Dorog

Elkezdődött a volt „Fortuna” söröző bontása

Július 2-án megkezdték a volt „Fortuna” söröző bontását Dorogon, melynek helyén egy új városi közösségi teret alakítanak ki.

Dorog Város Önkormányzata még 2020. év végén vásárolta meg a szóban forgó ingatlant azzal a céllal, hogy a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumnak egy „előszobát” alakítson ki a területen. A város pályázatot nyújtott be a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében kiírásra került „Élhető települések” című pályázati felhívásra, melynek eredményeként 500 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós forrást nyert el 2022. novemberében. Az uniós forrásból többek között játszótérbővítést, fásítást és zöldterület rendezést valósítanak meg a településen, valamint egy városi, közösségi teret alakítanak ki a volt „Fortuna” söröző területén.

A tervek szerint a Miniverzumot és a Fortuna épületet kettéosztó kerítést és a támfalat elbontanák. A mintegy négy méteres szintkülönbséget széles lépcsőfelülettel és rámpás lejáróval kötnék össze. A bányamúzeum előtti tér burkolatot kapna, a terület északi határán álló épülethomlokzatokat növénytelepítéssel, illetve a bányamúzeumhoz illeszkedő lugassal takarnák el. A karsztvizet épített tóban gyűjtenék össze. A jelenleg kopár területre fákat, cserjéket és évelő növényeket telepítenének.

Az épület bontását és az azt követő tereprendezést az önkormányzat saját forrásból valósítja meg, melyet várhatóan még július hónapban elvégeznek. Az új közösségi térrel kapcsolatos beruházás jelenleg tervezés alatt áll, majd a közbeszerzés után, várhatóan 2025-ben indulhat meg a kivitelezés – tájékoztatott Bartl Ildikó beruházási vezető főtanácsos, a Polgármesteri Hivatal munkatársa.

Látványtervek:

Megosztás