Hírek

Terheltebb múltból a fényes jövőbe – állás Miskolc városában

A vidéki álláslehetőségek helyzete korábban baljós képet festett. Sok régió küzdött ugyanis azok hiányával és a munkaerő elvándorlásával. Az északkeleti országrész e tekintetben sajnos komoly tapasztalattal rendelkezett, de mára javulni látszanak a körülmények.

Nehéz évtizedek

A gazdasági körülmények és az ezzel összefüggő fejlődés lehetőségének változásai több egyéb téren is éreztetik a hatásukat. Ezek között mindenképpen jelentősnek számít a munkaerőpiac, hiszen az ott elérhető lehetőségek is nagyban függenek egy-egy régió aktuális helyzetétől, illetve az ott jelenlévő szektorok és szereplőik állapotától. Míg e tekintetben Budapest és a Dunántúl jelentős része folyamatosan erősnek mondható, a keleti országrész már nem igazán mondhatja ezt el magáról.

A különböző összevetésekben Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye is jellemzően a leszakadó területekhez sorolandó, az elmúlt évtizedek tendenciái pedig valóban alapot adtak ennek a megállapításnak. A régióban továbbra is sok kisebb város és település található, mely ha ugyan még nem is tekinthető szegregátumnak, az elérhető lehetőségek száma sok esetben a nullával vetekszik. A fejlődés ugyanakkor láthatóan elindult.

Ha egy vármegye vagy régió gazdasági értékét szeretnénk vizsgálni, mindenképpen érdemes a nagyobb városait alapul venni. A vármegye székhelye Miskolc pedig egyértelmű fejlődésnek indult az elmúlt években és nem csupán a környék, de a komplett régió egyik fontos gazdasági központja lett. Ehhez szükség volt az ide települő nagyvállalatokra is, melyek a munkahelyteremtés szempontjából is új körülményeket teremtettek. A legtöbb aktuális állás Miskolc Profession kínálatában is ezt mutatja.

Jelen a jövőért

A nehezebb helyzetben lévő régiók és városok esetén sokszor a nagyobb válságok hozták el a kritikusabb időszakokat. A világháborút követő iparosítás ugyan megoldani látszott a munkahelyek kérdését, ám idővel például a Miskolchoz tartozó Diósgyőrben található acélgyár is bezárni kényszerült, ez pedig elindította a környék munkaerőpiacát a lejtőn. Ekkoriban egy állás Miskolc városában nem volt annyira egyértelmű lehetőség, mint ma.

A város és környéke természetesen kitartott és a nehéz körülmények ellenére is megpróbálta legalább konzerválni helyzetét. Az erőfeszítéseket pedig siker koronázta, hiszen mára már egyértelműen tetten érhető a fejlődés gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A város határában ma már egészen jelentős vállalatok telephelyievel találkozhatunk, komplett ipari parkok létesültek, a szektor felemelkedése pedig számos munkahelyet teremtett.

Az ipari vállalatok pedig hagyományosan is jó munkáltatónak számítanak, hiszen kifejezetten nagy létszámú dolgozó alkalmazására képesek, hiszen a folyamataik összetettsége sok különböző pozíciót teremt. Ennek megfelelően mára ismét sok állás Miskolc iparában érhető el. Hasonló cipőben járnak a környékbeli városok is, melyet jól mutat a sok hasonló állás Nyíregyháza Profession kínálatában is. A stabil jelenből azonban mindenképpen a még erősebb jövő a cél, melyért igyekeznek már most tenni.

Az alapok megteremtése

Miskolc gazdag hagyományait listázva mindenképpen előkelő helyen kell szerepelnie a helyi egyetemen zajló műszaki képzésnek. Bár az egykor kuriózumnak számító bányászmérnöki képzés alapjaiban határozta meg a kar profilját, mára már sok egyéb, korszerűbb szak is megjelent a kínálatban. Ez pedig a helyi iparnak is kapóra jön, hiszen a város egyetemén tanult, képzett szakemberek jelenthetik a garanciát a jövőre.

Egy állás Miskolc valamelyik ipari cégénél a fiatalok számára is egyre vonzóbb lehetőség, hiszen a körülmények és a kínált feltételek is megfelelnek a modern kori elvárásoknak. Az egyetem pedig igyekszik már idejekorán összekapcsolódni az iparral, lehetőséget adva a hallgatók számára, hogy tapasztalatot szerezzenek a vállalatok kötelékében. Ezt szolgálják az ismét elérhetővé váló duális képzési lehetőségek is.

Egy ilyen képzési struktúra pedig lényegében garantálja, hogy a jövőben sok állás Miskolc egyetemén végzett szakemberek által kerül majd betöltésre, ezzel lényegében helyben tartva a minőségi munkaerőt. A város jelenkori tendenciái mindenképpen azt mutatják, hogy a nehezebb időknek vége, de ehhez természetesen a jelenlegi állapot minimum fenntartására van szükség. A cél azonban a további fejlődés, mely vélhetően Miskolc álláspalettáján is érezteti majd a hatását.

Megosztás