Bárdos Sándor 1904. május 27-én Mezőtúron született. Fiatalon a fővárosban indult a labdarúgó pályafutása. Előbb az első osztályban szereplő Budapesti TC játékosa volt, majd 1923-ban Dorogra igazolt. A Dorogi AC meghatározó tagja lett fedezet poszton és több válogatott csapatba is meghívást kapott. Részese volt a dorogi gárda legkorábbi sikereinek, amellyel többszörös bajnoki címet is nyert. Aktív játékos pályafutását követően a sport számtalan területén munkálkodott, s kivétel nélkül magas szinten. Volt vezetőedző, intéző, játékosmegfigyelő, MLSZ referens, játékvezető, testnevelő tanár és szakfelügyelő. Születésének 120 éves évfordulója alkalmából tisztelgünk emléke előtt.
Az ifjú Bárdos Budapesten vált igazolt labdarúgóvá és az ország legrégebbi és igen sikeres első osztályú egyesületének, a BTC csapatának volt a tagja. 1923-ban igazolt Dorogra, ahol csakhamar a bányász gárda oszlopos tagja lett. A dorogi klub első nagy sikereinek időszakában meghatározó szereplő volt. A csapattal ötször nyert bajnoki címet (1923, 1927, 1928, 1929, 1932) – ebből egyet a harmadosztályban, négyet pedig a másodosztályban -, háromszor kerületi döntőt (1927, 1929, 1932) és ugyancsak három alkalommal bajnoki bronzérmet (1926, 1934, 1935). Ugyancsak meghatározó tagja volt a kor különböző válogatott csapatainak. Az aktív játékot 1935-ben fejezte be Dorogon, majd edzői képesítést szerzett.
Az 1920-as évek kiváló dorogi csapata. Bárdos Sándor jobbról a negyedik, közvetlenül Kertész kapus mögött.
Edzőként elsőként a szomszédos Esztergomban mutatkozott be, mégpedig sikerrel, majd az NB I-be jutott dorogi csapat vezetőedzője lett. Vezetésével a gárda nemcsak biztosan harcolta ki a bentmaradást, de az 1945–1946-os évadban csoportjában a 2. helyen, összesítésben pedig a 12. helyen végeztek. Ezt követően a harmadosztályú Viscosa csapatát vezette a másodosztályba, ahol szintén meghatározó gárdaként szerepeltek. 1949-től a Dorog technikai vezetőjeként munkálkodott. Közben sikeres játékvezetői vizsgát is tett és egyik legemlékezetesebb bírói tevékenységeként a Dorog–Magyar válogatott mérkőzést vezette. Ezen felül testnevelő tanárként is dolgozott Dorogon a Petőfi és a Dózsa iskolában. Az 1950-es években megyei szövetségi kapitánynak nevezték ki, valamint a megyei sporttestület elnökségi tagjának választották, ezen felül az MLSZ tagjaként is tevékenykedett, továbbá a labdarúgó válogatottnál Sós Károly szövetségi kapitány munkáját segítette.
Bárdos címeres mezben az amatör válogatott tagjaként a Bulgária elleni mérkőzés közös csoportképén. Az ülő sorban a harmadik, mellette az ugyancsak dorogi Frayt.
A sport mellett a Dorogi Szénbányák Vállalat dolgozója is volt, mégpedig a Szolgáltató Üzem Fatelepének körzetvezető helyettesként, ahol 1964-ig, nyugdíjazásáig dolgozott. Számos sport kitüntetés mellett Kiváló Dolgozó elimerésben is részesült. Két gyermeke; Sándor és Annamária Dorogon született, s mindketten kiemelkedő életpályával büszkélkedhettek. Fia bányagépész, bányavillamossági mérnök és fejlesztési kutató, aki számos világhírű cégnek is dolgozott, többek között Kandában és az Amerikai Egyesült Államokban. Leánya neves ipar- és keramikusművész, grafikus és tanító, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnökségének tagja. Tanított a dorogi Eötvös iskolában, valamint az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskola adjunktusa volt.
A Dorogi AC csapata 1926-ban. Bárdos a játékosok között hátul, az utolsó előtti a sorban.
Az igen sokoldalú és minden téren sikeres közéleti- és sportember életének 75. évében, 1978. október 22-én hunyt el Esztergomban. Neve és emléke a Dorogi AC sporttörténetének legfényesebb lapjai között szerepel.
Borítókép: Bárdos Sándor portréja egy 1950-es évek első felében készült dorogi sporttablóról
Szabó Gyula
