Nem sokkal korábban emlékeztünk meg csapatunk 1944-es ragyogó kupameneteléséről, amikor a Magyar Kupában az elődöntőig jutott, ahol végül nagyon szoros küzdelemben maradt csak alul az ország akkori legkiválóbb egyesületének egyike, a Kolozsvári AC ellenében, ráadásul idegenben. Abban a cikkben érintőlegesen szó esett a dorogiak akkori remek bajnoki szerepléséről is és az esetleges bajnoki elsőség lehetőségéről. Nos, még el sem ültek a kupameccsel kapcsolatos izgalmak, s pihenő nélkül folytatódott a bajnokság, annak is az utolsó néhány fodulója, amelynek végén a Dorog magabiztosan őrizte meg éllovas pozícióját. Ezúttal e nagyszerű bajnoki évad az apropója az évfordulós megemlékezésnek, amellyel felidézzük, miként hódította el immár hetedszer is a bajnoki címet a Dorogi AC (Ez a bejegyzés az 5 évvel ezelőtti cikkem frissített változata).
Legutóbbi sporttörténeti összefoglalónkban az 1939-ben nyert bajnoki cím volt a fókuszban, amelyre kerek 85 éve került sor és a bajnoki elsőséggel a Szövetség által az 1937–38-as évadra történt átszervezése miatt a harmadosztálynak minősített Középmagyarországi I. osztályból végül megérdemelten újra a másodosztályba léphetett a csapat. Így az 1939–40-es bajnoki évadot már a valódi másodosztályban kezdhették a dorogiak, ám az MLSZ újfent átszervezéssel drasztikus létszámleépítést eszközölt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az évad végén csak az első hét csapat maradhatott másodosztályú, míg a 8. helyezett osztályozót játszhatott, a mezőny többi tagja pedig kiesett a harmadosztályba. Az újonc dorogiak a 9. helyet szerezték meg, éppen lemaradva az osztályzozós helyről, így megint a harmadosztályba kényszerültek. A mieink mellett olyan csapatok is búcsúztak ekkor a másodosztálytól, mint a Tatabánya, az Érsekújvár, az Alba Régia, a Pécsi VSK, vagy a Komáromi AC kiváló gárdája. Ez utóbbi nem a jelenlegi komáromi együttes, hanem a később az országtól újra elcsatolt Révkomárom.
Az amúgy sem gyenge harmadosztályból így méginkább nehéz volt kiharcolni a visszajutást és ez három éven keresztül nem is sikerült a dorogiaknak, noha mindannyiszor az élmezőnyt erősítették ezen időszak alatt. 1943 őszén viszont reális esély mutatkozott az előrelépéshez, ugyanis az ütőképes dorogi állomány addigra annyira összekovácsolódott, hogy egyszerűen feltartózhatatlanná vált.
A leendő bajnokcsapat 1943-ban. Balról Gommermann Antal intéző, Nagy Sándor edző, Grosics, Bánfalvi, Bánsági, Vámos, Klausz, Bárkai, Lampert, Dunai, Antal, Farkas, Baumann, Turczer játékvezető, Sárai elnökségi tag és Mézner István vezetőedző.
A csapat gerince változatlanul az 1939-es bajnokcsapat köré szerveződött, akik mellé sorra épültek be további tehetséges helyi nevelésű fiatalok, s mint érzékelhető, változatlanul tartott az a tendencia, hogy labdarúgóink továbbra is főleg a helyi játékosokból kerültek ki. Ehhez jött még egy bombaigazolás, vagy fogalmazhatnánk visszaigazolásnak is, ugyanis hét szezonnyi kitérőt követően ismét a Dorog színeiben játszott Farkas Imre. Személye az elmúlt cikkekben többször említésre került már. Ő volt az a válogatott labdarúgónk, aki az 1936-os Berlini olimpiát is megjárta, majd azt követően a magasabb osztályban szerepelt Győri ETO igazolta le. Részben a szíve is visszahúzta, másfelől egyedül élő özvegy édesanyja miatt is 1943-ban végleg hazatért Dorogra. Farkas már a Győrbe történő igazolásakor is kiforrott, klasszis játékos volt, azóta ha lehet, méginkább megedződött és további rutint szerzett, többek között az élvonalban. Visszaérkezése során örömmel summázta, hogy nagyon könnyű volt visszailleszkednie az egykori hazai környezetbe és zökkenőmentesen épült be szinte azonnal a csapat szerkezétébe is.
A csapat egyik külön erőssége, a gólerős Dunai Adolf
A Dorog fantasztikus őszi idénnyel ejetette ámulatban mind a saját híveit, egyben a teljes hazai szakmai berkeket. Veretlenül, mindössze két döntetlen mellett hatalmas győzelmi sorozattal biztosan végzett az élen a téli szünet előtt. A korábbi cikkben említésre került, hogy a kupa első fordulójában a Werbőczy SE-t verték 6–0-ra, majd hogy kétség sem maradjon afelől, hogy mindez nem a véletlen műve volt, egy hónapon belül bajnokin is ugyan ilyen arányban nyertek ellenfelük ellen. S a Werbőczy még nem is járt annyira rosszul, mint az Újpesti TSE, akiket 9 : 0 arányban gázoltak el a mieink. További gólzáporos találkozók közül érdemes kiemelni a MASE (Magyar Acél SE) elleni 7–3-as idegenben aratott győzelmet, a Váci Remény elleni 5–2-es sikert, vagy a Herminamezővel szembeni 6–4-es meccset. Közben egy visszafogottabbnak tűnő 2–0 a VI. kerület otthonában, de máris folytatódtak a K.O.-val felérő diadalmas mérkőzések. Egymást követő két fordulóban is 9–1-re hengerelt a csapat. Előbb a fővárosi PATE omlott össze ellenük, majd ugyan ebben a sorsban osztozott velük a Fővárosi TC is, ráadásul idegenben. Valamennyi játékosunk tudása legjavát adta, de Klausz József ebben az időszakban mindenkin túl tett, még önmagán is. Előbb mesternégyest, majd mesterötöst vágott az ellenfelek kapujába. Közben a Werbőczi SE mellett a Váci SE is dupla verést kapott. Vácott bajnokin, a kupában pedig otthon egyaránt 3–0-ás diadal született. Az utolsó három fordulóban már szerényebb különbségű győzelmek jöttek, de talán ennek az is az oka lehetett, hogy bátran dobtak be fiatal újoncokat ezeken a meccseken. Ezek után biztos őszi bajnokként vonult a csapat a téli pihenőre.
A bajnoki érem
Hatalmas várakozás előzte meg a tavaszi folytatást, ám közben a háború is egyre erősebben éreztette hatását. Az elmúlt években folyamatosan jöttek a katonai behívók és több labdarúgónk még a frontszolgálatot sem úszta meg. 1944 márciusában a németek megszállták az országot. Éppen két nappal a bevonulásukat megelőzően tartotta utolsó előkészületi mérkőzését a Dorog az MTSE ellen, amely 3–2-es dorogi győzelemmel zárult. A dorogiakra külön szomorító hírként hatott, hogy a gólzsák Klausz gyakorlatilag a teljes szezon során hiányzott a csapatból. Az ellenfelek azonban így sem lélegezhetettek fel igazán, mert az új idényben Pfluger Dezső és Turai Lajos vették át az első számú gólvágó szerepkörét. Az első három tavaszi fordulóban négy gólt szereztek, ám ezt követően jött az első igazi lehengerlő győzelem a felvidéki Léva ellen, akiket 9 : 0-ra vertek a dorogiak. Pfluger és Turai is négyszer köszönt be az ellenfélnek és máris a következő forduló hasonlóan nagyarányú diadalt hozott, ezúttal a Werbőczy ellen, mégpedig idegenben. Az ősszel ellenükben elért két 6–0 után most 8–1 lett a vége. Pfluger étvágya az előző heti négyese után csak fokozódott, mert hat gólig meg sem állt. Ezt követően közbe csúszott egy Vácott elért 1–1-es döntetlen a Reménység gárdájával szemben, de rögtön ezután egy kiütéses 8 gólos dorogi siker a RESC felett. Pfluger itt ugyan pihentette góllövő cipőjét, viszont helyette Turai duplázott, Meszes Lajos pedig mesterhármast lőtt. A remek Váci SE ezúttal 6–0-ra kapott ki a mieinktől. Ekkor azonban a fárasztó kupameccs jött, majd közvetlen utána került sor a csoport nagy rangadójára a fővárosi MOVE TE ellen, ráadásul idegenben. Csapatunk ekkor szenvedte el az évad első és egyben utolsó vereségét. Mindössze 1 : 0 arányban maradtak alul, de még az is csak egy hajszálon múlott. Egyébként a nagy ellenlábast az ősszel biztosan verték a mieink.
Csermák János, Grosics Gyula és Meszes Lajos 1944-ben
Elkeseredésre és szégyenkezésre nem volt ok, de idő sem, hiszen jött a bajnoki hajrá az utolsó négy fordulóval. Ezeken pedig nem tudták még meg sem szorongatni fiainkat. Bár a Herminamező elleni 2–1-es győzelem eredményében szorosabb meccsre enged következtetni, de a siker nem volt kérdéses, míg a többi három mérkőzést egyaránt 4–0-ra hozta a csapat. Előbb odahaza a Párkány ellen, majd a Rákosszentmihály, végül a zárófordulóban a Fővárosi TK ellenében. A dorogi csapat ezzel magabiztosan és teljesen megérdemelten szerezte meg bajnoki címét, egyben feljutott a másodosztályba.
A gárda imponáló mérlege: 30 mérkőzésből 24 győzelem, 5 döntetlen, 1 vereség, 118 : 24-es gólarány. A gyakorlatilag 4 gólos meccsátlag önmagáért beszél, s ne feledjük, Klausz a tavasz nagyrészében nem állhatott a csapat rendelkezésére. A házi góllövőlistán Turai végzett az élen 21 góljával, majd Meszes 17 és Pfluger 15 gólollal követte. A csapat valamennyi tagja kivette részét a gólszerzésből. A nagy visszatérő Farkas egy ízben mesterhármast is lőtt, pedig nem támadó poszton játszott. Csak viszonyításként Klausz mesteri teljesítményét az elmúlt két évből feleleveníteném. A népszerű „Rigó” mind az 1941–42-es, mind az 1942–43-as bajnoki évadban 36 gólig jutott.
A bajnok Dorogi AC csapata: Bartos, Baumann, Bánsági, Bányai, Csermák, Csizmadia, Dunai, Farkas, Grosics, Janetka, Meszes, Mocsnik, Klausz, Pfluger, Sebők, Spielmann, Takács, Tóth, Turai, Uitz, Vázsonyi I., Vázsonyi II. Vezetőedző: Mézner István. Solymár Károly ekkor már a fronton teljesített szolgálatot, így ezúttal Nagy Sándor segítette közvetlenül az edző munkáját. Nagy Sándor szintén régi alapköve volt az egyesületnek, aki korábban vezetőedzőként is bizonyított, de gyakorlatilag amolyan mindenes volt a klubnál. Az elnök pedig a korábbi szakosztályvezető, Szilárd József, míg a szakosztályvezető Marossy Vince volt és szintén a szakmai stábhoz tartozott Kővári Antal intéző, aki az előző évben váltotta elődét, Gommermann Antalt, akit pénztárossá neveztek ki.
Mézner István vezetőedző és segítője, Nagy Sándor
Tóthot leszámítva, az 1939-es bajnok csapathoz hasonlóan, megint csak mindenki dorogi, egyben dorogi születésű volt a keretben. Valamennyi labdarúgónk képzett, technikás játékos, ragyogó állóképességgel, s ne feledjük, csapatunk párhuzamosan a kupában is vitézkedett. Azonban minden bizonnyal a dorogiak sikerének titka az egyedülálló csapategységben is rejlett. Gyakorlatilag nem lehetett olyan egyesületet találni az országban, amelynek valamennyi tagja ugyan onnan származott volna, ahonnan való volt a csapata. Ezek a dorogi játékosok együtt nőttek fel, együtt fociztak kisgyerekkoruktól kezdve és ismerték egymás gondolatát is. A barátság és a bajtársiasság minimum volt köztük, de minden bizonnyal ha a körülmények úgy hozzák, akár tűzbe is mentek volna egymásért. Az eredmények tekintélyt parancsolóak és tiszteletreméltóak, ugyanakkor tudatos, látványos játékkal születtek. A gárdának volt stílusa, fazonja és igazán közönségszórakoztató, élményszámba menő prodikciókkal rukkoltak elő meccsről-meccsre. A dorogi csapat nem elhanyagolható erényei közé tartozott, hogy roppant sportszerű gárda is volt egyben.
A képen a bajnokcsapat tagjai közül többek között Mocsnik, Csermák, Bartos, Meszes, Baumann és Spielmann.
A bajnokság zárófordulójára a Nemzeti Sport stábja néhány prominens szakemberrel együtt személyesen rándult le Dorogra, hogy testközelből lehessen részese a dorogiak bajnoki címének. Az eseményről készült tudósítást mindjárt a másnapi, 1944. június 30-i számban le is hozták, amelynek részletét itt is mellékelem, de néhány sorát kivonatként közzé is teszem.
„Pompásan megművelt, hegyes-völgyes tájakon robog velünk a vonat. Dorog mindig úgy élt az emlékezetünkben, mint a vidéki labdarúgás egyik kicsi, de biztos alapokon nyugvó fellegvára. Elhatároztuk, hogy felkeressük ezt a rokonszenves kis városkát, jobban mondva nagyközséget abból az alkalomból, hogy csapata megnyerte az NB III Dunamelléki csoportjának bajnokságát. Természetesen minden érdekelt bennünket, ami ezzel a győzelemmel és a DAC-cal összefügg. Dorog egyik csendes, tiszta utcáján ballagunk felfelé. Meiszter Frigyes, a labdarúgó szövetség elnökségi tagja figyelmeztett bennnünket: Három játékost tessék majd különösen megfigyelni; Grosicsot, Pflugert és Farkast. Jó kis játékosok. Grosics még csak a tizennyolcadik életévében van, de már három éve véd az első csapatban. Nagyon tehetséges. A bányakszinóban elfogyaszott ebéd után kisétálunk a pályára. A pálya fekvése festői. Fák szegélyezik és ezt koszorút szépen egészítik ki a háttérből kikandikáló budai hegyek. Északkeleti sarkában uszoda terül el. Emeletes öltözőhelyisége van, ezen kívül futópályával, fedett lelátóval rendelkezik. A játékosok jókedvűen vetkőznek és ez érthető is. Itt van az öltözőben a teljes DAC-vezetősége is. A vezetőség és a játékosok között pedig kitűnő az összhang. Gommermann Antal főpénztáros humorával, jókedvével, Marossy Vince szakosztályelnök a szolgálatkészségével kelt jó hangulatot, miközben Mézner István edző utasításokat ad a játékosainak.”
Az idézett Nemzeti Sport cikke
A sportújság tudósítója a játékosok közül külön beszélt Pflugerral és Farkassal is. A mérkőzésről rövid leírást is adnak. Az aktuális ellenfél a Fővárosi TK csapata volt. A dorogi játékosok iránt megelőlegezett rokonszenv a meccs során csak elmélyült a vendégekben. Különösen Pfluger játékától olvadoztak, aki már a 3. percben zúgó kapufát lőtt, később pedig szép góllal megszerezte a vezetést a mieinknek, majd a folyamatos hazai nyomás újabb góllá ért Tóth remek fejesgóljával. A második játékrészre is maradt egy fejesgól, ezúttal Meszes jóvoltából. A vendégek becsülettel küzdöttek és iparkodtak nem beleszaladni egy katasztrófális vereségbe. Igyekezetük megtérült, sőt még a szépítésre is kiváló alkalomhoz jutottak egy megítélt 11-essel. Ám Grosics megbabonázta az ellenfelet és még büntetőből sem lehetett bevenni a kapuját, s a hajrá perceiben Meszes szerzett újabb gólt és állította be a 4–0-ás végeredményt. Joggal ünnepelt a többezres nézősereg a mérkőzést követően, amely egyben a bajnoki címnek is szólt. Az örömmámorban még a játékvezető, Lázár Ferencnek is jutott jópár dícsérő szó a drukkerektől. A sportújság is megjegyezte, hogy jól vezette a találkozót, de hozzátette, hogy valójában nem volt nehéz dolga ezen a meccsen.
A megszerzett bajnoki cím nem csak egy volt a sorban, hiszen egyfajta mérföldkőnek is bizonyult. Ekkora annyira megerősödött a korábban is sokak által nagyratartott dorogi csapat, hogy készen állt sokkal magasabb szintű megmérettetésekre is. Mert innen csak felfelé vezetett a jövő útja és hamarosan az ország legjobbjai között fogjuk találni csapatunkat. A bajnoki siker szép és méltó megkoronázása volt a klub kerek 30 éves fennállásának. Ezen felül egy kisebb jubileum is kapcsolódott 1944 kora nyarához, ugyanis Pfluger Dezső kerek tíz éve játszott a Dorogban. Még a háború kegyetlen háttere majd az embertpróbáló hosszú ostrom sem tudta szétforgácsolni ezt a kiváló csapatot, amelyet az ellenfelek is egyre nagyobb tisztelettel és elismeréssel öveztek. A történelmi miliő külön sajátosságaként és hozadékaként érdemes megemlíteni, hogy ezen remek szezon során a német helyőrség parancsnoksága és velük együtt a Dorogon állomásozó német páncélos haderő egységének tagjai is gyakorta látogattak ki a csapat meccseire és részesei voltak ennek az emlékezetes időszaknak.
Borítókép: A bajnoki plakett domborműves díszítése
Szabó Gyula
Legutóbbi cikkek
