2004. április 30-án, péntek este fergetes teltházas koncertet adott az ország egyik legnépszerűbb rockzenekara, a debreceni Tankcsapda Dorogon, a József Attila Művelődési Házban. Az eseményre közvetlenül Magyarország hivatalos uniós tagságát megelőző napon került sor, amellyel összefüggésben a zenakar frontembere, Lukács László úgy konferálta fel a produkciójukat a színpadon, mint a szabad Magyarországon való utolsó fellépésüket.
Érdekes párhuzam alakult ki a kerek két évtizeddel ezelőtti rockkoncert és hazánk hivatalos uniós taggá válásának dátuma között. Ugyanis az ország egyik legnépszerűbb rockbandája, a Tankcsapada éppen az uniós tagságunkat megelőző napon lépett fel Dorogon. A debreceni formáció számára élből is történelminek számított a 2004-es esztendő, ugyanis a zenekar fennállásának 15. éve volt. A csapat egy évvel korábban, 2003-ban megjelent legújabb stúdióalbuma, az Élni vagy égni című alkotása ugyancsak történelmi napon, szeptember 29-én, a Pákozdi csata évfordulóján jelent meg. Az új album apropójából országos turnéra indultak, amely stílszerűen az új album címét viselte. Ennek lett az egyik állomása Dorog, amelyre április utolsó napján került sor, a helyi patinás művelődési központ alsó szintjén lévő fogadó- és báltermében. A zenekar legfrissebb kiadványa a stúdiólemezeik sorában immár a kilencedik és az előző nyolc alkotásukhoz hasonlóan, igen sikeres volt. A korábbi albumok kivétel nélkül Aranylemezzé váltak, míg a 2001-es Agyarország már a Platinalemez rangjára emelkedett, s ezt az akkori Élni vagy égni albumuk is megismételte.
A Tankcsapda 2004-ben (forrás: Magyar Zenei Portál – music.com, Tankcsapda interjú 2004.)
A zenekar a hírnevének megfelelően, kitett magáért és minden szempontból egy emlékezetes élményt adott a közönség számára. A repertoár részben az új album dalait foglalta magában, de egyben az addigi másfél évtizedes termésükből egy kiváló, s élvezetes keresztmetszetet prezentáltak. Mindezt jó minőségű hangosítással és színpadi show-elemekkel, fénytechnikával kombinálva. A túlcsordulásig telt nagyteremben remek hangulat uralkodott. A nyitódalt követően Lukács László frontember köszöntötte a közönséget és úgy konferálta fel az előadást, mint a Tankcsapda utolsó koncertjét a szabad Magyarországon. Ezzel is félreérthetetlenül utalva arra a történelmi mérföldkőre, amely másnap, május elsején emelkedett hivatalos érvényűvé, nevezetesen, hazánk Európai Unióba történő csatlakozása. Immár két kerek évtizede vagyunk tagok, amelynek előnyeiről és hátrányairól legalább annyira megosztott a hazai lakosság, mint a belépés megszavazását illetően volt 2003. április 13-án. A szavazás napja a megszokottaktól eltérően, szombati napra lett kiírva, s egy évvel később, a hivatalos tagságunk is szombati napra datálódott. Legyen bárki akár pártolója, akár ellenzője a tagságunknak, bőven akadnak olyan dolgok az Unióval kapcsolatban, amelyek óhatatlanul és joggal váltanak ki ellenérzéseket.
2004-ben, a zenakar fennállásának 15 évfordulójára kiadott dupla válogatásalbum borítója (forrás: Discogs.com)
Kezdve azzal, hogy mindjárt a kiírt szavazás körülményei is erősen szembementek a joggal. Ugyanis a hivatalos előírások értelmében, az érvényes szavazáshoz 50+1%-os részvételi arány szükséges. Ezzel szemben a szavazásra jogosult magyar lakosság mindössze 45.62%-a ment el voksolni, de a leadott szavazatokból sem volt mind érvényes, s az értékelhető szavazatokból is csak 83,76% támogatta a csatlakozást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy durván 3 millió 680 ezer ember kívánta az Uniót, amely messze kevesebb, mint az összlakosság fele. Ezen felül igencsak visszatetsző, hogy az Uniós Parlament vezetőinek színe-java finoman szólva sem tartozik a fedhetetlen erkölcsű egyének közé. Sokszor támad olyan érzése az embernek, hogy az uniós képviselők mintha a nemzetállamok érdkeivel ellentétes módon tevékenykednének. Tény, hogy tartoznak kecsegtető előnyök is a tagsággal, hiszen a határok megnyíltak előttünk, s Európa legtöbb országába egyszerű vízum nélkül eljutni. Ugyanakkor a szabadáramlás elszívott jelentős életerős munkaerőt és elképesztő számú honfitársunk hagyta maga mögött a hazai terepet. Szomorú, hogy Magyarországon himer-hamar európai mértékűvé váltak az árak, viszont az átlagfizetések a mai napig töredéke csak az EU-s béreknek. Egy józanul gondolkódó ember sem veheti igazán komolynak és hitelesnek az olyan Uniót, ahol a Benes-féle dekrétumokat változatlanul érvenyben tartják.
Egy régi dedikált ereklyét is őrzök, amelyet közel 30 éve kaptam a zenakartól.
A Tankcsapda formációja a Lukács László basszusgitár, ének, Molnár „Cseresznye” Levente gitár és Fejes Tamás dob felállásban lépett színpadra. A tartalmas koncert megfelelő hosszúságú is volt, ráadás dalokkal fűszerezve. Szemmel láthatóan a lelkes közönségen kívül a zenekar tagjai is élvezték az előadást, amelynek befejeztét követően kijöttek a rajongók közé és kötetlenül lehetett beszélgetni velük. Lukács az előtérben lévő ruhatár pultján ülve kézséggel fogadta a nagyérdemű tagjait. Mindenkihez volt legalább egy-két kedves szava, mondata, de többekkel is hosszasan elbeszélgetett. Magam is részese lehettem Lukács Lászlóval egy kiadós és közvetlen beszélgetésnek, amelyben többek között szó esett az év számos tervezett eseményeiről, közte a 15 éves évfordulóra időzített dupla album kiadásáról, további koncertprogramokról.
11 év elteltével ismét együtt a Tankcsapdával, mégpedig San Franciscoban 2015-ben
A csapat ráérősen, még jó darabig elidőzött a helyszínen, amíg végül elbúcsúztak. Megköszönték a részvételt és a szervezést, majd útra keltek. A zenekar két nappal később, május 2-án már a fővárosi majális alkalmán játszott a soproni Moby Dick metal alakulattal a Tabánban, immár az uniós Magyarországon. Az élet nagy rendező, ahogy mondani szokták és valóban, hiszen nem gondoltam volna, hogy 11 év múlva találkozom viszont a csapattal, mégpedig a világ másik felén. 2015 novemberében a San Franciscoban történt fellépésüket láthattam, majd a roppant szigorú helyi biztonsági szolgálat ellenére, a zenekar tagjainak köszönhetően, létre jött a személyes találkozás is az öltözőben. Lukács Lacival szóba hoztuk a 2004-es dorogi bulit is, amelyre még ekkora időtávból is jó szívvel emlékezett vissza.
Borítókép: A 2004-es dorogi koncertről megőrzött belépőjegyem
Szabó Gyula
