Hazánk történelmének legdicsőbb lapjain méltán emlegetett 1848–49-es szabadságharcunk kiemelkedő része az 1849-es Tavaszi hadjárat, amely során térségünk is középpontba került és fontos események részese lehetett, különösen az április utolsó harmadában lezajlott hadászati műveletek idején. Emlékcikkünkben egyben a helyi hősök, önkéntesek, nemzetőrök és honvédek előtt külön is tisztelgünk és példaként állítjuk a jelen és az eljövendő generáció elé.
1848. szeptember 29-én a Pákozdi és vele összefüggésben, az Ozorai csata sikerét követően a magyar csapatok fokozatosan szorították ki az ország területéről az intervenciós seregeket. A győzelmeket hozó honvédő harcnak köszönhetően sikerült megvédeni a márciusban és áprilisban elért vívmányokat, valamint a betolakódóktól megtisztítani az országot. Október 6-án Bécsben újabb forradalom tört ki, amelynek egyik mozgató eleme a magyar csapatok ellen bevetendő császári csapatok késleltetése, akadályoztatása. Amennyiben a magyar egységek megindultak volna egyenesen Bécs ellen, megsegítve az ottani forradalmi erőket és velük egyesülve nem csak Magyarország végleges függetlenségével kecsegtetett, hanem akár a Habsburg birodalom összeomlását is előidézhette volna. A császárvárosban végigsöprő népfelkelés és a közelgő magyar seregek hírére a bécsi udvar nem mert a helyén maradni és Olmützbe menekült. A magyar csapatok október 10-én már a határon álltak, azonban ekkor még nem léptek osztrák területre. Hadászati szempontból egyértelmű és kívánatos húzásnak ígérkezett volna egy mielőbbi támadás az osztrák főváros bevételére, azonban a magyar kormány mindvégig tiszteletben kívánta tartani a törvényességi szempontokat és kereteket is, ugyanis innentől fogva a korábbi honvédelem már az ellenséges területeken végrehajtott támadásban ment volna át. Így egy darabig várakozó állásponton maradtak, miközben a császáriak kihasználva az időnyerést, soraikat rendezhették és csapatösszevonásokkal erősíthették pozíciójukat. Főparancsnoknak Windisch-Grätz tábornagyot nevezték ki.
A szabadságharc legjelentősebb hadműveletei (forrás: groomania.nl)
Bem József, a magyar szabadságharc későbbi legendás alakja ekkor Bécsben a forradalmi erők vezetőjeként harcolt, ám a felkelést vérbefolytották, Bem pedig Magyarországra menekült és felvételét kérte a honvédseregbe. A magyar csapatok október végére közelítették meg Bécset és az ellenük felsorakozott császári hadakkal Schweschatnál ütköztek meg, ahol a háromszoros túlerőben lévő és harcedzett, tapasztalt császáriak vereséget mértek a magyarokra. Bár a csata és vele együtt a kezdeményezés elveszett, maga az osztrák főparancsnok elismeréssel nyilatkozott a honvédseregünket illetően. Innentől kezdve az osztrákok mentek át támadásba és végső céljuk a magyar sereg teljes megsemmisítése és az ország elfoglalása volt. Ferdinánd császárt lemondatták és helyette Ferenc József lett az osztrák császár. A honvédcsapatok fokozatos visszavonulásával a frontvonal egyre keletebbre tolódott, miközben utóvédharcokkal igyekeztek a mieink a fősereg épségét és áthelyezését biztosítani. Noha az ellenség minden szempontból fölényben volt, a visszavonulás részben a magyarok stratégiai céljainak megvalósítását is szolgálta. A mieink a Tiszántúlra vonultak és a Tisza vonalánál építették ki védállásáikat. A császáriak sorra foglalták el a Dunántúlt, majd a középső országrészeket. A magyar kormány kiürítette Pest-Budát és székhelyét Debrecenbe helyezte át. Esztergom és vonzáskörzete 1849. január 5-én került újra idegen kézre, amikor a Schiffmann császári ezredes vezette osztrák seregek vonultak be a városba. Egyedül Komáromot tartotta meg a magyar fél, amelyet kitűnően lehetett védeni és a tervezett ellentámadások alkalmán stratégiai elhelyezkedésénél fogva is kitüntetett szerepet kapott, mint előretolt bástya. A város masszív erődítményrendszere pedig jelentős ellenséges erőt is képes volt hosszú távon lekötni, továbbá a várvédők gyakorta csaptak ki az erődből, zavarva az ellenség utánpótlását és kisebb-nagyobb rajtaütésekkel folyamatosan megkeserítsék a betolakodók zavartalan csapatmozgásait.
Dorog postai címtáblája 1848-ból (forrás: Postamúzeum, museum.digital.org)
Bár az osztrákok az ország kétharmad részét megszállták, a magyarok céljukat sikeresen elérték, hiszen a honvéd sereget is sikerült megkímélni és egybetartani, a Kormány zavartalan működését pedig biztosítani. Ezen felül ugyancsak végre tudták hajtani a hadiüzemek és egyéb fontos ipari ágazatok áttelepítését a hátországba, amelynek központja Nagyvárad lett. A Kormány és a hadvezetés kidolgozta az ellentámadás terveit, amely a Tavaszi hadjárat néven vonult be a történelembe. A sikeres megvalósítás két alappilléren állt. Kossuth Lajos vezetésével a Kormány biztosította a harcászathoz szükséges anyagi és eszközi feltételeket, a honvédsereg tisztjei pedig nagyszerű, helyenként zseniális stratégiájukkal. A gyakorlati megvalósítás záloga pedig a sereg odaadóan szolgáló, igazi hazafiakból álló katonái, akik bátran és elszántan küzdöttek minden fronton. A Téli hadjáratot lezáró Kápolnai csatavesztés több szempontból hamarosan a mieink előnyére vált. Az összecsapást magyar oldalon vezető lengyel önkéntes tiszt, Henryk Dembinszki altábornagy parancsnoklatai számos hibával jártak és nem kis részben ennek tudható be a csata elvesztése. Ezért leváltásra került és Kossuth Görgei Artúrt nevezte ki főparancsnoknak. Az ellenség szempontjából győztes csatát az osztrák fél túlértékelte és hibás következtetéseket vont le. A császáriak ugyanis biztosra vették, hogy ez döntő ütközet volt és a magyar sereget szétverték. Erre a hírre a bécsi udvar nyíltan színtvallott a március 4-én kiadott Olmützi alkotmányban, amelyben Magyarországra, mint Ausztria örökös tartományaként tekintenek. Ez a maradék illúzióját is elkergette bármiféle diplomáciai megegyezés létrejöttének lehetőségét illetően, s magyarok elszántsága ezáltal a végsőkig kiéleződött.
A Tavaszi hadjárat legfontosabb csapatmozgásait részletező térképen térségünk is jól illusztrált (forrás: Alamy Stock Photo – The military operations conducted by Artúr Görgei in April – May 1849)
Görgeiék a Hatvan–Szolnok közötti szélességben indítottak támadást és április első hete a győzelmek sorozatát hozta. Szolnok, Tápióbicske, Jászberény, Hatvan, Gyöngyös és Isaszeg sorra jelezte a magyar csapatok sikereit. A nagyszerű előrenyomulás mellett egy sor kiváló stratégiai húzással rendre meglepték az ellenség sorait, amelyet folytonos bizonytalanságban tartottak a magyar haderő létszáma, ereje és elhelyezkedése terén egyaránt. A hadjárat sikerének ugyancsak fontos eleme volt, hogy az Erdélybe is betört császáriak ellen Bem sikeresen vette fel a küzdelmet és ezt az országrészt a későbbiekben is tartani tudta úgy, hogy egyidejűleg nem engedte kitörni onnan az ellenség csapatait, hogy azok az ország középső területén lévő seregeihez csatlakozhassanak. A hadjárat első fele majdnem teljes sikerrel zajlott, egyedül a császáriak bekerítése nem valósult meg az eredeti tervek közül. A magyarok támadásaikat úgy próbálták kivitelezni, hogy egyszerre több részen átkaroló formában haladva a harapófogóba kerülő ellenséges csapatokat egyidejűleg be is kerítsék.
Az esztergomi Besze János nemzetőrparancsnok, Kossuth Lajos jobb keze (forrás: dr. Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédsereg tisztikara)
Az oszták vezetés biztos volt abban, hogy innen egyenesen a főváros bevételére indulnak a magyarok, azonban Görgei a várakozásukkal ellentétben, Vác ellen vonult és a város visszafoglalását követően továbbra is északra nyomultak a magyar csapatok, hogy a Felvidéket is felszabadítsák. Itt került sor a hadjárat egyik emblematikus ütközetére, a Nagysallói csatára, amely április 19-én fényes magyar győzelemmel ért véget. Térségünk éppen közvetlen ezen jeles esemény után került az események fókuszába. A vert osztrák had egyre a Duna felé menekült, míg Párkányt elérte. Közben Esztergomból az erősítésre érkező Wyss tábornok parancsnoklata alatt harcoló dandárra pedig Kéméndnél mért vereséget a Gáspár András vezérőrnagy vezette VII. hadtest. A nagy lendületben lévő magyar erőkkel szemben nem tudtak ellenállni és a Dunán átkelve Esztergomba menekültek. A harcokban résztvevő egyik magyar katona, Ócsváry Ede, aki az Újházy vadászok kötelékében harcolt, különösen bensőséges kapcsolatba került Esztergommal. E derék egykori honvéd feljegyzéséből maradtak fent érdekes részletek. Az egységük Nagysallóból Köbölkútra ment, majd másnap a parancsnokuk, Kompólty Ágoston őrnagy így szólt a katonáihoz: „Fiúk! Ki akar önként Esztergom felé örszemnek menni?” Kérésére mindannyian egyszerre ugrottak talpra, erre az előljáró kilencüket jelölte ki és küldte a feladatra. A különítmény Párkány és Nána határában tűzharcba keveredett német jágerekkel, akiket végül megfutamítottak és a Dunáig űztek. Ezt látván a párkányiak élejenzésbe törtek ki, mire a szemközti partról, Esztergomból is hatalmas éljenzéssel válaszoltak. A kilenc magyar vadász ladikba szállt és átkelt a túlpartra, Esztergomba. Őket követte további 40 fő a vadászoktól, akiket Kompólthy őrnagy Péteri Jakab főhadnagy vezetésével szintén Esztergomba küldött. A Kéméndnél remek győzelmet arató Gáspár András átadta a parancsnoki posztot a megérkezett Pöltenberg Ernőnek. Párkány határában bevárta Kmety György honvédtábornok seregét, majd Komárom megsegítésére indultak.
Az Esztergomból Dorogra vezényelt Colloredo-Mannsfeld vezérőrnagy (forrás: AbeBooks.co.uk)
Az osztrákok a főváros bekerítésétől tartva kiürítették Pestet és csak a Budai várban hagytak csapatokat. A távozó haderő Dorogra tartott, majd Feldzeugmeister Ludwig von Welden táborszernagy ugyancsak parancsba adta, hogy Franz de Paula Gundaccar II von Colloredo-Mannsfeld vezérőrnagy Esztergomból Dorogra vonuljon vissza. A császáriak még a sebesültjeiket is hátrahagyták, s jelentős mennyiségű hadtáp felszerelés maradt Esztergom falai között. A főparancsnok április 20-án keltezett jelentésében Esztergomot még minden áron tartatni akarta, azonban a gyorsan és az osztrákok szemszögéből cseppet sem sikeresen alakuló hadihelyzet a város mielőbbi feladására késztette. Esztergom és környéke mindkét fél számára kiemelt fontossággal bírt, mégpedig hasonló okok mentén. Ugyanis az érseki központ mind Buda, mind Komárom sorsát illetően stratégialilag kiemelt helyet foglal el. Dorogon az osztrákok jelentős erőket csoportosítottak, közte mintegy fél század dzsidás, ugyanennyi dragonyos, két zászlóalj vadász (2. és 6. zászlóaljak), egy zászlóalj sorgyalogság, két hat- és egy tizenkétfontos ágyúüteg, valamint két tizennyolcfontos ágyú. Ezt a haderőt hamarosan Komárom alá küldték. Így Esztergom és Dorog felszabadult. Görgei vezérőrnagy Kossuthoz április 25-én írt jelentésében így számolt be a fejleményekről: „Esztergom a kezünkben van. A városban volt Colloredo dandárja a híd hajóit megfúrás által hasznavehetetlenné tevén, Tata felé vivő úton visszavonult. Ez alkalommal ismét több fogoly és málha birtokába jutottunk. A Párkányban állott VII-ik hadtestbeli Újházi-vadászok a Dunán átkelvén, Esztergomban roppant örömrivalgások közt fogadtattak és a nemzeti lobogók mindenütt kitűzettek.” Esztergomban valóságos népünnepély vette kezdetét. A várost nemzeti lobogókkal díszítették és a hálás lakosság vendégségbe invitálta a túlparton lévő sereg katonáit, akik közül a beszterczei zászlóalj és egy század Vilmos-huszár átjött Esztergomba, ahol a lakosság kitörő örömmel üdvözölte őket. A várban tábori kórházat rendeztek be, ahol nemcsak a magyar, hanem az ellenség katonáit is tisztességgel ellátták, ápolták. A kórházba hozták később a komáromi és budai harcok sebesültjeit is.
Izsó Miklós portréja (forrás: Wikimédia Commons)
A magyar csapatokat a lakosság is igyekezett segíteni. Ki-ki a maga lehetőségéhez mérten kelt a honvédek szolgálatára. Tudunk egy derék párkányi gazdáról, aki 10 hordó bort adományozott Kompólthy őrnagy egységeinek. Több nemes tett közül, egy kalandregénybe is beillő esetet érdemes külön is kiemelni. Az Esztergommal közvetlen szomszédos, akkoriban még önálló településként létező Szentgyörgymezőn élt egy nemes özvegye, aki számos szolgálatot tett a magyar sereg részére. Többek között sok honvédnak biztosított menhelyet, valamint fontos adatokkal, információkkal látta el a felderítőket. Esztergom elfoglalását közvetlen megelőző napokban további üzenetei átvételéhez összekötőként, a 17. százlóalj előretolt előörsének vezetője, Fazekas László százados egy önkéntest kért legénysége soraiból. Erre egy ifjú katona, Izsó Miklós jelentkezett, aki egy csónakkal átkelt a Dunán és próbált kapcsolatba lépni az informátor hölggyel. Azonban ekkor még jelentős császári erők tartózkodtak a túlparton és a Duna esztergomi hosszában őrszemek strázsáltak. Szetgyörgymezőnél sikerült partot érnie, majd egy malomba húzódott ahol a molnárok segítő szándékkal viseltettek iránta, de óvatosságra intették a veszélyes akciót illetően. Végül igen leleményes módon, Izsó molnárnak öltözött és a molnársegéddel egy-egy liszteszsákot a vállukra kapva indultak a hölgy házához, ahol számos ellenséges katona nyüzsgött. Az álca bevált és úgy tettek a találkozáskor, mintha a nagyságos asszony régen várt lisztjét hozták volna meg. Az asszony látványosan kifizette a fuvart, majd némi borravalót is ajánlott és ekkor csúsztatta jelentését tartalmazó üzenetét a molnárnak álcázott Izsó ingujjába. Azonban a visszaút sem volt izgalmaktól mentes, ugyanis útközben további ellenséges katonákba botlott. Szerencséjére éppen arra tanyázott egy kondás ember, akivel összebeszélt és immár kondásként együtt hajtották a malacokat a mit sem sejtő katonák között. Végül szerencsésen visszatért egységéhez az üzenettel, amelyben a hölgy az ellenséges csapatmozgásokról értesítette a magyar felet. Sajnos a derék és bátor asszony kilétét nem tudjuk, viszont a történet főhőse, Izsó Miklós később elismert szobrászművész lett. Alkotásai között főleg jeles magyar történelmi személyeket – köztük Zrínyi Ilonát, II. Rákóczi Ferencet, Arany Jánost, Petőfi Sándort, vagy éppen Csokonai Vitéz Mihályt – formázott meg, valamint népies témájú műveket készített, mint például az Arató nő, vagy a Parasztlány.
Nemzetőrök eskütétele Esztergomban Majer István által készített metszeten (forrás: Kassai Képes Újság, 1848. május 13. szám)
A fentebb már említett Ócsvári Edét és társait nagy ünneplésbe részesítették az esztergomiak. A városban sikeres újoncozást is tartottak, ám Ócsvári megbetegedett, miután Tífuszt kapott. Azonban a helyi ispotályban odaadóan és sikeresen ápolták, amelyet később igen nemes gesztusként írásban is megköszönt és háláját fejezte kis a város részére. Több kiemelkedő helyi példa közül mindenképpen az Esztergomban élt, eredetileg ügyvéd Besze János személye kívánkozik az élre, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik meghatározó személye volt és az események kezdetétől a legvégéig aktív, befolyásos szereplője maradt. Kezdeményezője volt a nemzetőrség felállításának közvetlenül a március 15-i eseményeket követően. Esztergomban alakult meg az ország első nemzetőr csapata, amelynek parancsnoka is lett. Tekintve, hogy parlamenti képviselő is volt, így etikai okokból két tisztségét nem szándékozott egyidejűleg megtartani, s a kényelmesebb pozícióról lemondva, a nemzetőrséget választotta. Az esztergomi és a környező települések lakóiból mintegy másfélezres nemzetőr gárda szerveződött, amelynek ő lett a vezetője őrnagyi rangban. A nemzetőrség tagjai egyrészt saját településükön vigyázták a rendet, de közülük többen aktívan a csatatereken is szolgáltak. Besze két esztergomi századával Komárom elfoglalásában is részt vett karöltve a komáromi nemzetőrökkel. 1848. szeptember végére közel 5 ezer fős nemzetőrökből álló sereg fogta körül a várat. A fontos erődítmény megszerzését diplomáciai úton sikerült kieszközölnie. Miután tárgyalt a várat bitorló osztrák féllel, azok végül harc nélkül átadták neki Komáromot éppen a Pákozdi csata napjával egyidőben. Az esztergomi nemzetőrcsapatok a Komáromnál tett szolgálatukat követően a Schwechati ütközetben, majd a Téli hadjáratban a Felvidéken vettek részt.
Oltósy Pál (forrás: dr. Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédsereg tisztikara)
Besze szinte minden országos útjára elkísérte Kossuth Lajost. A Téli hadjárat nehéz időszakában a borsodi és hevesi népfelkelést szervezte, ezen kívül a magyar seregek élelmezési biztosa lett, majd maga is a hátországba tartott a Kormánnyal. Szerves szereplője volt a debreceni Nagytemplomban tartott országgyűlésnek április 14-én, ahol kimondták a Habsburg-ház trónfosztását. Számos nemes és nagyszerű tett jellemezte, azonban külön is érdemes megjegyezni, hogy személyét határtalan megbecsülés és szeretet övezte a nép egyszerű gyermekei részéről is, akiket maga is nagyrabecsült és sokat tett helyzetük javításáért. Besze János mellett a másik kiemelkedő esztergomi személy Palkovics Károly, aki teljhatalmú kormánybiztosi kinevezést kapott Esztergom vármegyében. A városban létrehozott katonakórház megszervezésében is vezető szerepe volt. Ugyancsak a nevéhez fűződik a császáriak által megrongált dunai híd újjáépítése. Miután a vármegye közgyűlése is sikeresen visszatért Komáromból, május elsején ünnepélyesen felolvasta a Függetlenségi nyilatkozatot, majd új tisztikart választottak.
Palkovics Károly (forrás: dr. Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédsereg tisztikara)
Első alispán Meszena János, másodalispán Somogyi Flóris, főjegyző Nedeczky Károly, főügyész Paczolay László lett. Az orosz cári intervenció után a magyar sereghez csatlakozott és mindvégig Görgei tábornok mellett szolgálva egészen Aradig kísérte. Jelentős szerepet töltött be a szabadságharc során az ugyancsak esztergomi Oltósy Pál, aki 1848 szeptemberétől az esztergomi önkéntes nemzetőrszázad főhadnagya, majd alakulatával a komáromi várőrséghez vezényelték. 1849. január és április közötti időszakban több alkalommal futárszolgálatot teljesített a császári csapatokon átverekedve Komárom és Debrecen vonalon. A 64. honvédzászlóalj állományában szolgálva, a várbeli tűzőrség parancsnoka. Később az egyik komáromi kórház parancsnoka lett. E beosztásában Klapka György tábornok századossá léptetette elő. Térségünk kiemelkedő személyeinek sorát gyarapította a nyergesi Zsitvay József is, aki századosi rangban a 203. honvédzászlóaljnál szolgált, a szabadságharc döntő időszakában pedig az országgyűlés munkájában vett részt mind Pesten, mind Debrecenben. Lakóhelyén, Nyergesújfalun mészáros mesterként dolgozott. A későbbiekben Esztergom, majd a dorogi választói körzet országgyűlési képviselője lett. Nemzetközi hírnevet szerzett szaktekintélyek közül két dorogi illetőségű személy is jelentős szerepet vállalt a szabadságharcban. Zsigmondy Vilmos bányamérnök a bányászatban elért eredményei mellett kiemelkedő sikerekkel járult hozzá a magyarországi artézi kutak és hévízforrások feltárásához. A szabadságharc idején a Bánságban lévő resicai vas- és acélművek üzemét hadieszközök gyártására alakította, amely a magyar sereg felfegyverzését szolgálta, míg Gyürky Antal, a jeles szőlészeti és borászati szaktekintély tevékenyen harcolt is számos csatában. Előbb a 3. zászlóalj hadnagyaként, majd az Esztergom- Hont- és Nógrád megyei lovas nemzetőrosztály segédtisztjeként szolgált. A Tavaszi hadjárat során Görgei mellett parancsőrtiszt volt, később pedig őrnagyi rendfokozatig jutott.
Zsitvay József (forrás: dr. Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédsereg tisztikara)
A számos helyi nemzetőr közül az esztergomi Áts Flóris naplót is vezetett, amely fennmaradt az utókor számára. Több dorogi nemzetőr és honvéd neve is ismert. Köztük, Bauer Ferentz, Stósz Pál, Bohner Márton, Hauk János, Hinterlang György, Kiczinger József, Krampf Mihály, Liebl Ferenc, Pohner Mátyás, Rosz János, Pfluger Sebestyén, Berberich Jakab, Lehmajer János Gerneth Jakab, Stein János, Thail János, Gitziner Josef, Pfluger Péter, Gruha Ferentz, Pohner János, Theil Jakab, Till János, Krampfl Josef, Liebl Márton, Szibert János, Breier András. Dorogon furcsa, egyben szomorú események is tarkították a szabadságharc 1849-es eseményeit. A település határában holtan találtak egy honvéd dobost. Az esetről a jelentés május 5-i keltezésű, éppen Buda ostromának kezdeti napjain. Semmi közelebbit nem sikerült megtudni a holttest kilétét és a tragédia körülményeit illetően. A rejtélyt csak tovább fokozta, hogy hasonló eset a közeljövőben kétszer is előfordult. Az egyik még egy hónapon belül, május utolsó napján, a harmadik, egyben utolsó pedig szeptember 4-én. A település egyik nagy erénye, a földrajzi elhelyezkedésének köszönhető, ugyanis itt keresztezték egymást a négy égtájat összekötő fontos utak, közte a Budát és Bécset összekötő fővonal. A háborús időszakban központi szerepe viszont éppen ellenkező hatást váltott ki. Ugyanis Dorog egy nagy átjáróházzá vált a számtalan csapatmozgások miatt. A helyi lakosság szenvedett is eleget e miatt. Április 24. és 26. közötti időszakban mintegy 30 ezres katonai erő vonult át a területén. Az ellenség főtisztjei közül Colloredo-Mannsfeld vezérőrnagyon kívül Dorogon ugyancsak megfordult Anton Csorich von Monte Creto tábornok, a II. hadtest főparancsnoka, későbbi hadügyminiszter és Ludwig von Welden táborszernagy, az császári seregek főparancsnoka is. A településen működött postakocsi-állomás és lóváltó fuvarozásokkal jó szolgálatott tett a honvédsereg részére, a hozzátartozó fogadó pedig segített a szállásolás és az élelmezés terén.
Zsigmondy Vilmos bányamérnök (forrás: Annavölgy.hu)
Közben a magyar fősereg Damjanich vezetésével a párkányi oldalon haladva Komárom alá vonult, hogy a hónapok óta körülvett várat felmentse, amely sikeresen meg is történt. Egyben ez hozta a végzetes fordulatot is, ugyanis a komáromi vereséget követően döntött végleg a császár az orosz cártól kért katonai segítség mellett. A dicsőséges Tavaszi hadjáratot végül Buda bevétele koronázta meg május 21-én. Az ostrom kezdetén Görgei faltörő ágyúkat kért Komáromból. Guyon Richárd tábornok elküldött négy darab huszonnégyfontos és egy tizennyolcfontos ágyút, amelyek május 6-án indultak és feltehetően Dorogon keresztül érkeztek a budai vár alá május 8-án.
Gyürky Antal parancsőrtiszt (forrás: dr. Bona Gábor: Az 1848/49-es honvédsereg tisztikara)
Zárja az emlékcikket az említett Áts Flóris szépen megfogalmazott gondolata, amelyet naplójában megörökített:
…”fölfeküdtem magam az vár fokára és hazám jövendőjérül gondolkozék és aszt gondoltam, hogy egy oly haza, melnek polgárai ily hívséggel van hazájának szolgálni, nem veszhet el, ennek szabadnak kell lenni, mert egy ily szabad nép és jó népnek az Isten is ütül.”
Áts Flóris esztergomi nemzetőr naplójának részlete (forrás: Ars Militaria)
Borítókép: Az 1849. évi Tavaszi hadjárat harcmozdulatai (forrás: groomania.nl)
Felhasznált irodalom
- Márkus István: Forradalom és szabadságharc 1848–49 (Képes Történelem) – Móra Ferenc Könyvkiadó, 1968
- Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848–49. évi szabadságharcban, 1-2.; – Miskolci Egyetem, Miskolc, 2015
- Süli Attila: Egy művészember az 1848-49-es szabadságharcban – Ars Militaria, 2023. április 12.
- Süli Attila: Komárom várának biztosítása 1848-ban egy szemtanú szemével /Áts Flóris esztergomi nemzetőr emlékei – Ars Militaria, 2020. november 9.
- Horváth Attila: Fiúk! Ki akar önként Esztergom felé örszemnek menni? Egy hálás honvéd emlékei Esztergom felszabadításáról 1849. évi tavaszi hadjárat idején – Magyar Nemzeti Levéltár, 2023. április 28.
- Bona Gábor: Az 1848-49-es szabadságharc tisztikara – Arcanum Reference Library, 2015.
- Kovács Lajos: Dorogi Barangolások – Országút /Dorogi-medence, 2017.09.08.
Szabó Gyula
