Hírek

Baleset történt a 117-es úton Kesztölcnél

Április 6-án, szombaton délelőtt két autó ütközött össze a 117-es és a kesztölci bekötő út kereszteződésénél.

Marosán Angelika rendőr hadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy az említett helyszínen egy autó sofőrje nem adott elsőbbséget az Esztergom-Kertváros felől érkező gépkocsinak, amivel összeütközött. Az okozó járműben egy, míg a vétlen autóban hárman utaztak. A mentőszolgálat munkatársai mind a négy személyt könnyű sérülésekkel szállították a kórházba.

Varga Mihály Sebestyén tűzoltó főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az esethez hozzátette, hogy a helyszínre az esztergomi hivatásos és a kesztölci önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket, valamint a forgalom irányításában és a helyszín biztosításában nyújtottak segítséget.

A mentés és helyszínelés idejére az említett útszakaszt lezárták.