Hírek

Sokat segített a mogyorósbányai családoknak a minibölcsőde kialakítása

Még 2022-ben adták át az újonnan kialakított minibölcsődét Mogyorósbányán, amely a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében épülhetett meg. Havrancsik Tibort, a település polgármesterét arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mennyiben segítette a családokat az intézmény megnyitása.

A polgármester elmondta, hogy a minibölcsőde 2022 áprilisa óta fogadja a gyerekeket, azóta pedig maximum kihasználtsággal működik és amennyiben szabad férőhelyük van a környékbeli településekről is fogadnak kisgyermekeket. Az intézményben jelenleg 3 főnek biztosítanak munkahelyet, akik nagy hangsúlyt fektetnek a nagyobb ünnepek, ismertebb világnapok megtartására. Mindemellett a gyermekek szeretik az új, modern és szép bölcsődét, ahol a közösségi élet kiemelkedő. Kedvenc időtöltésük a kézműves foglalkozás, azon belül is a kéz- és láblenyomatos festés. A szülői visszajelzések pedig egyértelműen pozitívak, illetve örülnek a lehetőségnek, hogy egy ilyen intézményt alakítottak ki Mogyorósbányán.

Havrancsik Tibor kiemelte, hogy mivel egy korszerű épület jött létre, így gazdaságos a működtetése, illetve a rezsiköltségek is kedvezőek, ami nagy segítség a kistelepülés önkormányzatának. „Nagy öröm számomra, hogy intézményünk beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az indulás óta teljes a kihasználtsága, valamint a jövőre nézve elmondhatjuk, hogy az előjelentkezések alapján ez még egy jóideig biztosan így is lesz. Azzal, hogy a bölcsődés korú gyermekek napközbeni ellátását meg tudtuk valósítani egy önálló intézmény létrehozásával, hozzá tudunk járulni a szülők munkába való visszatéréséhez, és nem utolsó sorban munkahelyeket is tudtunk teremteni a településen.” – tette hozzá.

Megosztás