wend Balázs támadó középpályás (19 éves, Tatabánya, Vasas, Sárisáp útvonal után Dorogon folytatja pályafutását).
  • Hajdi Péter középpályás (20 éves, Újpesten nevelkedett, 17 évesen már az első csapattal edzett, és be is mutatkozhatott bajnoki meccsen a magyar élvonalban, előző szezonban az Issimo gárdáját erősítette).
  • Németh Bence belső védő (25 éves, az ETO a Gyirmót és a Csorna csapata után érkezik Dorogra).
  • Tímár Bálint kapus (20 éves, eddig két szezonban szerepelt az NBIII-ban, Zsámbékon majd a III.Kerületi TVE csapatában).
  • Bencze Antal kapus (a Vitoria Guimarest korábbi játékosa).
  • Gula Boldizsár csatár (21 éves, előző klubjában, Budaörsön 65 tétmérkőzésen 21 gólt szerzett).
  • Balázs Patrik (saját nevelésű játékos).
  • Bredóka Tamás (saját nevelésű játékos).
  • Forgó Dominik (saját nevelésű játékos).