Hírek

Papszentelést tartottak Esztergomban

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldozópappá szentelte Alpek Gergely, Piukovics Dániel, Riesz Benedek és Schmotzer Kristóf diakónusokat június 15-én, szombaton délelőtt az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyházban – írja a Magyar Kurír.

A papszentelési misén az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papsága koncelebrált, élükön a főegyházmegye segédpüspökeivel, Mohos Gáborral, Fábry Kornéllal és Martos Levente Balázzsal.

A főcelebráns, Erdő Péter bíboros, prímás köszöntötte a hívek sokaságát és a klerikusokat, köztük külön az ezüstmisés Mohos Gábor segédpüspököt, valamint a gyémánt-, az arany- és ezüstmisés papokat.

„Nagy örömmel vagyunk itt hálát adni; új papok szentelésére gyűltünk egybe, ugyanakkor hálát adunk a jubiláns paptestvérekért is, akik ajándékok az Egyház számára. Kívánom Isten áldását rájuk és sok örömet a szolgálatban, amit egykor, sok évvel ezelőtt vállaltak. Külön kérjük az újmisésekre Isten kegyelmét, áldását, hogy eltelve a Szentlélek erejével teljesíthessék szolgálatukat.”

Ezt követően az olvasmányok hangzottak el: a Királyok első könyvéből, Illés prófétáról és Elizeus próféta meghívásáról, valamint az evangélium Máté könyvéből, a hegyi beszédből (Mt 5,33–37).

A paszentelés szertartása a szentelendők bemutatásával kezdődött.

Erdő Péter bíboros homíliájában a felolvasott evangéliumi szakaszból kiindulva elsősorban az eskü ó- és újszövetségi megítéléséről, majd az áldozópapság lényegéről beszélt. A homília teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el.

A szentbeszéd után a szentelendők, miután kinyilvánították szándékukat, hogy Istennek tetsző módon élik meg szolgálatukat, megígérték tiszteletüket és engedelmességüket a főpásztornak. Hűségük jeleként főpásztoruk, Erdő Péter bíboros kezébe tették kezüket.

Ezután a jelenlévők elimádkozták a Mindenszentek litániáját, miközben a szentelendők a földre borulva fejezték ki Istennek való önátadásukat. A szentelő bíboros ezután a kézfeltétel által átadta papi hatalmat a diakónusoknak, majd az egyházmegye papjai a felszenteltek fejére téve kezüket befogadták őket a papi közösségbe.

Ezután hangzott el a felszentelő ima, majd az újonnan szentelt papok felvették a stólát és a kazulát, a papi ruhát. A főpásztor megkente a kezüket krizmával.

A továbbiakban a főpásztor átadta nekik a kelyhet és a paténát, rajta a kenyérrel. Ezután az új papok békecsókkal köszöntötték az őket felszentelő főpásztort, majd valamennyi jelen lévő pap is békecsókkal köszöntötte az új paptársakat.

A szentmise végén Erdő Péter bíboros az újmisés áldás előtt kifejtette: „A régiek azt mondták, a papszentelésre nemcsak eljövünk, hanem elzarándokolunk. S tudom, hogy mi mind, akik most itt vagyunk, zarándokként jöttünk ide és újmisés áldásban is részesülünk, »amiért – mint mondták egykor – érdemes akár egy pár csizmát is elkoptatni«.”

Az újonnan szenteltek a főpásztoruk kérésére újmisés áldásukat elsőként neki adták. A papszentelési misén az esztergomi bazilika kórusa látta el a zenei szolgálatot, Kovács Péter karnagy vezetésével.

Az újmisés papok bemutatkozása ITT érhető el!

Fotók: Wagner-Csapó József/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Videó: Kardinális
Forrás: Körössy László/Magyar Kurír