A dorogi szurkolóknak számtalan alkalommal volt részük kényeztetésben, de 1939. júniusában egészen biztos nagyon jó volt Dorog-drukkernek lenni. Egyrészt csapatuk nagyszerű teljesítménnyel, mégis izgalmas hajrával előbb bajnokságot nyert a harmadosztályban, majd a zárófordulót követő héten pedig egy igazi jutalommérkőzést játszhattak a Ferencváros nemzetközi szinten is klasszis csapata ellen. Ezen felül az akkori dorogi csapat nem is akármilyen rekorddal büszkélkedhetett, ugyanis a játékosok színe-java abszolút dorogi volt (A bejegyzés az 5 évvel ezelőtt megjelent cikkem frissített változata).
A dorogi klub 1924 óta folyamatosan a másodosztályban szerepelt, ahol azonban nem csak stabilan tartotta magát, hanem meghatározója volt a második vonalnak. Az 1937–38-as bajnoki évadot követően viszont az MLSZ nagy átszervezése miatt adminisztratív módon átalakították a rendszert úgy, hogy változatlan elnevezés mellett mégis harmadosztályúnak minősítették a Középmagyar alszövetség I. osztályát. A mieink egyébként az 5. helyen végeztek akkor. Az átszervezés azonban semmit sem vont le a bajnokság varázsából és színvonalából. A Dorog kiválóan szerepelt, de ellenlábas bőven akadt, így bár ugyan vezették a tavaszi rajt előtt a tabellát, a bajnokság kimenetelét aligha lehetett előre megjósolni. Az ősz folyamán nem egyszer villogtatta oroszlánkörmeit a csapat, amelynek számos ellenfél esett áldozatul. Köztük is a Balassagyarmat egyébként kiváló gárdája, akiket a dorogiak idegenben hengereltek le 7 : 1 arányban. A Szolnoki AC sem volt sokkal szerencsésebb, akiket pedig 5–2-re páholtak el. Azonban a legtöbb mérkőzés szorosabb eredményekkel zárult.
Az 1939. március 26-án induló tavaszi szezonnak úgy vágtak neki a fiúk, hogy szerették volna megtartani éllovas pozíciójukat, egyben a bajnoki címet elhódítani. A kiegyensúlyozott teljesítmény mellett tavaszra is maradt néhány gólzáporos siker. A Gödöllőt és a Monort egyaránt 5–0-ra verték, míg a Cegléd elleni őszről elhalaszott meccsen 9 : 0-ra lépték le ellenfelüket. A szezon legnagyobb arányú győzelmét a vörösvári BKSC felett aratták, ahol az ellenállhatatlan mieink meg sem álltak a kétszámjegyig. A meccs 10–0-ra zárult. Valamennyi játékos sziporkázott azon a találkozón, ám Pfluger Dezső kirobbanó formája még a mesterhármast elért Turai Lajoson is túl tett, ugyanis „Fifa” ötször zörgette meg az ellenfél hálóját. A Balassagyarmat ezúttal sem kerülte el a sorsát, bár mintha feljavultak volna, ugyanis ezúttal „csak” 4–2-re kaptak ki Dorogon. Keményebb diónak bizonyult a Rákosliget elleni összecsapás, ahol nagyon kiélezett küzdelemben sikerült 3–2-re felülkerekedni. A mezőny közben kettészakadt, pontosabban az élmezőny húzott el, viszont a vezető négyes szószerint egymás nyakán lihegett. A jó szereplés ellénre csak egyetlen pont volt a dorogiak előnye a Dunakeszi előtt a bajnoki célegyenesben.
A Dorog–Gödöllő bajnoki mérkőzést követően a két csapat játkosai és vezetői közös fotója 1939-ben
Négy forduló volt csak hátra és valamennyi élcsapat közül a Dorognak volt a legnehezebb sorsolása, ugyanis éppen a három üldöző ellen jöttek sorjában a meccsei, mégpedig a tabellán éppen elfoglalt helyük sorrendjében. Azaz elsőként a 2. helyen álló Dunakeszi, majd a 3. Vecsés, végül a 4. Szolnok. A Dunakeszi azonban nem tudott ellenállni a dorogi rohamoknak és védelmük négyszer kapitulált a dorogi támadókkal szemben, majd a Vecsés is akkora zakót kapott, hogy nem is tértek magukhoz és a végére leszorultak a dobogóról is. A káposztájáról nevezetes település csapatának kapuját 6 góllal terhelték meg a mieink. Ezt követően került volna sor az akkor már a 3. helyen álló Szolnok elleni derbire június 11-én, ám akkora felhőszakadás történt, hogy a mérkőzést el kellett halasztani. Ősszel biztosan vertük őket, de az elmaradt fordulónk ellenére mégis bajnoknak kiáltották ki a Dorogot, ugyanis a záróforduló előtt két ponttal vezette a bajnokságot, de akkora fölényes gólaránnyal, hogy egy esetleges vereség és a Dunakeszi győzelme esetén sem lehetett volna beelőzni őket. Arról nem is beszélve, hogy ott volt az elmaradt meccsük is. Így június 18-án már biztos bajnokként futottak ki a Cegléd elleni találkozóra a legények. Helyzetüket kihasználva három újoncot is a kezdőbe neveztek, majd a mérkőzés során az ellenféllel szemben azt a luxust is megengedhették maguknak, hogy 11-est hibázzanak, mégis biztosan hozták a meccset 3–2-re.
A kiváló dorogi játékosok közül is az egyik legkiemelkedőbb Pfluger Dezső (jobbról) volt. Játékostársával ezúttal civilben a dorogi stadion tribünje előtt (forrás: Tóthné Pfluger Zsuzsa albumából).
A Dorog az elmaradt meccsétől függetlenül is 4 pont előnnyel végzett az élen. Ezért meg is egyezett a dorogi és a szolnoki klub, hogy teljesen felesleges utólag lejátszani a találkozót, hiszen a presztízsen kívül semmi egyéb jelentősége sem lenne. Ehhez a Szövetség is beleegyezését adta, így a dorogiak egy meccsel kevesebbet játszva 17 győzelme mellett 3 döntetlennel és egyetlen vereséggel, 92 : 27-es fantasztikus gólaránnyal története során hatodik bajnoki címét szerezte. Egyetlen botlásuk még novemberben a Vecsés otthonában 3–2-re elveszített meccsük volt. Ezzel pedig egyben most már valóban, újra a másodosztályba jutottak fel. A bajnoki cím szép fegyvertény volt, s mindezt a klub fennállásának 25. évfordulóján sikerült, ezzel is hangolódva az ünnepi évre.
A Dorogi AC bajnokcsapata: Bánsági, Bárkai, Bencze, Budavári, Csermák, Dunai, Gárdos, Gregorovics, Gyarmati, Gyömbér, Gyurcsó, Horváth, Klausz, Kövecses, Lampert, Nagy, Nagyfejő, Perl, Pfluger, Pick, Prohászka, Turai, Vázsonyi. Vezetőedző: Mézner István.
Érdemes ezt a csapatnévsort megbecsülni, akár megtanulni is, ugyanis egyedülálló módon, valamennyien dorogiak voltak, sőt valamennyien Dorogon is születtek! Ez pedig még a régi időkben is nagy szó volt, ugyanis már akkoriban is a légiósokra építettek országszerte a klubok. Az 1938–39-es Dorogi AC szószerint dorogi csapat volt.
Nem volt ez sokkal másként a szakmai stáb esetében sem, ugyanis Mézner István vezetőedző játékosaihoz hasonlóan szintén nem csak Dorogon élt, de ott is született. Mézner mester munkáját Solymár Károly edző, az egykori olimpikon és többszörös magyar bajnok atléta segítette, aki Dorog sportéletében vezető szerepet játszott a két világháború közötti időszakban és a sporttelep főgondnoka is volt egyben. Mégha nem is dorogi születésű, de 1927 óta Dorogon élt és vérbeli dorogivá vált. Feleséget is innen választott és gyermekei már Dorogon születtek. Szintén ízig-vérig dorogi volt Gácser János klubigazgató, elnök, aki 16 éven át töltötte be posztját, mint az egyesület első embere. Szilárd József szakosztályvezető pedig a közeli Piszkéről származott, aki fiatalon már Dorogon élt és munkálkodott. A sport elkötelezettsége mellett országos hírű gépészmérnök is volt.
A két évvel korábbi Dorog – Ferencváros mérkőzés plakátja
Egy héttel a Cegléd elleni zárófordulót követően nem hogy tartott még a futball-láz Dorogon, de még fokozódott is, ugyanis június 25-én az NB I-ben éppen akkor ezüstérmet nyert Ferencváros csapata érkezett Dorogra, hogy megmérkőzzön az újdonsült bajnok ellen. A mérkőzés egyfajta jutalom ráadása volt a kiváló bajnoki évnek, egyben a Fradi tisztelete nem csak a bajnoki címünknek, hanem a 25 éves fennállásnak is szólt. Nagynevű ellenfelük ellen sorrendben ez volt a negyedik hivatalos meccsük a mieinknek. Bő egy évtizeddel korábban, 1928 decemberében a Magyar Kupában találkoztak első ízben, mégpedig az Üllői úti stadionban. Akkor alaposan elkalapálták a mieinket, mégpedig 9 : 0-ra. Az időjárás miatt is nevezetes maradt az a meccs, ugyanis hatlamas hózáporban játszották. A Dorog vendégeként 1936-ban tette először tiszteletét a Fradi. Itt már nagyon szoros és kiegyenlített volt a mérkőzés, s bár nagy nehezen, de végül nyertek a fővárosi zöld-fehérek, a meccs elején a dorogiak alaposan meglepték őket. Bátor, lendületes támadások jellemezték a dorogiak játékát, akik 2–0-ra hamar elhúztak, ám végül 4 : 3 arányban a rutin döntött a vendégek javára. A két klub között egész korrekt viszony kezdett kialakulni és a ferencvárosiak innentől kezdve szívesen jöttek Dorogra, mi több, még szemet is vetettek jónéhány dorogi tehetségre. Közülük az ifú Sziffertet le is igazolták a következő évben, amikor 1937 nyarán újfent Dorogon vendégszerepeltek. Bár nyertek 2–0-ra, a Nemzeti Sport főcímében azt írta, hogy bizony a Dorog is győzhetett volna. A dorogi fiú a következő évben már bajnoki címet nyert az első osztályban a Fradival és nagyszerű pályafutása során 160 NB I-es mérkőzésen szerepelt. Később visszatért Dorogra és itt fejezte be pályafutását.
Korabeli újságcikk a Nemzeti Sportból
1939 kora nyarán pedig immár harmadszor jöttek Dorogra és a dorogi közönség ezúttal is túlcsordulásig megtöltötte a stadiont. A vendég sztárcsapat soraiban többek között Pálinkás József, Tátrai Sándor, Szoyka Kornél, Lázár Gyula, Sárosi Béla, Pósa Béla, Bíró Mihály, Jakab László, Toldi Géza, Kiszely István és Gyetvai László érkezett Hlavay György vezetőedző irányításával. A kezdéshez felsorakozott két csapat ezúttal is megadta a szokásos protokolt és tiszteletet a rendezvénynek. A játékosok kölcsönösen köszöntötték egymást és a dorogi publikumot. Dorogi és ferencvárosi előljárók köszöntő beszédeket mondtak. Szokásoknak megfelelően a sporttelep ezúttal is zászló- és virágdíszben pompázott. A dorogi csapat ezúttal sem okozott csalódást és tisztes helytállás mellett 3 : 0 arányban hajolt meg ellenfele nagyobb tudása és rutinja előtt. Az FTC részéről nem fukarkodtak a dícséretben sem a játékosok, sem a szakvezetők. A dorogi csapatban több olyan játékost is megneveztek, akiket első osztályú kvalitásúnak ítéltek. Különösen Pfluger Dezső, Turai Lajos és Lampert Mátyás játékát nevezték klasszisokhoz mérhetően, de a teljes dorogi csapat előtt megemelték kalapjukat és szívből gratuláltak Mézner edzőnek. A Fradi vezetői nem hizelegni akartak, hanem komolyan szóltak, s bennüket igazolta is a jövő, ugyanis valamennyi nevezett kiemelt dorogi később a leendő NB I-es Dorog csapatában is meghatározó játékosok lettek, sőt Pfluger esetében még a válogatottság lehetősége is felmerült.
A csapatok köszöntése a futópályán felsorakozott díszvendégek sorfala között a Fradi ellen Dorogon
Míg a sikeres évadot ünnepelte mindenki és a dorogiak felsőbb osztályban való szereplésének esélylatolgatása zajlott, a háború viharfelhői a háttérben nőttön nőttek és alig több, mint két hónnapal később kitört a II. világháború. A negyedévszázados ünnepi évnek külön cikkben is emléket kívánok állítani, amelyre majd az akkoriban rendezett központi ünnepség idejének pontos évfordulójának napján fog sor kerülni.
Borítókép: Az 1939-es bajnokcsapat. Balról: Szilárd József szakosztályvezető, Gácser János elnök, Prohászka, Nagyfejő, Horváth, Pfluger, Bánsági, Budavári, Csermák, Turai, Klausz, Bárkai, Pick, Gyurcsó, Solymár Károly intéző, Mézner István vezetőedző.
Szabó Gyula
