Dorog

Több baleset is történt térségünkben szombaton

Esztergomba és Dorogra riasztották a rendőröket június 29-én, szombaton – tudtuk meg Gányai Balázs rendőr őrnagytól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.

10 óra 56 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 69 éves esztergomi férfi Ford márkájú tehergépkocsival közlekedett Esztergomban, a Bánomi úton a Vaskapui út irányába, azonban egy kereszteződéshez érve nem biztosított elsőbbséget a Béke tér felől érkező dömösi lakos által vezetett Suzuki márkájú autónak, amivel összeütközött. A baleset során anyagi kár keletkezett, egy személy könnyebben megsérült.

20 óra 55 perckor Dorogon, az Esztergomi út 17. szám előtt egy jármű balra akart kanyarodni, azonban a sofőr nem vette észre, hogy egy jármű már megkezdte az előzését, így összeütköztek. A baleset során anyagi kár keletkezett.

21 óra 1 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy dorogi lakos által vezetett BMW márkájú személygépkocsi Esztergomban, a Lázár Vilmos utcában balra kívánt kanyarodni, azonban lehaladt az úttestről és egy ingatlan kerítésének ütközött. A baleset során anyagi kár keletkezett.

Ugyanezen a napon délelőtt 11 óra körül motorbaleset történt Dorogon, a Bécsi úton, a Hősök terénél, azonban rendőri intézkedésre nem került sor.