Hírek

60 millió forint állami támogatást kap a visegrádi hotel

Március elején égett le a térség egyik leglátogatottabb szállodájának, a visegrádi Silvanus Hotelnek a legfelső szintje és tetőszerkezete. A több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda helyreállítása elkezdődött, melyhez a Magyar Turisztikai Ügynökség 60 millió forinttal járul hozzá – írja a turizmus.com

A kormány az elmúlt években is több alkalommal járult hozzá ahhoz, hogy kormányzati segítséget kapjanak a turisztikai ágazat bajbajutott vállalkozásai és minél gyorsabb legyen a szektor pandémiát követő visszaépülése. A Covid idején például a kiesett forgalom ellentételezésével és bértámogatással is segítette a GDP több mint 10%-át adó szektort. A pandémiát követően a versenyképesség növelését pedig többek között egy hatpontos ágazatsegítő csomaggal is támogatta, amit egy jelentős, energiahatékonyságot javító program is kiegészített.

A visegrádi Hotel Silvanust 1971-es megnyitása óta a Dunakanyar közkedvelt szállodájaként tartják számon. A szálláshely az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztette szolgáltatásait, 2018-ban elnyerte például az Év Hotele címet és elsőként lett az országban „zöld szálloda”. Népszerűségét jól mutatja, hogy a tűzeset hétvégéjén is éppen egy nemzetközi konferenciának adott volna otthont, 151 szobájából 143 szobáját töltötték meg vendégek. A Hotel Silvanus fontos szerepet tölt be a település foglalkoztatásában is, több mint 100 munkavállalója van. A szálláshely a térségbeli turisztikai attrakciók, vendéglátóhelyek, üzletek révén további családok százainak megélhetését teszik lehetővé, hiszen a szállóvendégek ezek szolgáltatásait is igénybe veszik.

Tavaly a Visegrádot is magában foglaló Budapest és környéke forgalmát tekintve a harmadik legfontosabb belföldi turisztikai térség volt. 2023-ban a Silvanushoz hasonló 4 csillagos szállodák adták a térség forgalmának 34%-át, szálláshelyi árbevételeinek viszont az 57%-át.

„A kárt szenvedett szálloda a térség egyik legfontosabb zászlóshajó szolgáltatója. A Hotel Silvanushoz volt köthető például tavaly az összes visegrádi vendégéjszaka több mint egyötöde (22%), a teljes térség belföldi szállásforgalmának pedig a 4%-áért felelt. Mielőbbi helyreállítása ágazati érdek, amit az MTÜ 60 millió forinttal segít. Mindez lehetővé teszi, hogy a hotel még több vendéget, még magasabb minőségben szolgálhasson ki a jövőben, ami a térség forgalmának további bővülését eredményezi” ‒ emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A szálloda a helyreállítási munkálatok miatti kényszerszünet idején vendégeket nem tud fogadni. „Ebben a bevétel nélküli időszakban is mindenképpen meg kívánjuk tartani a munkaerőt – hangsúlyozta a szálloda tulajdonosa, Lantos Árpád. „Éppen ezért minden segítségért hálásak vagyunk. Az MTÜ-től érkező segítség lehetővé teszi számunkra, hogy ne csak gyorsabban, de hatékonyabban állítsuk helyre és fejleszthessük a szállodát, és tovább lépjünk az üzemeltetés zöldítésében is. Így várhatóan már késő ősszel újra megnyit a hotel.”

Forrás: turizmus.com
Borítókép: Könnyid László és Lantos Árpád (Magyar Turisztikai Ügynökség)

Megosztás