Hírek

Tavaly több mint 800 millió utazás történt a MÁV-VOLÁN-csoport járatain

A MÁV-VOLÁN-csoport járatain 2023-ban 837 millió utazás történt. Ez 118 millióval több, mint 2022-ben, ami azt mutatja, hogy a vasúti közlekedés népszerűsége – az infrastruktúra és a járműállomány kihívásai ellenére is – lendületesen növekszik Magyarországon. Mindebben meghatározó szerepet játszott a vármegye- és országbérletek rendszere, amellyel új utasokat tudtunk megszólítani, és amelynek köszönhetően a korábban is közösségi közlekedéssel utazók ugyancsak olcsóbban, egyszerűbben és szinte korlátok nélkül vehették igénybe a MÁV-VOLÁN-csoport szolgáltatásait. A belföldi és nemzetközi vonatokon tavaly mintegy 181 millió utazás történt, ezzel a MÁV-START rekord utasforgalmat ért el.

A Volánbusz és a HÉV eredményei is felülmúlták a terveket: az előbbi helyi és helyközi járatait összesen 585 millió, az utóbbit pedig 71 millió utazáshoz választották 2023-ban. Az utasforgalmi adatok különösen kedvezően alakultak azokon a vonalakon és viszonylatokon, ahol az elmúlt években fejlesztéseket hajthattunk végre.

Ez jól mutatja, hogy a magyar utasok körében is egyre nagyobb a nyitottság és az igény arra, hogy az autózás helyett a fenntartható közösségi közlekedést válasszák, hiszen minden fejlesztéssel – legyen szó a nemzeti tarifaközösség irányába tett lépésekről, infrastrukturális fejlesztésekről vagy épp a járműállomány megújításáról – növelhető az utasszám, illetve rövid időn belül vonzó alternatívává tehető a helyközi autóbuszos és vasúti közösségi közlekedés az ingázók számára.

A MÁV-START belföldi járatain 2023-ban csaknem 178 millió, a nemzetközi vonatokon pedig közel 3,4 millió utazást mért a vasúttársaság, ezzel új rekordot ért el. A pandémia előtti utolsó két év 138-139 milliós belföldi utazásszámát is sikerült jelentősen felülmúlni az utóbbi esztendők szolgáltatásfejlesztéseivel, valamint a májustól bevezetett ország- és vármegyebérletek segítségével. Az utasforgalom élénkülése szempontjából az sem elhanyagolható, hogy minden eddiginél több járatot állított forgalomba a MÁV-START: tavaly már 1,2 millió vonat közlekedett, 130 ezerrel növelve a járatok számát 2019-hez képest, és 50 ezerrel 2022-höz viszonyítva.

A Volánbusz helyi és helyközi járatait tavaly 585 millió alkalommal választották az utasok, ez 65 millió utazással múlta felül a 2022-es adatokat. Tanítási napokon csaknem 5,5 ezer busz, 42,5 ezer helyközi és 12600 helyi járat szolgálja ki az utasokat. A minél korszerűbb és környezetbarát utazás biztosítása érdekében 2018. óta már 2500 új járművet állított forgalomba a Volánbusz.

A HÉV-ek utasforgalmában érezteti még leginkább a hatását az otthoni munkavégzés (home office) elterjedése, de 2022-höz képest tavaly így is 7 millióval több, csaknem 71 millió utazáshoz vették igénybe a zöldfestésű kötöttpályás járatokat.

Az utazások növekedését számos tényező alakította: egyrészt a tapasztalatok alapján a helyközi közösségi közlekedésben az átlagos utazási távolságok növekedése figyelhető meg; másrészt a 2023 májusában bevezetett kedvező árú vármegye- és országbérletek a növekvő üzemanyagárak együttes hatásával lendületet adtak a távolsági utazásoknak, de a többi szegmensben (elővárosi, feláras távolsági, regionális) is a járványhelyzet előtti szintre emelkedtek az utazások. Mindeközben a járványhelyzet idején, illetve azt megelőzően és követően is számos szolgáltatásfejlesztést, kínálatbővítést hajtottunk végre, melyek elsősorban az elővárosi és távolsági jellegű, illetve a Balaton elérését javító intézkedések voltak. Folytattuk a menetrendek összehangolását is a kényelmesebb és kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.

Növekvő tendencia figyelhető meg a turisztikai célú utazások esetében is. Hazánk látványosságaihoz, illetve a tóparti pihenő- és strandolóhelyekre is egyre többen a közösségi közlekedést választva utaznak. Ezek elérését menetrendi fejlesztésekkel is segítjük. Budapest és a Balaton között, illetve annak térségében az utazásszám évek óta növekszik, a tó mellett működő Erzsébet-táborokba évről évre rengeteg gyermeket utaztatunk. Emellett a nagyobb távolságú osztály- és csoportos kirándulások esetében is a vasúti utazás került előtérbe. A nemzetközi utasforgalom is szinte minden relációban növekszik, az európai trendekhez hasonlóan sokak már egyre inkább vonattal utaznak külföldre várost nézni, kirándulni vagy üzleti utakra is.

A vármegye- és országbérletek hatása

Az új bérletkonstrukciót használók egyszerűen, olcsón és korlátlanul vehetik igénybe a közösségi közlekedést, nem véletlen, hogy az utóbbi évtizedek legnépszerűbb termékévé vált. Az értékesítés tavaly április végi kezdetétől idén január 30-ig már mintegy 4,7 millió ország- és vármegyebérletet vásároltak az utasaink. Ennek 35 százaléka országbérlet, 65 százaléka pedig vármegyebérlet; a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet örvend a legnagyobb népszerűségnek, a teljes értékesítés 29,5 százalékát teszi ki.

Milliók veszik igénybe a legforgalmasabb pályaudvarokat, állomásokat

Tavaly is a budapesti fejpályaudvarok számítottak a legnépszerűbb úti célnak a belföldi jegyértékesítési adatok alapján. 2023-ban a Nyugati pályaudvar végzett az élen, sorrendben a Keleti, a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld állomás követi. A vidéki városok közül Debrecen lett a legnépszerűbb a lista 5. helyén, utána Győr következik.

A Volánbusz legforgalmasabb vonalai elsősorban a fővárosba és a vármegyeszékhelyekre a környező településekről közlekedő, hivatásforgalmat (munkába, iskolába járást) vagy turisztikai érdeklődést kiszolgáló autóbuszvonalak, ilyen például a Budapest–Szentendre–Visegrád–Esztergom, Budapest–Halásztelek–Szigethalom, Miskolc–Sajóbábony–Sajószentpéter–Kazincbarcika, Pécs–Mánfa–Komló, Veszprém–Hajmáskér–Várpalota, Tatabánya–Tata–Dunaalmás–Esztergom vonal is.

A HÉV esetében a szentendrei (H5-ös) vonal áll az élen, a gödöllői, csömöri (H8-H9-es) vonal, a csepeli (H7) és ráckevei (H6) követi sorrendben. Szentendre és Pomáz a legforgalmasabb Budapesten kívüli állomás. Szabadkikötő térségében számos munkahely jött létre, ennek köszönhetően az elmúlt 5-6 évben csaknem megduplázódott az utasforgalom, emiatt a csepeli HÉV Szabadkikötő megállóhelyénél a decemberi menetrendváltás óta minden vonat megáll az utasok kérése és a lezajlott társadalmi egyeztetés eredménye alapján.

Borítókép, forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Megosztás