Dorog

Játszóteret adtak át a dorogi Eötvös iskolában

Mintegy 34 millió forint önkormányzati támogatással és az iskola alapítványának 5 millió forintos hozzájárulásával új játszóteret telepítettek a Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskola Eötvös József Tagiskolájának udvarán.

Május 31-én, pénteken a játszótér ünnepélyes átadóján dr. Tittmann János, Dorog polgármestere kiemelte, hogy az önkormányzat és az iskolai alapítvány összefogásával valósult meg az intézmény régi álma: új, biztonságos játékokat építettek az udvarra. Mostantól az ütéscsökkentő gumitáblákra épített eszközök között kombinált mászókák-csúszdák, fészek- és hagyományos hinták, forgóeszközök várják a gyerekeket. A polgármester kiemelte, hogy jövőre a bölcsődében folytatódik a játszótér-építési program. Továbbá a Jubileum téren egy, a KalanDorkához hasonló volumenű, különleges játszópark készül majd a „zöld város” program keretein belül.

Vig Attila, az intézmény igazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy régi vágyuk valósult meg az összefogásnak köszönhetően. „Az általános iskolás gyermekek számára nagyon fontos a játék” – jegyezte meg, majd kiemelte, hogy a játszótér telepítése kapcsán rajzpályázatot hirdettek az intézményben, melynek keretében rengeteg kisiskolás lerajzolhatta, hogy ő milyen játszóteret képzelne el a sulijában. Végül a rajzok által választották ki a legmegfelelőbb játékokat. A pályázat sikerességét ez a felirat jelzi: „Álmaim játszótere – Megvalósult!”

Megosztás