A Tatabánya együttese érkezik Dorogra a hétvégén bajnoki mérkőzésre, ahol Komárom–Esztegom vármegye két legnagyobb múltú és egyben legsikeresebb egyesülete méri össze erejét. A listavezető megyeszékhely együttese az őszi találkozóhoz hasonlóan, ezúttal is szeretné begyűjteni a pontokat. A mérkőzésre április 7-én, vasárnap 16 órai kezdettel a Buzánszky stadionban kerül sor.
Minden idők egyik legmeghatározóbb honi egyesülete 1910-ben alakult, mégpedig Tatabányai Sport Club néven. Színe a kezdetektől fogva kék-fehér. Az idők során számos névváltozáson ment keresztül, közte szerepelt Tatabányai Tárna, Tatabányai Bányász SK, Tatabányai SC, Lombard FC Tatabánya, Duna Football Club Tatabánya néven, míg 2023 óta Opus Tigáz Tatabánya a hivatalos elnevezése. Az 1911–1912-es évadban indult el először a szervezett bajnokságban, ahol a Nyugati kerület csoportba osztották, s mindjárt bajnok is lett. Igaz, a csoport mindössze három csapatból – a Győr (Egyetértés TO néven), a Pozsonyi Újvárosi LE és a tatabányaikból – tevődött össze. A következő két évadban a Dunántúli-kerület Győrvidéki alosztályában szerepelt, ahol előbb öt, majd hét csapat alkotta a mezőnyt. Előbbi évben másodikok, a következőben pedig bajnokok lettek. Az I. világháború miatt azonban szünetelni kényszerült a bajnoki küzdelem, amely az 1918–1919-es évaddal folytatódott. A tatabányaiak egészen 1940-ig a másodosztályban szerepeltek, mégpedig döntően a Nyugatmagyarországi régió csoportjaiba sorolva. Már akkoriban is meghatározó szerepük volt az adott csoportokon belül, ahol hatszor nyertek bajnoki címet, ötször ezüstérmet, míg négy alkalommal bronzérmet. 1940-ben a harmadosztályba kényszerültek, mégpedig az I. Bécsi döntés következtében visszatért elcsatolt országrészekből való csapatok csatlakozása miatt. Ugyanis az MLSZ-nek alaposan át kellett szerveznie a bajnokságot, így a feltöltések előtti bajnoki idény során csak az egyes csoportok élbolyai maradhattak az adott osztály tagjai. A tatabányaiak 10. helyezettként kényszerültek a harmadik vonalba. Itt azonban csak két évet töltöttek és egészen 1948-ig újra a másodosztályban vitézkedtek. Fennállása során ekkor jutott fel első ízben az NB I-be, de nem sikerült megkapaszkodnia, majd a második próbálkozásuk sem járt sikerrel 1950-ben, amikor ismételten egyetlen idényt tudott csak a legmagasabb osztályban tölteni. A klub nagy korszaka az 1956-os eseményeket követően kezdődött. Innentől kezdve 37 egymást követő évadban az NB I biztos tagja volt és vált a vidék egyik legnevesebb futball-fellegvárává.
A tatabányai klub egykori címerváltozatai közül néhány a különböző korszakokból
A közel négy évtizednyi korszakból is az 1970-es évek első évei, valamint az 1980-as évek hozták számukra az igazi aranykort, de ugyancsak születtek komoly sikerek már a hatvanas években is. Többek között 1964-ben és 1966-ban az NB I bronzérmesei voltak, valamint többszörös Vidék legjobbja. Legnagyobb bajnoki sikere az első osztályban az ezüstérem volt, amelyet kétszer is sikerül megnyerniük, előbb 1981-ben majd 1988-ban. Ezen felül további két bronzérmet érő dobogós helyezésük történt 1982-ben és 1987-ben. A Magyar Kupában hármszor is – 1972, 1984 és 1999 – döntőt játszottak, de mindannyiszor alulmaradtak. Elismerésre méltó a szereplésük a nemzetközi porondon is. Az Intertotó kupa-sorozatban vitézkedtek többször is, a Közép-Európa Kupát pedig kétszer sikerült elhóditaniuk úgy, hogy elsőként az 1971-es győzelmük után meg is védték címüket a következő évben.
A legelső Dorog–Tatabánya mérkőzés emlékeként, a két csapat együtt lett megörökítve a csoportképen 1916-ban (forrás: Dorogi Sportkrónika, 1. kötet)
Ezen felül emlékeztesen szerepeltek az UEFA-kupában is. 1981-ben bravúros módon 2–1-re legyőzték a Real Madridot és a visszavágót is csak minimális 1 : 0 arányban vesztették el az erős bírói segédlettől támogatott spanyol gárda ellen, akik az idegenben lőtt góljuknak köszönhetően jutottak tovább. A dicső korszak során rengeteg kiváló játékos fordult meg soraiban, köztük számos labdarúgó a válogatott oszlopos tagja is lett. Csak néhányat említve, mint Grosics Gyula, Monostori Tivadar, Csernai Tibor, Gelei József, Menczel Iván, Szepesi Gusztáv, Tóth Kálmán, Szabó György, Csapó Károly, Kiprich József, Plotár Gyula, Vincze István, Mátyus János. Rajtuk kívül is számos kiemelkedő játékos fémjelezete a megyeszékhely mindenkori keretét. Ugyancsak kiválóságok egész sora található a szakmai stábban is. Olyan nagyságok töltötték be a vezetőedzői szerepkört, mint Hidegkuti Nándor, Szentmihályi Antal, Rákosi Gyula, Lakat Károly, Dalnoki Jenő, Temesvári Miklós, Détári Lajos, vagy Bozsik Péter. Az egykori híres tatabányai játékosok közül többen később edzőként is vezették a csapatot, mint Grosics Gyula, Gelei József, Monostori Tivadar, Csapó Károly, Kiprich József, P. Nagy László. Feltétlen említést érdemel a bányász együttes egykori legandás gyúrója, Sándor Imre, alias Tubi, aki hosszú éveken át egyben a válogatott gyúrója is volt.
Dorog–Tatabánya mérkőzés Dorogon 1959. április 12-én (forrás: Regős László gyűjteménye)
Talán senki sem gondolta volna, hogy valaha is sor kerülhet az NB I-ből való búcsújára, mégis az 1991–1992-es évadot követően kiestek, majd egyetlen év alatt tovább zuhanva az NB III-ig csúsztak. Ekkor azonban sikerült rendezni soraikat és egy év elteltével visszaküzdötték magukat a második vonalba. Ott három egymást követő idényben szerepeltek, majd újra kiestek. Ezt követően két év során két osztályt meneteltek felfelé, így 1999-ben sikeresen visszajutottak az élvonalba. A legjobbak mezőnyében három évadot tölthettek, mire megint az NB II-be kényszültek. Történetük során még egyszer, 2005-ben három idény erejéig NB I-esek lehettek, de 2008-ban végleg elköszöntek a legmagasabb osztálytól. Hat évnyi másodosztálybeli részvételt követően 2014-ben az NB II-ből is kiestek. Három évadbeli harmadosztályú tagság után pedig bekövetkezett a legtragikusabb pont a klub történetében: a csapat a 2017-es tavaszi szezonban visszalépni kényszerült, amellyel a megszűnés réme fenyegette a patinás egyesületet. Egy teljes évadot kihagyni kényszerültek és a tetszhalott állapotból 2018 őszén tértek vissza mégpedig a negyedosztálynak számító megyei bajnokságban. Itt máris bajnokságot nyertek, azonban az NB III-as osztályozót elvesztették, viszont egy évvel később már biztosan léptek eggyel feljebb és azóta a harmadik vonalban szerepelnek. Az elmúlt évben közel álltak a további előlépéshez, de az utolsó pillanatokban elvesztették vezető pozíciójukat a csoportjukban. Nagykanizsán meglehetősen kínos, 6 : 1 arányú vereséget szenvedtek az utolsó előtti fordulóban, majd a zárókörben a rivális Veszprém otthonában végeztek 2–2-es döntetlenre, amely a bakonyiak bajnoki címét jelentette.
Ez lesz a két csapat 56. egymás elleni tétmérkőzése
Az eddigi 55 mérkőzésen 20 dorogi győzelem, 17 döntetlen, 18 vereség; 82 : 79-es gólaránnyal született.
- Hazai mérlegünk: 32 találkozón 17 győzelem, 9 döntetlen, 6 vereség; 58 : 32-es gólarány.
- Idegenbeli mérlegünk: 23 meccsen 3 győzelem, 8 döntetlen, 12 vereség; 24 : 47-es gólarány.
A két csapat 55 találkozójából 44 a bajnoki mérkőzések száma, amelyből 27 NB I-es, 8 NB II-es és 9 harmadosztályú. A többi meccs pedig kupamérkőzés (MK és Bányász kupa), torna találkozó, valamint osztályozó mérkőzés.
Amennyiben csak a bajnoki találkozókat számítjuk, úgy a tatabányaiak állnak jobban: 44 meccsen 12 győzelem, 16 döntetlen, 16 vereség; 51 : 67-es gólarány.
A statisztikához kiegészítő érdekességként
- Grosics kapuját nem sok csatár vette be többször is egy ugyanazon mérkőzésen. Azonban a dorogi Kertes mesterhámast lőtt a kiváló kapusnak az 1961. augusztus 13-án játszott Dorog–Tatabánya rangadón.
- Minden idők egyik legkiválóbb dorogi csatára, Varga János gyakorlatilag valamennyi csapat kapujába betalált, viszont a Tatabánya elleni mérkőzéseken egyszer sem sikerült a rivális hálóját megzörgetnie.
A két gárda első ízben 1916-ban mérkőzött meg egymással, ahol az addig komolyabb hírnevet és tapasztalatot szerzett Tatabányát 3–2-re legyőzték a dorogiak. Talán már ekkor is sejteni lehetett, hogy idővel ennek a két gárdának mérkőzései válnak majd a megye, sőt mondhatni a vidék egyik legnagyobb rangadójává. Mégis jó időre a szomszédvár Tokodi Üveggyár elleni derbik számítottak annak. Ez főleg annak volt köszönhető, hogy a területi besorolás sajátossága következtében csak a harmincas-negyvenes évek fordulójától sűrűsödtek a Tatabányával történő találkozások. 1939-ben rövid időn belül mindjárt kétszer is összecsaptak a felek, ahol a dorogiak biztos győzelmeket arattak. Előbb július 18-án a DAC fennállásának 25. évfordulója tiszteletére rendezett Jubileumi verseny alkalmából mérkőztek meg gyakorlatilag teltház előtt. A mieink a Budavári – Prohászka, Csermák, Negyfejő, Pfluger, Bárkai, Kőfalvi, Gyarmati, Dunai, Turai, Klausz összeállításban léptek pályára és tetszetős játékkal Turai duplájával és Gyarmati találatával magabiztosan vezettek 3–0-ra. Később a játékvezető által több méteres lest elengedve szépített a Tatabánya, s a végén egy véleményes 11-essel szorosabbá tette a különbséget, beállítva a 3 : 2-es végeredményt. Szeptember 10-én ugyancsak Dorogon, de immár másodosztályú bajnokin mérték össze erejüket, ahol majdnem a nyári mérkőzés képét másolták. A dorogiak ugyanúgy 3–0-ra elhúztak, viszont ezúttal nem érkezett válasz a másik oldalról. Gyarmati ezúttal is a gólszerzők között szerepelt, azonban a másik két hazai gólon Klausz és Dunai osztoztak. Pfluger is betalált, de a vendégek szerencséjére a játékvezető nem adta meg a gólt.
1940 viszont egyértelműen a tatabányaiaké volt. Elsőként a tavaszi visszavágón június 2-án úgy verték a Dorogot 5 : 1 arányban, hogy a 10. percben Turai lévén a Dorog szerezte meg a vezetést. Szeptember 27-én már az új évadban találkoztak volna, azonban a tatabányai pálya használhatatlansága miatt el kellett halasztani a bajnoki fordulót. Az erős esőzés játékra teljesen alkalmatlanná tette a játékteret. Azonban nem sikerül a pótlás sem, mert a kiírt újabb időpont sem felelt meg, ezért két halasztás után csak harmadjára tudták lejátszani a meccset, de nem túl szerencsés körülmények között. Egyrészt pályaválasztó csere történt és Dorogon játszották le, de addig tolták ki, mire a hó is leesett, azonban takarítás helyett inkább lehengerelték a pályát a hazaiak. A mostoha viszonyokhoz a dorogiak jobban alkalmazkodtak és Turai gólja sokáig úgy tetszett elég a győzelemhez, azonban a hajrában egy előrevágott labdára kiszaladt Budavári kapus, de éppen a tatabányai Jancsák elé ejtette ki a labdát, aki könnyedén egyenlített. Ezzel 1–1-re zárult a mérkőzés. 1941. május 25-én jött a visszavágó Tatabányán, ahol a dorogiak megint előzékenynek bizonyultak. Ezúttal Csermák öngóllal örvendeztette meg az ellenfelet és Pásztó gólja ezúttal csak szépségtapasznak volt elég a 3–1-es vereséghez.
Az 1966-os meccsen Tatabányán Ilku István igyekszik menteni a hazaiak támadója elől (forrás: Regős László gyűjteménye)
A legközelebbi alkalom mindkét egyesület életében kivételes mérföldkő, hiszen oda-vissza alapon osztályozót játszottak egymással az NB I-be jutásért 1945-ben. Az első felvonáson Dorogon gyakorlatilag el is dőlt a feljutás kérdése, ugyanis a hazaiak lehengerlő játékkal szemernyi esélyt sem adva, ellenfelüket 4 : 0 arányban valósággal kiütötték. A tatabányaiak 2–1-es győzelemmel vigasztalódtak a visszavágón, de ez már csak formaság volt. A dorogi legénység három évad után kiesett az első osztályból, így az 1947–1948-as idényben az NB II-ben találkoztak újra. Ugyan a Dorog számára alakult kedvezően az egymás elleni rangadó – idegenben 2–2, mégpedig emberhátrányban, míg otthon sima 3–0 -, ám a végén a tatabányaiak örülhettek igazán, mivel hacsak orrhossznyival is, de a mieinket megelőzve szerezték meg a bajnoki címet és vele együtt a feljutást. Azért némi gyógyírt jelentett, hogy 1948 szeptemberében az immár NB I-es Tatabányát 3–1-re verték a Bányász kupa döntőjében. A megyeszékhely gárdája egy év után kiesett, míg a Dorog feljutott, ezáltal egészen 1950-ig kellett várni a két fél legelső összecsapására a legmagasabb osztályban. Erre december 17-én Dorogon került sor, ahol a hazaiak Aspirány és Pozsonyi góljaival már az első félidőben dülőre vitték a dolgot, s Nagy 11-es gólja a szépítésre volt csak elegendő.
Az ország legjelentősebb sportlapjának címlapján a megyei rangadó (forrás: Népsport, 1958. március 3. szám)
Egészen 1957. szeptember 29-ig váratott magára a kék-fehérek legelső győzelme a Dorog ellen az NB I-ben, mégpedig ezt éppen Dorogon vitték véghez, miután előbb Pozsonyi kiállítása miatt emberhátrányba kényszerültek a hazaiak, amelyet Szovják István 81. percben szerzett találatával tudta győzelemre váltani. Innentől kezdve azonban egyre inkább a tatabányaiak domináltak, noha dorogi szemszögből is akadtak igen felemelő pillanatok. Két nagyszerű 3–2-es győzelmet érdemes kiragadni. Az egyik itthon, a másik pedig Tatabányán történt.
Párharc a labdáért Tatabányán, ahol dorogi részről a fehér mezes Csóri László próbálja megkaparintani a játékszert Juhos László elől (forrás: Regős László gyűjteménye)
A közönség is érezte az egymás elleni találkozók rangját, így mindkét fél otthonában igen szép számú közönség drukkolt a lelátókon. A parázs mérkőzések fő jellemzője, hogy rendre szoros eredmények születtek. Kevés kivételtől eltekintve, amikor a kék-fehéreknek kétszer sikerült 4–1-re nyerniük. Hazai meccsen 1959. november 9-én pedig nem úgy indult a mérkőzés, ugyanis a dorogiak szereztek vezetést, azonban Buzánszky kiállítása következtében megfogyatkoztak az első percekben és a hazai gőzhenger idővel felőrölte a vendégeket. A második 4–1 Dorogon történt, mégpedig 1966-ban, már az erősen a kiesés lejtőjére került piros-feketék felett. Hosszú időn át azonos évadon belül egyik csapat sem tudta oda-vissza verni a másikat, azonban a dorogiak utolsó NB I-es éveiben ez a tendecia megdőlt olyannyira, hogy szinte kivétel nélkül a megyeszékhely gárdája diadalmaskodott. Üde színfoltot jelentett az 1974. március 10-i összecsapás, amikor Dorogon 1–1-re végeztek a felek. Ráadásul ezt az eredményt Tóth Gyula kiállítása miatt szinte mindvégig emberhátrányban küzdve érték el a mieink.
Tóth Gyula próbálja blokkolni a hazaiak próbálkozását 1976 őszén a megyeszékhelyen. Jobbról további két dorogi, Farszki Tibor és Szabó József kíséri figyelemmel a fejleményeket (forrás: Farszki Tibor gyűjteménye)
Senki sem gondolta volna annak idején, hogy az 1976–1977-es évadban találkoznak utoljára az NB I-ben. Előbb 1976. október 30-án Tatabányán nagyon szoros csatában szerencsétlenül kaptak ki 1–0-ra Ivanics Tibor fiai, s hasonlók mondhatók el a tavaszi visszavágóról 1977. május 7-én is, mégha akkor történetesen 2–0 lett a végeredmény. Ez volt a mai napig is a legutolsó élvonalban vívott bajnokijuk. Érdekesség, hogy azon a mérkőzésen a tatabányai kispadon Monostori Tivadar ült vezetőedzőként.
A legutolsó egymás elleni NB I-es meccsükön készült fotót is jól illusztrálja a küzdelem hevét Dorogon 1977. május 7-én. A dorogi Sándor Mihály és a vendégek részéről Csapó Károly birkózik éppen (forrás: Képes Sport, 1977. májusi szám)
Hosszú idő elteltével az 1992–1993-as évadban kerültek össze bajnokin az NB II Nyugati csoportjában. Rögtön a nyitófordulóban, augusztus 15-én Tatabányán léptek pályára. Dorogról rengetegen utaztak a megyeszékhelyre, hogy a helyszínen buzdítsák kedvenceiket. A változatos és nagyszerű mérkőzés 3–2-es dorogi győzelmet hozott. A dorogi visszavágón a következő év március 14-én valósággal hengereltek a hazaiak és a 4–1-es győzelmük a vendégekre nézve hízelgő volt.
15 év után került sor újfent bajnokira a két fél között, immár az NB II-ben. A vendég dorogiak mind a pályán, mind a lalátón csatát nyertek (forrás: 24 Óra Komárom–Esztergom megyei napilap, 1992. augusztus 17-i szám).
Nyolc év elteltével találkoztak újfent bajnokin az NB I B-ben. A tatabányaiak kamatostól adták vissza a szűk egy évtizeddel korábbi fiaskót. Odahaza 4–0-ra, Dorogon pedig 3–0-ra nyertek. Megint hosszabb szünet következett a bajnoki összecsapások terén, mígnem 2014-ben ismét azonos bajnokságban szerepeltek. Ennek egyik fél sem örült igazán, hiszen erre már az NB III Nyugati csoportjában került sor. Október 25-én Dorogon gól nélküli mérkőzést hozott a várva várt rangadó, amelynek érdekessége, hogy a kerek 50. egymás elleni tétmérkőzésük volt. Az 1 : 0 arányban megnyert tavaszi visszavágó május 9-én pedig hosszú átkot tört meg, miután 23 évet követően tudott újra bajnokit nyerni a piros-fekete gárda a megyeszékhelyen. A következő évad során a dorogiak 2015. szeptember 26-án odahaza újfent 1–0-ra verték riválisukat, míg gól nélküli döntetlent hozott a tatabányai visszavágó 2016. április 9-én. Hét évnyi szünet után tavaly szeptember 24-én Tatabányán találkoztak újfent bajnokin, az NB III Észak-Nyugati csoportjának idei évadjában, ahol egészen a hajrá percek kezdetéig 1–1-es döntetlenre álltak. Aztán előbb a 80., majd a 82. perceben szerzett gólokkal a házigazdág nyertek 3–1-re.
A legnagyobb arányú dorogi győzelem bajnoki találkozón a rivális ellen (forrás: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 1993. március 16-i szám).
Ami pedig a többi egyéb téttel járó találkozójukat illeti, ott erősen a dorogiak domináltak. A 11 találkozóból nyolcat megnyertek és vele szemben csak két tatabányai siker állítható – közte a fentebb már említett osztályozó visszavágó -, valamint egyetlen döntetlen. A Magyar Kupában 1940-ben kerültek össze előszőr. Tatabányán Turai góljaival 2 : 0-ra vezetett a Dorog és már el is könyvelte a biztos továbbjutást, viszont a tatabányaiak a meccs végére a maguk javára fordítva a találkozót, 3–2-re nyertek, kiejtve a dorogiakat. Több babér már nem termett a kék-fehéreknek a kupában. 1996 és 1999 között háromszor is összekerültek, amely közül főleg az 1997-es 6 : 0 arányú kiütéses vereség jelentett meglehetősen keserű pirulát a megyszékhelynek, főleg, hogy a dorogiak egy osztállyal lejebb szerepeltek akkor. Azonban az 1999-es fiaskó talán ennél is kellemetlenebb volt a számukra, hiszen egyrészt két osztály volt a különbség a tatabányaiak javára, ráadásul az előző évadban kupadöntősök is voltak. A Kiprich vezette és Vinczével is felálló csapatot lejátszották a piros-feketék, s meglepő, ám teljesen magabiztos 3–1-es győzelemmel léptek tovább.
A két fél közötti legnagyobb arányú győzelem (forrás: 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilap, 1997. június 12-i szám).
A fentiekben már szó esett az 1939-ben rendezett 25 éves jubileumi versenyről. Éppen 50 évvel később, a dorogiak 75 éves ünnepi évében is találkoztak, mégpedig egy nemzetközi torna keretén belül. A döntőt a két bányászcsapat vívta, ahol a dorogiak ellenállhatatlanok voltak és biztosan verték 2 : 0 arányban a Tatabányát. A Magyar Kupában 2016 őszén még egyszer összesorsolták őket. Tatabányán villanyfényes meccsen a dorogiak magabiztos 3–0-ás győzelemmel jutottak tovább. Ez a 8 éve, szeptember 21-én játszott találkozójuk jelentette sokáig az utolsó egymás elleni tétmérkőzésüket. Az eltelt hosszú évek ellenére a dorogiak soraiból hárman – Berkó Ádám, Nagyházi Dávid és Vigh Ádám – még jelenlenleg is aktívan játszanak, akik a nyolc évvel ezelőtti meccsen is a dorogi csapat tagjai voltak. A stáb tagjai közül pedig Tóth László technikai vezető és Harmat József gyúró változatlanul a csapatot segítik. Utóbbi fia pedig a jelenlegi gárda labdarúgója és be is talált a tatabányai kapuba az őszi találkozón, míg a nyolc évvel ezelőtti találkozón a kapunkat védő Vajda Gellért pedig a csapat kapusedzője.
Az emlékezetes 1999-es kupamérkőzés (forrás: 24 Óra Komárom–Esztergom megyei napilap, 1999. július 5-i szám).
Noha a dorogiak testvércsapatának a Salgótarján számított, a Tatabányával is alapjában véve korrekt kapcsolat volt jellemező. Szinte nem telt el úgy év, hogy ne hívták volna egymást edzőmeccsre, legtöbbször oda-visszavágó alapon. A barátságos és a felkészülést szolgáló találkozók döntő többségén a dorogiak voltak eredményesebbek még olyan esetekben is, amikor már akár két osztály válaszotta el őket egymástól. Sajnos éppen az ilyen ártatlannak tűnő helyzetek hoztak nem egyszer kisebb-nagyobb konfliktusokat is, azonban az 1991 elején történtek alaposan elmérgesítették a viszonyt a két egyesület között. Bizonyos előzményként az 1989-ben játszott Jubileumi kupadöntő is puskaporos hangulatban zárult, miután a tatabányai játékosok meglehetősen durva harcmodorral reagáltak a dorogiak kétgólos vezetésére. Számtalan kíméletlen belemenést követően, a dorogiak legerdményesebb támadóját, Mózner Jánost tették harcképtelenné, akinek eltörték a lábát. A dorogi játékos egy teljes szezont volt kénytelen kihagyni a sérülése miatt. Az 1991-ben rendezett edzőmeccset a másodosztályban szereplő Dorog megnyert az NB I-es riválisa ellen, amelyből az akkori tatabányai edző, Tornyi Barnabás személyes presztízs-ügyet generált. Visszavágót kért dorogi kollégájától, Reszeli Soós Istvántól, azonban azt a találkozót is a dorogiak nyerték. Tornyi nem nyugodott és harmadik meccset is kieszközölt, amelyen a kezdettől fogva a legtöbb kék-fehér játékos ámokfutóként lépett pályára. A rengeteg durva belemenés egyikénél a nagyreményű fiatal tehetség, Romfa Károly lábát törték el, akinek ezzel gyakorlatilag keresztbe vágták a pályafutását. Nagy vihart kavart az eset és a két edző hosszú évekig még szóba sem állt egymással.
Az ominózus esetet is érintő cikk (forrás: 24 Óra Komárom–Esztergom megyei napilap, 1991. február 27-i szám).
A hosszú idők során számos olyan játékos volt, aki a Dorog és a Tatabánya csapatában egyaránt megfordult. Az álábbiakban a csapatba kerülésük sorrendje alapján történik a felsorolás:
Grosics Gyula, Kónya István, Monostori Tivadar, Szuromi Antal, Rácz Jenő, Horváth Ferenc, Lódi László, Sikesdi Gábor, Arany Mihály, Knapik István, Marosvölgyi József, Csanálosi Miklós, Tamás Sándor, Kiszi József, Csepecz János, Halász István, Hegyi Imre, Hermann Sándor, Árki Gábor, Arany László, Ignácz János, Szabó Zoltán, Móra Krisztián, Duli Zsolt, Vjacseszlav Jeremejev, Halmai Tamás, Tóth Zoltán, Lajer Gábor és Sitku Illés. Ezen felül, a 2000-es évek elején, az akkori szabályoknak megfelelően, több játékos kettős játékengedéllyel egyidejűleg volt a Tatabánya és a Dorog labdarúgója is, mint ifj. Dombai András, Tóth Norbert, Süveges Zoltán, vagy éppen Letenyei Attila. Három olyan tatabányai kötődésű játékos – Péntek Sándor, Altrichter Tamás és Takács Gábor – is megérdemli a kiemelt méltatást, akik Dorogon váltak meghatározó játékossá, egyben erős és mély baráti szálak fűzték a dorogi egyesülethez és a szurkolókhoz. Aktív pályafutását követően Péntek a Dolgozók Lapja és jogutóda, a 24 Óra megyei napilap sporttudósítója lett, Takács pedig jelenleg is a tatabányai utánpótlás csapatoknál edző.
Öt olyan edző is volt, aki egyaránt ült a dorogiak és a tatabányaiak kispadján is: Kléber Gábor, Szűcs György, Hári László, Miskei Attila és Bekő Balázs. Miskei éppen a két gárda jubileumi találkozóján a tatabányaiakat vezette, míg Bekő a dorogiak jelenlegi vezetője.
Az 50. egymás elleni mérkőzésre készült meccsplakát
A hétvégi bajnokit a sportfogadás minden bizonnyal fix 2-re venné és sajnos nem is állnának messzi a jóslat esélyét illetően. Azon felül, hogy ellenfelünk eredményesebb együttes, amely ráadásul a feljutásért küzd, a dorogiak éppen hazai pályán gyengélkednek és idén még nyeretlenek vendéglátóként, sőt, még egyeteln gólt sem szereztek. Roppant szembeötlő a csapat hullámzó teljesítménye. Egyszer kifejezetten ragyogó, élvezetes játékot produkálnak, máskor szinte értékelhetetlenül gyengét. Az is igaz, hogy ellenfelünk haloványabban szerepel, mint az őszi szezonban és a tavaszi összesítés alapján csak egy ponttal szereztek többet nálunk. A legutóbbi fordulóban otthon 1–1-es döntetlent értek el az ellen a Bicskével szemben, amelyet azt megelőzően a mieink viszont magabiztosan idegenben győztek le. Azonban egy megyei rangadón bármi előfordulhat és bizakodjuk abban, hogy mindkét oldal méltón fogja képviselni saját klubját, valamint a lelátón is sportszerű keretek között fog telni a mérkőzés. Mind a megyei labdarúgás, mind országos szinten is csak nyerne mindenki egy erős Tatabányával és Doroggal. A kezdőrúgást Csepecz János, az egykori kitűnő kapus fogja elvégezni, aki mindkét klub életében meghatározó szerepet töltött be, s élete nagyobb részét immár Dorogon jegyzi. Éppen idén kerek 40 éve, hogy Dorogra érkezett és jelenleg is városunk lakója. Ezen kívül, két olyan tatabányai kiválóság is jelen lesz a lelátón, akik pedig mint egykori labdarúgóként a Doroghoz kötődnek erősen, nevezetesen Takács Gábor és Altrichter Tamás.
Csak kívánni lehet, hogy az egykori Tatabánya–Dorog rangadók a régi fényükben folytatódjanak (forrás: Regős László gyűjteménye)
Végezetül idézzük fel a 82 dorogi gól szerzőit időrendi sorrendben:
Turai József (8), Gyarmati (2), Klausz József (5), Dunai Adolf, Pásztó, Lampert Mátyás (2), Pfluger Dezső, Molnár József (4), Kinczel László (2), Bakonyi István (2), Aspirány Gusztáv, Pozsonyi Ignác (4), Buzánszky Jenő, Monostori Tivadar (8), Révész István (2), Andris György (2), Kertes László (4), Csóri László (3), Lakat Jenő, Virág Pál, Peszeki Jenő, Laczkó István, Bartalos József, Németh Zoltán, Sulija Ottó, Garas Zoltán, Guba Péter, Csapó Károly (2), Kasza István, Sikesdi Gábor, Szatmári Csaba, Czifferi Tamás (3), Sabján István (2), Bodó László, Marczinkó Zoltán, Vigh Szabolcs, Papp András, David Perovic, Sitku Illés, Szedlár Zoltán, Vigh Ádám (2), Harmat Zsombor.
A Tatabánya elleni hazai rangadó a hőskorból, amikor a pályán klasszisok sora futballozott, mégpedig meglehetősen zsúfolt nézőtér előtt. Ezen az 1959-ben készült felvételen Ilku István, a dorogiak legendás kapusa ment egy vendég akció során, mögötte pedig Lakat Jenő biztosít.
A cikkben felhasznált fotómelléklet Meszes Lajos–Kovács Lajos: Dorogi Sportkrónika 1. kötet, 2004., a Dolgozók Lapja, illetve 24 Óra Komárom–Esztergom megyei napilap, a Népsport napilap, a Képes Sport magazin, a Magyar Futball.hu, valamint Regős László: Tatabányai futballtörténelem oldalairól, továbbá saját gyűjteményemből származnak. Külön köszönet Regős László részére a megjelölt képanyag megosztásáért!
Szabó Gyula
