Hírek

Éveken keresztül bántalmazta élettársát

Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a büntetett előéletű férfit, aki éveken keresztül ütötte-verte élettársát tokodi lakóhelyükön.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2019. június 2-án az élettársát többször fejen ütötte, ezzel neki nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott, a bántalmazás alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására is.

A vádlott 2021-ben a tokodi lakóhelyükön a nőt többször megpofozta, ököllel megütötte, emiatt felrepedt a szája. 2021 év végétől 2022 tavaszáig szinte minden hétvégén ittas állapotban ordítozott a sértettel, szidalmazta, összetörte a berendezést.

A férfi 2022. április 10-én poharat, üveget tört össze, majd a sértettet orron, szemen, szájon ütötte, és megfogta a nyakát, annál fogva rángatta, miközben azt mondta, hogy „megfojtja és beleteszi az emésztőbe”. A sértettnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek, a bántalmazás alkalmas volt ennél súlyosabb sérülés okozására.

A nő a lányától kért segítséget, akit ezután telefonon azzal fenyegetett meg a férfi, hogy ha odamegy hozzájuk, akkor megöli.

A vádlott büntetett előéletű, őt 2015-ben a bíróság ugyancsak az élettársa sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az Esztergomi Járási Ügyészség által benyújtott vádirat alapján az Esztergomi Járásbíróság a 2023. december 7. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, kapcsolati erőszak bűntette, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és zaklatás vétsége miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 2 év, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, végrehajtandó szabadságvesztés érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlott az ítélet kihirdetésén nem volt jelen, a védő az ítéletet tudomásul vette.

Forrás: Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség / Tatabányai Törvényszék