A kerecsensólyom kontinentális szinten is kiemelkedő természeti értékünk. Az Európai Unióban élő állományának több mint 60%-a Magyarországon fészkel, és világszinten a kárpát-medencei az egyetlen bizonyítottan stabil, enyhén növekvő állománya a fajnak. Megőrzésében a hazai természetvédelem felelőssége óriási, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1974-es megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít e fajra, ezért is lett a 2024-es MME 50 jubileumi év madara.
Nagy termetű, széles szárnyú, az egerészölyvhöz hasonló méretű és színezetű sólyom, Eurázsiában csak az északi sólyom nagyobb nála. Alapvetően ázsiai elterjedésű madár, ezen belül is elsősorban Kína, Mongólia és Kazahsztán területén él, az európai állomány zöme Magyarországon és Ukrajnában található. Nyílt, pusztai élőhelyigényű fajként talajon élő, közepes termetű rágcsálókra (ürgék, hörcsög, földimókusok stb.) specializálódott ragadozó, de képes kisebb, egér termetű fajokat is elejteni, ezek hiányában – klasszikus sólyomként viselkedve – gond nélkül átvált a repülő madarak, főként a seregély és galamb mérettartományú fajok zsákmányolására. A sólyomféle rokonság többi tagjához hasonlóan fészket nem épít. A sziklafalak párkányain holló fészkét, fészkemaradványát használja vagy a csupasz párkány törmelékes talajába alakít ki a tojó egy sekély mélyedést a tojásoknak, fás élőhelyeken pedig más közepes és nagy testű madarak, elsősorban ölyvek és sasok üres fészkeibe költözik be. Évente egyszer költ. Elterjedési területének túlnyomó részén vonuló, a déli és a közép-európai fészkelő állomány állandó. A fiókák utóbbi területeken is nagy területekre kóborolhatnak el, illetve klasszikus vonuló viselkedést is mutathatnak.
Világállományát 1990-ben 17400-28800, 2013-ban 6100-14900 párra becsülték, Európá-ban ennek csak töredéke, mintegy 5%-a él. Magyarországról az 1980-as években majdnem eltűnt, akkor az ismert kerecsensólyom-párok száma alig tíz volt. Az akkor kezdődő, az MME által koordinált természetvédelmi munkának köszönhetően napjainkban ez a szám már 150 pár körül alakul.
Potenciális solymászmadárként a tojások és a fiókák kiszedése, a felnőtt madarak befogása is állománycsökkentő tényező volt a múlt század második felében. A sziklai fészkelőhelyek esetében az MME éveken át sikeresen alkalmazta az önkéntesekkel végzett fészekőrzést. Ugyancsak fontos lépés volt az ürge védetté nyilváníttatása, majd a rágcsálók visszatelepítése az egykori élőhelyeikre. Napjainkban a hazai állomány több mint kétharmada a nagyfeszültségű hálózat fém traverzeire telepített „örök” élettartamú alumínium költőládákban, a nyestektől és az emberektől is védetten költ.
Borítókép: Csonka Péter
Forrás: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Legutóbbi cikkek
