Nagy Tímea az ismeretei alapján, saját szemszögéből mutatja be Dorogot az ide látogatóknak. Fogadjátok szeretettel írását.
Az én városom fennállása óta már sok mindent látott, de leginkább bátor, szorgalmas embereket, erős akaratot és együttműködést. Szeretett településünkön mindig jól megfért a magyar lakosság mellett a német és a szlovák kisebbség. A város nevének eredete, a szlovák „drug” szó is társat, barátot jelent.
Az 1600-as években térségünkbe érkező német telepesek kitartó munkával megművelték az itteni földeket. A sváb arculat sokáig meghatározó volt településünkön.
A méltán híres Postakocsi-állomás a Bécs és Buda közötti forgalmat szolgálta, a hosszú út porától megfáradt lovakat itt válthatták le. Hazánk olyan neves személyiségei is megfordultak itt, mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós és Kazinczy Ferenc.
Településünk történelmének legjelentősebb mérföldköve (vagyis széndarabja) 1845-re datálódik, amikor is megindult a szénbányászat. A szén jól jelképezi Dorog lelkületét. Szén nélkül nem lehetne élet a Földön. A gyémánt is egy széndarab, de a legkeményebb szén a Földön, nem karcolódik, nem kopik és ez által a legdrágább, örökké csillogó kő.
A 19. század végére már városunk lett a szénmedence központja. Majd eljött az 1905-ös esztendő és ekkor érkezett az akkor még kis falunkba Felsőbányáról, egy bajuszos, megnyerő mosolyú, kerek arcú bányamérnök, a „város atyja”: Schmidt Sándor.
Schmidt Sándor magyar királyi bányaügyi főtanácsos, Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányavállalat dorogi igazgatója. 28 éven át tartó áldozatos munkájának köszönhetjük, hogy Dorog elfoglalhatta méltó helyét térképünkön. Falunk lakossága, igazgatósága alatt 2000 főről 8000 főre emelkedett.
Kiváló művészeket csábított ide, hogy segítsenek településünk felvirágoztatásában. Az ide érkező művészek közül kettő különösen kiemelkedő: Gáthy Zoltán és Fleischl Róbert. Gáthy Zoltán, könyvárunk névadójának impozáns alkotásai ma is meghatározzák városunk arculatát. Az ő munkáját dicsérhetjük, ha rápillantunk könyvárunk (volt Bányakaszinó) épületére, a Sporttelepre, Sportuszodára, Schmidt-villára, Városházára, Bányásztemplomra és még hosszan folytathatnánk a sort.
Ha könyvtárunkra nézünk, elképzelhetjük, milyen lehetett itt az élet, amikor még Bányakaszinóként működött. A kívülről klasszicista, belül a 20-as évek divatjának megfelelő, szecessziós, cirádás, kristálycsilláros bálterem sok ünnepi eseménynek adott otthont. Volt itt még tiszti étterem, olvasó- és játékterem, színpad, vendégszobák. Sok szerelem is szövődhetett ezeken a falakon belül.
Művelődési Házunk, a volt Munkásotthon, a dorogiak által csak „Muki”-ként emlegetett épület Fleischl Róbert keze munkáját dicséri. Ez a monumentális, klasszicista épület, talán az ország legszebb művelődési háza, a dorogiak szerint egészen biztosan az. Ennek a fenséges épületnek az 1928-as átadása se volt mindennapi, erre az alkalomra Heczeg Ferenc ünnepi beszédet is írt. Helyiségei is Dorog nagyjairól kapták a nevüket. A bálterem Schmidt Sándor, a kiállító terem Gáthy Zoltán, a fogadóterem Fleisch Róbert nevét viseli. A színházterem Haranghy Jenő „A szén születése” seccó sorozata szintén egyedi és egyben megindító.
A művelődési házzal szemben található gimnázium Zsigmondy Vilmos bányamérnökről kapta a nevét. Zsigmondy Vilmos Jókai barátja volt, állítólag ő a Fekete gyémántok című regényének modellje. A művelődési ház és a gimnázium által körülhatárolt Otthon tér hűs fái helyet adnak a sportolásra, sétálásra, andalgásra. Valaha ebben a parkban állt az az F típusú vágathajtó gép, ami ma a Reimann Bányászattörténeti Miniverzumban foglalhatta el méltó helyét. A Miniverzum a Különleges Múzeumok és Gyűjtemények kötetben is helyet kapott. Az épület kialakítása, színvilága is városunk bányász múltjára utal. A piros szín az életet jelképezi, a fekete a szenet.
De városunk nem csak a szorgos munkában, a szórakozásban és a sportolásban is jeleskedik. Három jelentős ünnepségünk van egy évben, a Bányász-napok, a Kosbor és a május elsejei felvonulás. A Bányász-napokat minden szeptember első hétvégéjén, Borbála (a bányászok védőszentjének) napján tartjuk. Ilyenkor a Dorogi Bányász Zenekar indulójára ébredhetünk. A május elsejei felvonulások évtizedek óta mindig jó hangulatban telnek, a felvonulók virslit ehetnek mustárral és sört ihatnak,mint a békeidőkben. Ilyenkor az énekszó és a vidám nevetések szállnak az égig, ahogy gyakran a felvonuláson osztogatott lufik.
A Kosbor minden év júniusában kerül megrendezésre, ilyenkor az ország bortelmelőinek nedűit kortyolgathatjuk. A programot messze ismert táncegyütteseink fellépései színesítik. Az Otthon tér szökőkútját őrző két teknősbéka sok vidám arcot lát ezekben a napokban.
Városunk sportélete is kiemelkedő. Ha Dorogot említjük, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból az országosan is ismert Dorogi FC-t sem. Focicsapatunk mottója is utal városunk múltjára: „Jó szerencsét!” A mezek színe is természetesen piros és fekete. A futballcsapat hírét, 1914-es alapítása óta olyan NB I-es focisták öregbítették, mint Buzánszky Jenő, Grosics Gyula és Szűcs Lajos. Dorog tekeélete is országos hírű. Azt mondják: „Aki dorogi, az mind tud tekézni!”
A sport kedvelői mellett a természetbarátokat is várja, bányatavunk, a csodálatos Palatinus-tó. Ez a türkizkék színű gyöngyszemünk várja az úszni, búvárkodni, vitorlázni vágyókat. Bányatavunkat nem csak a környékbeliek szeretik, járnak ide az ország minden részéről, Budapestről, még Szlovákiából is.
Dorogon mindenki megtalálhatja tehát, amit szeretne, hogy azt mondhassa: „Igen, ez az én városom!”.
Nagy Tímea
